Nemzeti imádságunk, a Himnusz szerzőjének élete örökre meghatározta Csorba Sándor irodalomtörténész pályáját. Nem készült Kölcsey-kutatónak, de Isten kijelölte elrendelt útját, amelyen azóta is hűségesen jár. Egy kollégája tartott volna előadást Kölcsey Ferencről a gimnáziumban, ám az illetőt sürgősen helyettesíteni kellett. Az igazgató a nemrég kinevezett fiatal tanárra testálta a feladatot. A többi történelem. Olyan lelkesedéssel, szakmai érdeklődéssel fordult a középiskola névadója, a magyar irodalom kimagasló alakja felé, hogy eleve elrendeltetett a kutatói életút. A magyar kultúra napja, január 22. – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát – alkalmából beszélgettem az idén márciusban kilencvenegyedik évét betöltő, professor emeritus címmel is elismert, nagy tekintélyű tanárral, kandidátussal, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjával.
„Tegyetek tanítvánnyá minden népet!”
Csorba Sándor, a sárospataki diák elköteleződött Isten szolgálatára: ő a katedráról akarta átadni a tanítást, legyen az irodalom vagy angol nyelv. A felelősen gondolkodó és református hitét cselekvő módon megélő értelmiségit róla lehet a leghűségesebben megjeleníteni. Csorba Sándor szülőfaluja köré határt rajzoltak a trianoni döntéshozók: Szemerén született 1934. március 27-én (a település a mai magyar–szlovák határon fekszik). Az elemi iskolát Pest megye településein, Bugyin, Gyónon, Alsódélegyháza pusztán végezte – mindig ott, ahol molnármester édesapja állást talált. Ez a vándorlás akkor szűnt meg, amikor 1944-ben Vilmányba költöztek. A gimnáziumot pataki diákként járhatta ki. A Sárospataki Református Kollégium szellemisége, tanáraitól kapott erkölcsi tanítása termő talajra hullott. Nosztalgiával gondol az egykori falujárásokra, az adománygyűjtő körutakra (szuplikációk), és három nagy ünnep, a karácsony, a húsvét és a pünkösd diákszolgálataira, a mendikációkra és – a kor és a hely szokásai szerint református gimnazistaként is – a legációkra. Akkor találkozott először hitgyakorló családokkal, presbiterekkel. Ezek a kiszállások mélyítették a hitét, szilárdították az elköteleződését, rányitották látásmódját a világ működésére.
Az irodalom iránti érdeklődését több fontos találkozás formálta. Az iskolai önképzőkörben vendégül látták Veres Péter írót, és a várbeli alkotótáborban megforduló művészek közül Máriássy Félix gyakorolt rá meghatározó hatást. Szelleme pallérozása mellett nagy gondot fordított a sportra, járási bajnokságot nyert a futballcsapattal, és letette a játékvezetői vizsgát. Soha nem érte be félmegoldással, hanem a lehető legtöbbre törekedett. 1953-ban érettségizett, és ősszel megkezdte tanulmányait a fővárosban, az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Magyart, történelmet és angolt tanult. Budán, az Eötvös-kollégiumban lakott, és a sárospatakihoz hasonló szellemiség magával ragadta. Tanárként tudta magát elképzelni, módszeresen készült a választott hivatás gyakorlására.
Vágyott vissza öntudatra ébredésének helyszínére. Szabolcs-Szatmár megyében, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban kapott állást. Az akkori igazgató a kezébe nyomta a kulcsot – „Mától te vagy a könyvtáros!” –, és életre szóló szerelem bontakozott ki az olvasást addig is nagy becsben tartó ifjú tanár és a könyvek világa között. Többszörösen kitüntetett, örökös könyvtáros. Az első előadása után Kölcsey Ferenc munkássága, szellemi öröksége olyan kincsesbányát kínált számára, amely a magyar irodalomtörténet nagyjai közé emelte Csorba Sándort. Megszámolni is nehéz, hány írást publikált a Himnusz szerzőjéről. Kölcsey Ferenc egybegyűjtött iratait rendezte sajtó alá a Magyar Napló sorozatban, az Írott Szó Alapítvány kiadásában, 2021-ben. Csemege a kutatóknak az a teljes anyag, amelyben a kor történelmi, közéleti, gazdasági, irodalmi kérdéseiről, eseményeiről, jogszabályokról, rendeletekről találhatnak levéltári pontosságú összeállítást.
Csorba Sándor 1934. március 27-én született Szemerén. Felesége, néhai Dobány Zsuzsanna óvodavezetőként vonult nyugdíjba. Vilmányban kötöttek házasságot. Egy lánygyermekük született, Zsuzsanna magyar–orosz szakos középiskolai tanár, szintén a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanított, egy éve nyugdíjas. Csorba Sándornak egy unokája és két dédunokája született.
SOHA NEM TAGADTA A HITÉT
Az 1960–70-es években nem illette dicséret a szorgosan templomba járókat. Sőt, a szocializmus éveiben a hatalmat gyakorlók és azok helyi megtestesítői mindig találtak alkalmat a vasárnapi rendezvényekre. Verseny, filmvetítés, előadás, közösségi munka, ahonnan nem lehetett hiányozni. Amikor arról kérdem, soha nem érte-e hátrány a hite gyakorlásáért, azt feleli: – Nem hangoztattam nyilvánosan református létemet, de aki tudta, honnan jövök, biztos lehetett benne, hogy egy sárospataki diák nem fordít hátat Istennek – fejti ki meggyőződését. – Én közvetlenül nem szenvedtem megkülönböztetés miatt. Igaz, a felkínált párttagságot nem fogadtam el. Később nem is próbálkoztak. Szakmai, tanári, kutatói teljesítményem és mindenekelőtt a Teremtő megvédett. Az értelmiségi lét és a gimnázium vezetősége mintegy burkot vont körém és a hasonlóan gondolkodók köré. A létezőnek mondott szocializmusban, a nyolcvanas években már nyugodtabban bemehettek vasárnaponként az istentiszteletre a hívők. Igyekeztem nem tudomást venni a kultúrpolitika irányvonaláról, és azt hiszem, kegyelemből megtaláltam a kényes egyensúlyt, amelyen oly sokan elbuktak.
A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség évtizedek óta a lelki otthona. Tette, amit lelkiismerete diktált, és amire Isten elhívta. Politikai lózungok hangoztatása helyett tanárként állt helyt, közmegbecsülésre. Átvehette a Kölcsey-gimnázium legmagasabb kitüntetését, az aranykoszorús Kölcsey-jelvényt. A középiskolások Kossuth-díját is megkapta az új oktatási módszerért. A Szocialista Kultúráért kitüntetéssel a szaktárca minisztere ismerte el, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hazafias Népfront is felsorakozott az őt elismerők közé. Az akkori Szabolcs-Szatmár megye a pedagógusképzésben is meglátta az előrelépés lehetőségét, és nagy erőkkel szervezte a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolát. A legkiválóbb oktatókat hívták Pestről, Debrecenből és természetesen a megyeszékhelyről. Így invitálták az intézménybe őt is.
Szintet lépett, amikor a főiskolára került Csorba Sándor. Előadója és szemináriumvezetője lett a felvilágosodás és reformkori irodalom főkollégiumnak, valamint az irodalmi kutatásba bevezető speciális kollégiumnak. Egységes főiskolai jegyzet írásában vett részt. Szerkesztette a Kölcsey Társaság füzeteit, valamint az Irodalomtudományi Intézetben készülő kritikai Kölcsey-kiadás egyik kötetét. A felvilágosodás és a romantika korának irodalmi és művészeti viszonyai lenyűgözték, így a precíz kutató alaposságával látott hozzá a fellelhető anyagok, dokumentumok, korabeli tárgyak összegyűjtéséhez, és a nemzedékről nemzedékre elmondott, később lejegyzett történetek, legendák, visszaemlékezések megörökítéséhez. Kutatásai eredményét tizenegy önálló kötetben publikálta. Társszerzőként, szerkesztőként, lektorként számos könyv őrzi gondolatait és keze munkáját. Ha valaki szeretne bepillantani az 1832–36-os országgyűlési ifjúság tevékenységébe, a Kölcsey köré gyűlt ifjak magatartását például Szemere Bertalan neveltetése és pályafutása által vizsgálhatja.
„Anyanyelvünk a lélegzetünk, miként magyar kultúránk mindennapi kenyerünk, a gyönyörű verses és a zengve zengő dalköltészet, a népmesevilág, valamint a művészeti ágak sokaságának elkápráztató kínálatával. Kölcsey Ferenc életműve a kiművelt emberfő kivételesen magas szintű üzenete a magyarság számára." (Csorba Sándor gondolatai a Kölcsey-emlékplakett átvételekor)
NYITOTTSÁG A VILÁGRA
Mikro- és makroszinten egyaránt gondolkodó kutatóval idézzük fel a kétszáz évvel ezelőtti hazai, azon belül is különösen az ország keleti tájainak meghatározó szellemi áramlatait. Könyvtárszobája rabul ejt: aki a betűk, a könyvek világától remél jobb életet maga körül és a világban, megnézhetné Csorba tanár úr több mint fél évszázados munkásságának tárgyi dokumentumait. Könyvek, jegyzetek katonás rendben a padlótól a mennyezetig, mind a négy falon. Íróasztalán muzeális értékű lámpa irányítja a fényt az éppen legfontosabb munkára. Egyedi bútorai nem sorozatgyártásban készültek, míves alkotások. A polgári világ tárgyai, valamint a felvilágosodás és a romantika korának kutatója kezet nyújt egymásnak.
Szűkebb hazája, az ország szívverésének keleti központja nem akármilyen közéleti személyiségek bölcsőjét ringatta. Évszázadokat lépünk vissza az időben, előttünk áll a felvilágosodás korának kiemelkedő egyénisége, a tiszaberceli születésű Bessenyei György. A császári testőrtiszt – a „bihari remete” – Bakonszegen hunyta le a szemét. Kiemelkedő tevékenysége irányt mutatott, nem csak a saját korában, a XVIII. század végén, későbbi korokban is példának idézték. Nem véletlen, hogy a pedagógusképzés centruma, a tanárképző főiskola Bessenyei György nevét vette fel. Szépirodalmi munkássága mellett Csorba Sándor levéltári anyagokkal bizonyította, hogy Bessenyei élénk közéleti tevékenységet folytatott földi pályafutásának utolsó szakaszában is. Az akkori hatalom kancelláriai erőket mozgósított az írói működésének visszaszorításához. Szellemiségét nem tudták korlátok közé kényszeríteni: ezt mutatja a nyíregyházi Morgó temetőben elhelyezett Bessenyei-emlékmű, amely a négy égtájra nyitott, a világ egészét szem előtt tartó, felvilágosodott gondolkodónak állít emléket.
S ha már a világra történt nyitottságot emeljük ki: Csorba Sándor vendégtanárként oktatott az eperjesi, az ungvári egyetemeken. Nemzetközi konferenciákon vett részt Ungváron, Rómában, Nápolyban, Nagybányán és a finnországi Jyväskyläben.
Könyveinek, jegyzeteinek, kutatási anyagainak a felsorolása is meghaladja egy cikk kereteit. Irodalmi és tudományos szerepvállalása igazolja, hogy a széles látókörű oktató nem elégszik meg a készen kapott bizonyítékokkal, újabb és újabb részterületeken kutatja az akkor még ismeretlennek számító, de az előrelépéshez nélkülözhetetlen információkat. Környezete elismerte és nagyra értékelte azt a fáradhatatlan szorgalmat, precizitást, amely egész eddigi pályáját kíséri. Természetesnek vette, hogy a nagyobb eredmény több erőfeszítést igényel. Érlelte anyagait, nem letudni akarta a kötelezettségeit.
Alapító tagja a Bessenyei és a Kölcsey Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság is tagjai közt tudhatja. Részt vett a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Tanszékének megszervezésében és alapításában. Doktorált, később kandidátusi fokozatot szerzett. Habilitált főiskolai tanár. Aktív pályája végén megkapta a professor emeritus kitüntető címet. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Közgyűlése ezüst emlékéremmel tüntette ki a Kölcsey-életmű tudományos kutatása elismerésként 2023-ban. Tavaly Inczédy György-életműdíjjal ismerte el Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata több évtizedes szakmai és emberi életútját. Az elismerést a kilencvenedik születésnapja előtt élete meghatározó helyszínének, a nyírségi vármegyeszékhelynek az ünnepségén vehette át.
Beszélgetésünk végén búcsúzóul Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézett a kegyelemről Csorba Sándor: „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!