Együttese missziójáról, a közös éneklés erejéről, a muzsikához és Istenhez fűződő kapcsolatáról is megosztotta gondolatait Pál István Szalonna hegedűművész. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője zenekarával idén is fellép a XVII. Református Zenei Fesztiválon május 28-án Budapesten, az Orczy kertben. A kárpátaljai származású népzenészt az eseményről, szülőföldéről és a közösségek jelentőségéről is kérdeztük.
Hogyan készülnek a Református Zenei Fesztiválra?
Mindig különválasztjuk azt, hogy egyházi, szakrális helyen lépünk fel, vagy világi a helyszín. A Református Zenei Fesztiválon régóta vendégek vagyunk, a programsorozat keretében szerte a Kárpát-medencében játszottunk már. Volt olyan alkalom, hogy egy templomi koncertre kibővült a Szalonna és Bandája a szüleimmel. A repertoárba a zsoltároktól a régi madrigálénekeken keresztül választottuk az egyházi népénekeket is. A műsor ilyenkor is mindenkinek szól, de előtérbe kerülnek a népi dallamok. A moldvai csángókon, Kárpátalján keresztül, Felvidéken át, az anyaország gyönyörű muzsikájáig nagyon sok mindent válogatunk össze. Ez így lesz a május 28-i koncerten is.
Érkezett kérés a szervezők részéről, hogy milyen zenékkel, zsoltárokkal készüljenek a mostani eseményre?
A többéves jó kapcsolat hatására már megbíznak bennünk. A műsor végén általában játszunk egy zsoltárt, hogy közösen énekeljünk a közönséggel. Az utóbbi fesztiválokon olyan kéréssel fordultak felénk, hogy egy jó hangulatú koncertet mutassunk be. A felcsendülő dallamokat egyébként is a Református Zenei Fesztiválnak megfelelően választanám, hiszen én is református vagyok. Debrecenben a Református Kollégiumban tanultam. Húgom, Eszter is a város Zeneművészeti Szakiskolájában folytatta tanulmányait. Ráadásul Visken – Kárpátalján, ahol születtem – a reformátusság a nemzetiséget is jelenti.
Az ukrán lakosság pravoszláv, az őslakos ruszinok görögkatolikusok, a szászok és a svábok római katolikusok, a magyarok reformátusok. Identitás szempontjából is meghatározó a vallás. Ráadásul minden nagy ünnepünkön a református templomban találkozunk a rokonsággal. Sajnos a mostani háborús helyzetben erre nincs lehetőség, de bízom benne, hogy a konfliktus békés úton ér véget, és újra összegyűlhetünk. Az együttes missziójának tartom, hogy koncertjeink nevelést is nyújtsanak. A közönség ne csupán sorban hallja a népdalokat, hanem azt is, mi miből lett: a fejlődés útját. Szeretjük bevonni a hallgatóságot a közös éneklésbe, amelynek közösségteremtő ereje van.
Önnek mennyire fontos a közösségi, gyülekezeti élet? Használja ezt a mindennapjaiban, a zenéléshez, imádsághoz?
Természetesen, nagyon fontosnak tartom ezt. Az a fajta gyülekezeti kapcsolódás, ami még gimnazista koromban a Debreceni Református Kollégiumban létezett, vagy otthon Kárpátalján, az itt, Budapesten számomra nincs meg rendszeresen. Mivel általában hétvégén muzsikálunk, a vasárnapi istentiszteletre nem tudok eljárni. Ám, ha lehetséges, együtt elmegyünk a családdal, vagy ők jönnek hozzám. Korábban gyakran csatlakoztunk Budapesten a Pozsonyi úti gyülekezethez, vagy a Városligeti fasorihoz, ahová sokan járnak a szülőfalumból, Viskről.
"Természetes, hogy szükséges a mindennapi elcsendesedés. "
Jól mutatja, hogy ökumenikus világban élek, és fontos számomra az összetartozás, hogy néhány alkalommal Pasaréten, a római katolikus ferenceseknél is jártam. Donát ferences atya, aki korábban Kárpátalján is szolgált, amikor meglátott egy keresztelőn, emlegette, hogy szintén zenész édesapámmal mennyit dolgoztak együtt, segítették egymást, és az ökumené jegyében rögtön helyrebillent minden. A misék, amelyeken részt vettem ugyanolyan feltöltődést jelentettek számomra. Számít, hogy az ember hogyan tudja kitárni a szívét, és hallja meg az Isten szavát. Éppen, ahol vagyok és időm engedi, szívesen megyek templomba. Nemrég Torontóban koncerteztünk, érdekes volt látni, milyen erős közösségek színesítik a várost – akár unitárius, református, vagy katolikus –, az összetartozást jelenítik meg, az egyistenhitet erősítik.
Egy ilyen eseményből, mint a Református Zenei Fesztivál miként töltődik? Szükségesnek érzi az elcsendesedést nagyobb fellépések előtt, vagy után?
Inkább utána. Amikor egy nagyobb rendezvény vagy sorozat véget ér, akkor el szoktam vonulni, hogy kicsit a testemet, lelkemet megfoltozzam. Ennek mindig nagy szükségét érzem. Mostanában olyan időszakot élek, hogy szinte napról-napra másik helyszínen játszom. Nemrég jöttünk haza az Egyesült Államokból, Kanadából. Szerepeltünk Budapesten, az Erkel Színházban az Állami Népi Együttes 70 éves jubileumi műsorában, most következik a Református Zenei Fesztivál. Olyan alkalmak ezek, amelyekre fizikailag is fel kell készülnöm. Természetes, hogy szükséges a mindennapi elcsendesedés. Amikor megébredek, hálát mondok azért, hogy egyáltalán van még energiám ezzel foglalkozni. De amikor egy ilyen nagy menet véget ér, jól esik az elvonulás.
Olyankor a hegedű sem kerül elő?
A hegedű mindig előkerül. Számomra ez a hangszer gyógyír, mert mindent lehet rajta játszani: népzenét, klasszikust, egyházzenét, a bánatot, vidámságot is: „elmuzsikálom” vele a gondolataimat. Azt hiszem, az olyan embereknek, akiknek adatott talentum, hogy valamihez talán egy kicsit jobban értenek, így kapcsolódhatnak a Jóistenhez.
Nekünk a muzsikát adta ahhoz, hogy tudjunk az emberekre hatást gyakorolni, picit kiemelni őket a „csekkbefizetős” hétköznapokból. A muzsikálásban is mindig lehet tanulni, van kire felnézni. A zeneszó kapaszkodót is jelent, hiszen a múltból táplálkozik, mégis a jövőnek szól a jelen pillanatban. Sokat gondolkozom azon, hogy az ember mikor, hogyan, mit muzsikál. Hiszen ez megmutatja , hogy miben hiszünk, és milyen tartalma, értelme van a zenénknek.
A Református Zenei Fesztiválról és az idei programokról részletes információk itt elérhetők.