A hitre téréstől a fővesztésig

A három részre szakadt Magyarország sanyarú állapotát a reformáció nyomán kialakuló felekezeti viszálykodások tovább rontották: nem csak a politikai elit csoportjai acsarkodtak egymásra vallási érdektől és meggyőződéstől hajtva, számos család is megosztottá vált. Erdély későbbi főgenerálisának, a református hitre tért Haller Gábornak (1614–1663) hányatott életútja kiváló példa arra, hogy a keresztyének közti ellenségeskedés mind az ország sorsára, mind a személyesre nézve milyen tragikus következményekkel járhat.

Várad 1617-ben

Várad 1617-ben

Felekezeti viszálykodás Erdélyben

A nürnbergi eredetű Hallerek erdélyi megtelepedésével egy időben semmisült meg a középkori Magyar Királyság, szakadt három részre az ország. Az oszmán megszállás okozta nyomort csak fokozta a belső politikai-felekezeti megosztottság, amely különösen az ekkor létrejövő Erdélyi Fejedelemséget sújtotta. Az önállósuló terület a Habsburgok és a Török Birodalom között igyekezett egyensúlyozni, ezt a folyamatos túlélési küzdelmet tetézte az egyes felekezeti csoportok közti viszálykodás. Mivel Erdélyben nem tudtak kialakulni igazi fejedelmi dinasztiák, vallási szempontból is különösen fontos volt, melyik felekezetet követte az éppen regnáló személy.

A Haller család címere (Wikipedia)

A Haller család címere

Fotó: Wikipedia

Az unitárius Szapolyai János Zsigmond és a katolikus Báthoryak után egy sor református fejedelem következett. Bethlen Gábor ugyan igyekezett fenntartani az egyensúlyt a katolikus és a református urak között, halála után a pápista nemesek elérkezettnek látták az időt, hogy visszaszerezzék a hatalmat Erdélyben. Törekvésük érthető volt: az 1568-as tordai országgyűlés ugyan a kor európai mércéjéhez képest meglepően nagy szabadságot biztosított a négy bevett vallásnak, ez mégsem akadályozta meg a hatalmon lévő csoport törekvését a többi visszaszorítására. A katolikus egyházszervezet a reformáció kezdetén gyakorlatilag összeomlott, a református fejedelmek pedig nem engedélyezték sem a gyulafehérvári, sem a váradi püspöki székek betöltését, az egyházmegyék helyreállítását. Ennek következtében a katolikus egyház fennmaradása Erdélyben egy maroknyi katolikus főúr – köztük Haller Gábor apja, a dúsgazdag Haller István – elszántságán és anyagi áldozatkészségén múlott, akik világi papság híján jezsuita és ferences misszionáriusok Erdélybe hívásával és finanszírozásával igyekeztek a katolikus hitéletet és iskolaügyet feltámasztani.

Életre szóló döntés: hitehagyás – hitre térés

Miután a katolikus nemesek elérték Bethlen Gábor özvegye, Brandenburgi Katalin katolizálását, a Bethlen István gubernátor körül csoportosuló református urak azonnal riadót fújtak. Kikényszerítették a fejedelemasszony visszatérését a református hitre – igaz, ehhez szükségük volt Bethlen Gábor udvari lelkészének, a vallási téren nem éppen türelmességéről ismert Geleji Katona Istvánnak huszonnyolc órás ördögűzésére is! Hasonlóan jelentős győzelemként könyvelhették el a kálvinisták, hogy egyik fő ellenlábasuknak, a katolikus pártiak vezéralakjának, Haller Istvánnak éppen a fejedelemasszony udvarában szolgáló, mindössze tizenöt esztendős fia is áttért a református hitre.

Magyar nemes a 17. században

Magyar nemes a XVII. században

Ezzel nemcsak borsot törtek az ifjú apjának orra alá, de akciójuk hosszú távon azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy az apai vagyont megöröklő fiú ezt a hatalmas anyagi erőforrást megvonja majd a katolikus egyháztól, súlyos csapást mérve ezzel a pápistákra Erdélyben. A reakció nem is váratott magára: Haller Gábor hitehagyása úgy fölháborította szigorú és zsarnoki apját, hogy azonnal kitagadta fiát a családból. A katolikus közvélemény is megdöbbenéssel értesült az ifjú döntéséről, Apor Péter még évtizedekkel később is a reformátusok által erőszakos eszközökkel áttérített katolikusok közé sorolta Metamorphoses című művében: „Pápista atyáktól gyermeket elvették, / És az cálvinista iskolában vitték / És cálvinistákká erőszakkal tették, / Vissza az atyjokhoz nem is eresztették. / Méltóságos Haller házból nem volt soha / Senki is tudtomra elébb cálvinista…”

Peregrináció

Ezzel a politikai hátterű áttéréssel kezdődött el az ekkor még csak kamaszkorban járó Haller Gábornak, Erdély későbbi főgenerálisának hányatott életútja, amely nemcsak vargabetűi miatt különleges, hanem azért is, mert éppen ekkortól – évtizedeken át – szorgalmasan vezetett naplójából nyomon követhető a pályafutása. A református hatalmi csoportosulás ezután sem bízott semmit a véletlenre: hogy megakadályozzák rekatolizálását, azon nyomban külföldi tanulmányútra küldték, ami több szempontból is rendhagyónak bizonyult. Az áttérése miatt apja apanázsát elveszítő ifjú Haller ugyanis – előkelő társaival ellentétben – nem élmény- és tapasztalatszerzésnek felfogható úri körutazásba (Grand Tour vagy Cavaliersreise) kezdett nevelője és inasok kíséretében, hanem a magyarországi és erdélyi lelkészjelöltekhez hasonlóan peregrinációra indult, amelyhez Brandenburgi Katalin, Bethlen István és Rákóczi György biztosítottak számára – korántsem elégséges – stipendiumot.

A leideni egyetem könyvtára, 1610

A leideni egyetem könyvtára, 1610

A tehetséges, ám szerény anyagi hátterű protestáns diákok a felsőfokú tanulmányaikat – jellemzően csak egy-két évet – hazai patrónusaik támogatásával nyugat-európai egyetemeken végezték, hiszen a Habsburg Birodalom katolikus egyetemeire be sem iratkozhattak. De míg ezek az általában lelkészi pályára készülő fiatalemberek jellemzően húszas éveik végén jutottak csak el az áhított külföldi egyetemekre, addig Haller Gábor még nyugat-európai diáktársaihoz képest is gyereknek számított tanulmányútja kezdetén. Először az Odera menti Frankfurt, majd pedig a németalföldi Franeker, végül Leiden egyetemén töltött el összesen öt esztendőt. Honfitársai többségéhez képest abban is rendhagyónak bizonyult, hogy velük ellentétben nem kizárólag teológiai stúdiumokat folytatott, hanem más tudományokban (matematika, fizika, geográfia) is elmélyíthette tudását, ennek később, Erdélybe hazatérve valóban hasznát is látta.

A Haller család története Frankföldre vezethető vissza, az 1300-as évek elejétől fogva már Nürnberg városának patríciusai közé tartoztak, kereskedelemmel és pénzügyletekkel foglalkoztak – talán erre a tevékenységre vezethető vissza nevük is: a Heller németül ugyanis kis értékű pénzt, fillért jelent. Az egyre tehetősebb família nemcsak vagyonát, de tudatos házasságkötésekkel kapcsolatrendszerét, a korabeli elitbe való beágyazottságát, ezáltal politikai-gazdasági hatalmát is sikeresen növelte. A család első tagja Mátyás király uralkodása végén bukkant fel hazánkban, azon belül is Budán, hogy innen építse ki érdekeltségeiket a bányavárosokban és Erdélyben. Haller Péter a királyi székhelyt elhagyva Szebenbe költözött, ahol polgárjogot nyerve bekerült a szász város magisztrátusába is. Ettől fogva a Haller család története kettévált: a birodalmi, valamint az erdélyi ágra, utóbbiból származott Haller Gábor. Antitrinitárius tanokat valló nagyapja 1586-ban feleségül vette Bocskai Ilonát, ezzel sógora lett Bocskai Istvánnak és Báthory Kristófnak is: a friggyel a komoly földbirtokokra szert tevő család az erdélyi előkelő nemesek közé került.

A fejedelem szolgálatában

Bár többször is szándékozott hazajönni, felhalmozott adósságai ezt a vágyát sokáig nem engedték teljesülni. Végül csak 1635 májusában tudott útra kelni, hogy aztán augusztusban megérkezzen oda, ahonnan elindult: Fogaras várába. Bár apja a távolléte idején sem bocsátott meg neki, I. Rákóczi György nyomására legalább hajlandó volt szóba állni fiával, és negyedévente szerény járadékot is fizetett neki. Ez azonban messze nem volt elegendő az ifjú rangjához illő életszínvonal biztosításához, ezért az ismét arra kényszerült, hogy a fejedelem szolgálatába álljon.

Magyar udvaronc a 17. században

Magyar udvaronc a XVII. században

Előbb bejáró inas, majd az udvari lovasság tisztje lett saját lovasokkal. A vadászatokkal tarkított időszak és egy rövid hadjáratban való részvétel után a fejedelem Haller Gábort kinevezte hadiépítészének: ez nemcsak testhezálló feladat volt számára (több erősség felújítását, átalakítását irányította), de jóval nagyobb önállóságot és megbecsültséget is jelentett neki. Nagykorúvá válásától fogva Haller alanyi jogon részt vett az országgyűléseken is, osztályrészét apjától megkapva, addigi szűkös anyagi helyzete is rendeződött. Rátermettségéről és megbízhatóságáról meggyőződvén Rákóczi 1644-ben kinevezte a fiatalembert Szamosújvár és Borosjenő kapitányává, 1659-ben pedig a fejedelemség legjelentősebb végvára, Várad parancsnoka lett.

Politikai szerepvállalás a félhold árnyékában

Haller Gábort mind származása és vagyona, mind műveltsége, világlátottsága, udvari és katonai tapasztalatai arra predesztinálták, hogy a XVII. század közepén egyre többen Erdély lehetséges vezetőjeként tekintsenek rá. Bethlen Jánossal az erdélyi rendi mozgalom élére állt, nyakas reformátusként és a körülményekhez képest szuverén Erdélyi Fejedelemség híveként pedig ellenezte a királyi, tehát a katolikus Habsburgok regnálta Magyarországgal való törökellenes szövetséget.

Fiatal főnemes a 17. században

Fiatal főnemes a XVII. században

Végül ez okozta vesztét is: a történetírók szerint I. Apafi Mihály veszélyes vetélytársat látott a személyében, aki török segítséggel megfoszthatja hatalmától. Hogy kiiktassa potenciális riválisát, a fejedelem követségbe küldte Hallert a temesvári pasához, aki Érsekújvár ostroma után – feltételezhetően Apafi ármánykodásának engedve – lefejeztette a jobb sorsra érdemes arisztokratát.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!