Törékeny remény és az angyalok szózata

EVT karácsonyi üzenete

Icon-Christmas2020.jpg

Fotó: oikumene.org

Ioan Sauca professzor, az Egyházak Világtanácsának főtitkára rendhagyó karácsonyi üzenetében a félelemről, reményvesztettségről, reményről és örömröl osztja meg gondolatait egy üdvözlőlap és videó kíséretében.

collage-page.jpg

„A gyermek a jászolban sebezhetőségével a törékeny remény jelképe, egy új történet kezdete, amely az élet és az üdvösség ajándékában teljesedik ki, amely Jézus Krisztus halála és feltámadása által lett a miénk. Számos okunk volt és van ma is arra, hogy a félelemben és kétségek között éljünk” – áll a főtitkár karácsonyi üzenetében.

Emlékeztetett, hogy a keresztyének a történelem legnehezebb időszakaiban is újból és újból vigasztalást és a reményt merítettek a karácsony napjaiban: „Az egymás védelmét szolgáló fizikai távolságtartás és a koronavírus-járvány miatti egyéb korlátozások beárnyékolják a karácsonyi ünnepeket az egyházakban és családokban egyaránt. Az emberek világszerte gyászolják majd az elhunytakat és hálájukat fejezik ki azoknak, akik nagy odaadással és bátran ápolják a betegeket."

A világjárvány mindenütt kikezdte a társadalom szövetét, az erőszak és háborúskodás sem ért véget. „De még a mostani körülmények között is hallani az angyalok szózatát, ahogy túláradó örömmel jelentik Krisztus születését" – emlékeztet Sauca. „Keresztyénként bepillantást nyertünk ebbe az egyedülálló eseménybe; a gyermek Jézus születésébe egy elhagyatott faluban, a Római Birodalom peremén, és ezzel saját megváltásunk törékeny kezdeteibe.”

Sauca imádságban emlékezik meg az EVT tagegyházainak tagjairól és vezetőiről, és minden emberről a Földön. „A fájdalom és a halál világában a karácsony eseményéből vigasztalást meríthetünk, reményben emelhetjük fel tekintetünket és mély hittel pillanthatjuk meg Jézus születésében az élet és szeretet diadalát. Ez az örömhír minden ember számára” – zárja sorait.

Karácsonyi üzenet képben és szóban

Card-social-icon.jpg
„Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,10-11)

Az EVT karácsonyi videóüzenetének teljes szövege

collage-page.jpg

A gyermek a jászolban sebezhetőségével a törékeny remény jelképe, egy új történet kezdete, amely az élet és az üdvösség ajándékában teljesedik ki, amely Jézus Krisztus halála és feltámadása által lett a miénk. Számos okunk volt és van ma is arra, hogy a félelemben és kétségek között éljünk. A keresztyének a történelem legnehezebb időszakaiban is újból és újból vigasztalást és a reményt merítettek Jézus Krisztus evangéliumából, amely a Megváltó születésével kezdődött Betlehemben.

Az egymás védelmét szolgáló fizikai távolságtartás és a koronavírus-járvány miatti egyéb korlátozások beárnyékolják a karácsonyi ünnepeket az egyházakban és családokban egyaránt. Az emberek világszerte gyászolják majd az elhunytakat és hálájukat fejezik ki azoknak, akik nagy odaadással és bátran ápolják a betegeket.

A világjárvány mindenütt kikezdte a társadalom szövetét; tömeges munkanélküliséget, sőt éhínséget idézett elő, szétszakította kapcsolatainkat, feltárta és súlyosbította a társadalmi egyenlőtlenségeket, káoszt okozott és ellenségeskedést szított, a jó és felelős kormányzás intézményeit fenyegeti. Mindeközben tovább él az erőszak és nem szűnik a háborúskodás, aminek következtében emberek tömegei veszítik el megélhetésüket, a menekültek és migránsok száma egyre nő és férfiak, nők és gyermekek sokaságának élete vész oda.

De még ezek között a tragikus körülmények között is hallani az angyalok szózatát, ahogy túláradó örömmel jelentik Krisztus születését. Keresztyénként bepillantást nyertünk ebbe az egyedülálló eseménybe; a gyermek Jézus születésébe egy elhagyatott faluban, a Római Birodalom peremén, és ezzel saját megváltásunk törékeny kezdeteibe.

Hívő emberekként tudjuk, hogy Krisztus testet öltésében maga az Úr, az életet teremtő és fenntartó Isten jön közel hozzánk, bizonyítja meg szenvedélyes szeretetét, szabadít meg és kísér minket utunkon. A reménység embereiként Jézus születésében Isten ránk kimondott „igenjét”, az új élet esélyét pillanthatjuk meg, amely győzedelmeskedik a halálon és reménytelenségen is. A testet öltésben Isten határozott „igent” mond az emberiségre és a teremtett világra. Isten gondot visel rólunk, felemel minket, önnön magát adja fel, hogy velünk azonosuljon, emberré lesz, hogy mi kegyelme által hozzá legyünk hasonlókká.

Ez a látomás visszhangzik az Egyházak Világtanácsa a németországi Karlsruhe városában 2022-ben szervezett nagygyűlésének témájában: „Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot”. A Krisztus testet öltéséből fakadó hit bátorító üzenetével hordozom imádságban tagegyházaink híveit és vezetőit, és minden embert a Földön, abban a bizonyosságban, hogy a félelemet öröm váltja fel, a szomorúság, magány és szenvedés évét pedig a reményég, bátorság és az igaságért és békéért vállalt szeretetteljes szolgálat követi.

A fájdalom és a halál világában a karácsony eseményéből vigasztalást meríthetünk, reményben emelhetjük fel tekintetünket és mély hittel pillanthatjuk meg Jézus születésében az élet és szeretet diadalát. Ez az örömhír minden ember számára. És így, mindannak ellenére, ami körülvesz minket, az angyalok karával együtt énekelhetjük közösen hagyományos dicséretünk sorait: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2,14)

A videó és üdvözlőlap elérhető angolul az EVT honlapján.