A digitális cumi veszélyei

December elején a média felkapta az ELTE Etológiai Tanszéke Alfa Generáció Laborjában zajló, az óvodáskorúak digitáliseszköz-használatát vizsgáló kutatást és annak eredményét, amely szerint az autizmus jeleit mutatják a kütyüt használó óvodások.

Rögtön tegyük is helyre, ilyet soha nem mondtam, a kutatásunk sem jelentette ki ezt. A felmérés egyik alapvető megállapítása az volt, hogy a covid időszaka alatt jelentősen megnőtt a kütyühasználat (okostelefon, okostévé, tablet – a szerk.) az óvodás korosztályú gyermekeknél. Az egyik, a kutatásról szóló interjúmban megemlítettem azt a párhuzamot, miszerint az autizmusspektrum-zavart (ASD) kutató szakpszichológusok figyeltek fel arra, hogy fejlesztésének megkezdése után több, ASD-vel diagnosztizált gyermek meredeken javuló eredményt produkált, „jobban” fejlődtek, mint az „átlagos” ASD-s gyerekek. Kutatásba kezdtek, hogy feltárják, mi lehet a közös ezekben a gyermekekben, és azt találták, hogy a gyorsan fejlődő ASD-vel diagnosztizált gyerekek – hároméves korukig – már naponta több mint négy órát kütyüztek. Elnevezték ezt a jelenséget „virtuális autizmusnak”. Ezt a kifejezést kapta fel a sajtó, majd sajnos eltűnt mellőle a virtuális jelző, pedig lényeges: azt is jelenti, hogy látszólagos. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy a korai kütyühasználat autizmust okoz, hanem arról, hogy olyan intenzív tüneteket tud produkálni a nagyon korai, extrém mértékű okoseszköz-használat kisgyerekkorban, mint az autizmus. Sérül a kommunikáció, a szociális képességek, ezek pedig az autizmus fő jellemzői, ezért tévesztette meg a diagnosztákat is. Fontos, hogy helyén kezeljük és nevén nevezzük a dolgokat. Ám a tünetek jelzik a téma súlyosságát, miért kell odafigyelnie a szülőknek arra, mikor, mennyit és hogyan használják az okoseszközöket a gyermekeik. Kutatásunkkal nem akartunk stigmatizálni vagy szenzációt kelteni, csak felhívni a figyelmet erre a létező veszélyre. Viszont nincs időnk megvárni azt, hogy a jelenséget öt-tíz év alatt kikutassuk. Ez most történik, hatalmas tempóval. Valójában egy nagy kísérlet részesei vagyunk, miközben a modern szülőknek kevés eszközük és információjuk van ahhoz, hogy ezt megállítsák. Mást és mást mond a média, miközben influenszerek arról akarják őket meggyőzni, hogy bátran adják a kétéves kezébe a tabletet egy angol nyelvű mesével, a gyermek pedig majd megtanul angolul. Sajnos nekünk, kutatóknak is ki kell lépnünk egy kicsit a szerepünkből, amikor azt mondjuk, inkább legyünk óvatosabbak, mert mi sem tudjuk minden részletét tekintve, mi történik, azt viszont az eddigi eredmények alapján is tisztán látjuk, mi várható. Óvatos következtetéseket vonhatunk le, párhuzamot állíthatunk az alapján, amit már a tévénézés kapcsán feltártunk. Ezek alapján állítjuk, hogy a korai kütyühasználat problémás, nem mindegy, mennyit és mikor használhatják ezeket az eszközöket a kicsik, és az sem, mire. Már-már prófétai szerepbe kényszerülnek a kutatók, mert még nincs róla elég adatunk, de amennyink van, azok azt sugallják: ez veszélyes.

Hogyan kerül egy kétéves gyermek kezébe okoseszköz?

Sok esetben az okoseszköz digitális cumi. Azaz hisztizik a kétéves, odaadom neki a kütyüt, és attól abbahagyja, szép csendben nézi a mesét, miközben modern szülőként azt élem meg, hogy sikerült megnyugtatnom az okoseszköz segítségével. Ezzel a szülő elveszi annak a lehetőségét, hogy a gyermeke megtanulja, hogyan érvényesítse az érdekét asszertíven, nem pedig hisztivel, tombolva. A gyerek a dackorszakában önkontrollt tanulna és azt, hogyan kell elérnie a szándéka megfelelő kifejezését, érvényesítését egy társas szituációban. Nem tud rendesen felépülni annak a gyermeknek a személyisége, akinél nem adunk ezekre a kölcsönhatásokra lehetőséget.

Az óvodáskorúak digitáliseszköz-használatát vizsgáló kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Poszt-covid-jelenségek kutatása című pályázatára készítették a munkatársaival. Volt előzménye ennek a munkának?

Kutattunk már a korai eszközhasználat témájában előtte is, ám a covid kutatói szemmel nézve olyan „természetes” kísérleti helyzetet generált, amelyet mi sosem tudtunk volna megteremteni: például nem mondhatjuk a szülők felének, hogy kétszer annyi ideig hagyja az okoseszközt a gyermeke kezében, mint korábban. A járvány sajnos megtette ezt, mert szinte minden átkerült az online térbe. Arra voltunk kíváncsiak, mi történik ilyenkor a gyermekekkel, lesz-e változás a társas-kognitív képességeikben azokhoz a gyermekekhez képest, akik ennyi idősen a járvány hatásai nélkül fejlődhettek, szocializálódhattak. Mi azt feltételeztük, hogy igen, és az első eredmények alá is támasztották ezt. Azt is hozzá kell tenni, hogy az alternatív magyarázatokat nem tudjuk teljesen szétválasztani, mert ebből a szempontból még mindig kölcsönös viszonyban vannak. Hiába hívom természetes kísérletnek, mégsem minden tekintetben bizonyító erejű kísérletezésről van szó, amely megtámogathatja a normál hipotéziseket, csak egyfajta megerősítésről.

Mit lehetett megtudni a kutatásból?

Három csoportunk volt aszerint, ki mikor töltötte az óvodás korszakát: pre-covid, covid és poszt-covid, azaz a világjárvány előtt, alatt vagy után jártak-e óvodába. Érdekes módon azt találtuk, hogy a poszt-covidosoknak a teljesítménye a társas készségeket mérő tesztjeinkben alacsonyabb volt, mint a másik két csoporté. A gyanúnk szerint azért, mert a poszt-covid csoport a járvány ideje alatt a bölcsődés időszakát élte, a gyermekek jelentős része pedig már a bölcsődében is szocializálódik, ahogy a játszótéren vagy a nagymamánál is. Tehát találtunk egy hatást, de ismét félig-meddig a sötétben tapogatózunk, vajon mit jelenthet ez – próbáljuk megérteni. Alternatív magyarázat lehet az, hogy mivel ez nem tervezett kutatási séma volt, a korosztályok is változtak, pont ilyen irányban: a poszt-covid csoport tagjai kicsit fiatalabbak, a kognitív képességek fejlődése pedig korfüggő. Az elemzéseink finomításával, a korhatás figyelembevételével is marad a csoportok közötti különbség, és ez arra utal, hogy volt egyfajta fejlődés-visszavető hatása a járvány alatti túlzott digitáliseszköz-használatnak az akkor bölcsődés korosztályban.

Hogyan zajlott a felmérés?

Kérdőíveket küldtünk ki a covid második hulláma alatt. Ezekben arra kérdeztünk rá, hogy a gyermek mennyit és hogyan használja most a digitális eszközöket, illetve mennyit használta a korlátozó intézkedések előtti időszakban. A válaszok alapján elmondható, hogy átlagosan napi egy-másfél órával több időt töltöttek elsősorban az okostévé előtt, illetve ennyivel többet volt a tablet is a kezükben. Külön-külön. Ezenfelül megnőtt a mobilhasználat ideje is, például amikor apa-anya valamit néz a készüléken, a gyermek pedig odabújik mellé. Fontos hozzátenni, hogy a mi mintáink nem reprezentatívak az ország lakosságára nézve, mert általában csak egy bizonyos réteghez jutunk el, leginkább a szociodemográfiai szempontból WEIRD-csoportnak hívott halmazhoz. (Western, educated, industrialized, rich, democratic, azaz: nyugati, iskolázott, iparosodott, jómódban élő, demokratikus – a szerk.) Ez lefedi, mondjuk, a budapesti polgári réteget, de érdemes lenne hátrányosabb helyzetű vidéken is elvégezni a kutatást. Már csak azért is, mert régebben még igaz volt az, hogy egy szegényebb család nem engedheti meg magának az okoseszközöket, vagy legalábbis az állandó internetelérést, de ma már nem az. Mint ahogy az is megfordult, hogy ma már épp a műveltebb, jómódúbb, tudatosabb szülők gyermekei használják kevesebbet ezeket az eszközöket.

Milyen irányba folytatódik a kutatás?

Jelenleg azt kutatjuk, milyen hatással van a nyelvi fejlődésre a korai okoseszköz-használat. A logopédusok például a korábbinál kétszer-háromszor nagyobb arányban találkoznak olyan gyermekekkel, akik fennakadnak a szűrővizsgálaton. Nehéz velük kommunikálni, nem fogják fel a feladatot, nem értik a felszólító módban tett kérést, például ezt: „Mutasd meg a rajzon, hol vannak a házak!” Mi csak sejtjük, hogy ez a korai kütyühasználat hatása, mert hat-hét évvel ezelőtt nem volt ilyen. Ebben a korban, két-három évesen úgy szívja magába a gyermek az anyanyelvet, mint a szivacs: a szavakat, a nyelv szabályrendszerét, árnyaltságát. A gyanúnk az, hogy a sokat kütyüző kisgyermekeknél ez nem történik meg, mert „rászoktak” a vizuális ingerek befogadására, túl korán túl nagy inger érte ezt a rendszert, háttérbe szorítva a hallás utáni tanulást és a társas interakciókat. Ám ezek összetett kérdések, az egyértelmű válaszokhoz rengeteg munka, energia és óriási mennyiségű adat kell. A Tudományos mecenatúra című pályázat révén végezzük majd a reprezentatív adatgyűjtést a közösségi tudomány módszerével. Ennek lényege, hogy a szülők önállóan, online végzik el azt a tesztet gyermekükkel, amely alapján mérni tudjuk azok társas-kognitív képességeit. Például azt, hogy a gyermek társas helyzetben képes-e kilépni a saját szerepéből és megérteni, átvenni a másik szempontját, vagy képes-e magáról külső szemlélőként képet alkotni, érti-e a nonverbális gesztusokat, az arcjátékot, vagy felfogja-e, hogy a másik tudhat olyasmit, amit ő nem. E képességek nélkül nem lehet társas helyzetekben megfelelően megnyilvánulni, reagálni. Ezeket tanuljuk, nem velünk született készségek, interakciókon keresztül sajátítjuk el őket, amelynek alapja a kommunikáció. De mindennek a feltétele az, hogy legyenek ilyen kapcsolatok, kölcsönhatások. Ezért fontos a mesélés, a szerepjáték a valódi, háromdimenziós életben, nem pedig a kijelzők előtt. A mecenatúrás pályázaton végzett kutatásunk ezen képességek meglétét, a fejlődés ütemét vizsgálja.

Szintén az óvodás korosztályon?

Igen, mert a három-hat éves kor az, amikor előtérbe kerül – főként az óvoda kapcsán – a családon kívüli közösségi élet, ahol a játék a társakkal, a kommunikáció olyan fejlődési környezetet teremt, amelyben intenzíven fejlődhetnek és megnyilvánulhatnak ezek a bizonyos készségek. Élettani szempontból is ekkor érkezik intenzívebb szakaszba a társas-kognitív képességek fejlődése, ebben a korban kezdenek el jól teljesíteni az ezt vizsgáló teszteken.

Van-e kedvező hozadéka a gyermekek digitáliseszköz-használatának?

Sokszor megkapjuk ezt a kérdést. Azt szoktam válaszolni, hogy mindennek megvan a maga ideje. Nem tagadom, a kütyüknek van előnyük, magam is használom például nyelvtanulásra vagy kikapcsolódásra, filmnézésre. Természetes az is, hogy a gyerekekben is feltámad az igény a használatukra, kíváncsiak, viszont nem tudok felsorolni olyan előnyt, amely az egy-három év közöttiek kütyühasználatát bármilyen mértékben támogatná azzal szemben, hogy a szülő leül vele játszani vagy mesét olvasni. A korai eszközhasználat kockázatai már elég világosak, ahogyan az is, hogy a tablet meg az okostévé egyre több teret és időt követel majd magának. Az megint más, ha együtt ül le a szülő a gyermekével megnézni egy mesét, mint ha hagyja, hogy a gyermeke nyomkodja a tévét/tabletet, és ő választ magának valamit. Mert bár be lehet állítani korhatár- és tartalomszűrőket, de a mesék intenzitása változó. A szakemberek egybehangzó véleménye, hogy a mesék ma sokkal pergőbbek, vizuális váltásokban, hangeffektekben intenzívebbek, mint korábban. Lehet azért még találni olyanokat, amelyek mellé én is szívesen leülök a hétéves lányommal, mert jó a tempója, a látványvilága, és van mondanivalója a történeteknek. Nem tudjuk kizárni az életünkből ezeket az eszközöket, de megtanulhatjuk mértékkel használni őket. Ezért kezdtük el fejleszteni az Alfa Generáció Laborral az Alfi nevű alkalmazásunkat, hogy segítsük a szülőket tudatosan jelen lenni ebben a folyamatban. Számít, hogyan vezetik be a gyermeküket ebbe a világba, ehhez szeretnénk eszközt adni a kezükbe. Ebben az applikációs csomagban tudatosan átgondolva válogattuk össze a foglalkozásokat, így a legtöbb kifelé, a környezet vagy a szülő felé fordítja a gyermeket, hogy együtt játsszanak, az egyszemélyes játékok pedig mind valamelyik képességet fejlesztik. A szülőn múlik, hogy a gyermeknevelésben a könnyebb utat, a digitális cumit választja-e, vagy a nehezebbet. Ez utóbbi küzdelmesebb, de megéri.