A Krisztushoz tartozás felette áll a politikának – szemle

A református közösség hamarabb túljutott politikai múltján, mint a világi, mondta Balog Zoltán a 777 blognak adott interjújában. „Amikor a gyülekezetekkel találkozom, akkor a kíváncsiság nem a személyemnek szól, hanem annak, hogy mit üzen ma nekünk Isten, a 21. században. [...] Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha valaki ilyen tapasztalatokat szerzett a közéletben, akkor abból jó vezető lesz, aki mindezt az egyház javára fordítja majd. És vannak olyanok is, akik úgy gondolkodnak, hogy a gonosz politika így beszivárog az egyházba, melyet meg kell ettől tisztítani.  Mind a két vélemény jelen van. De az egyházba nem beszivárogtam, hanem mint lelkipásztor hazaérkeztem, hiszen ezt a közösséget soha nem hagytam el, még akkor sem, amikor hivatalosan nem voltam lelkipásztor.”

Az interjúban Balog Zoltán beszél püspöki szolgálatára készülésről, a kiüresedési, elcsendesedési folyamatról, amelyet átélt tavaly pünkösdi felszentelése előtt. „Ritkán szoktam elmondani – mert lehet, hogy egy református püspöktől ez furcsán hangzik –, de én az Athosz-hegyen készültem fel a szolgálatomra, ahova Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka hívott meg tíz napra. Újratanultam imádkozni, mert ugyan imádkozni mindenhol és mindig lehet, de amikor lehetősége van az embernek mindezt úgy tenni, hogy befelé fordul, akkor valóban megtisztul lelkileg és leteszi azokat a gondolatokat, amelyek akadályozzák az Istenre és a másik emberre figyelésben.” A püspök elmondta, nem csupán ilyen különleges helyszíneken és időkben lehet elcsendesedni. A kevés szabadidő jó felhasználását, a jelen lenni tudást meg kell tanulni, hogy abból aztán valódi feltöltődés lehessen. Személyes munkájában úgy tapasztalja, az elmúlt időszakban jobban meg tudja tartani a belső csendet, noha sok adminisztratív feladata is van. Fontosnak tartja, hogy irodai munkája mellett alkotói napokat is tartson, amelyeken az előtte álló istentiszteletekre készül fel.

Az elmúlt évet értékelve Balog Zoltán úgy tapasztalja: az emberek éhesek az evangéliumra, az egyház feladata pedig, hogy erre rámutasson. „Azt szeretnénk, hogy olyan egyházban legyünk, ahol szót értünk egymással. Kívülről, »félkívülről« az egyház könnyen tűnhet befelé fordulónak: mindenki csinálja a maga feladatát, de nem igazán érdekli, hogy a szomszédban mi történik. A valóság mindeközben az, hogy nagy igény van a beszélgetésekre, egymásra figyelésre, és arra, hogy megerősítő és jó dolgokat halljanak az emberek.” Egyéves püspöki tapasztalata: az egyház nem arra vár, hogy odamenjenek hozzá az emberek, hanem megszólít. Volt miniszterként pedig úgy látja, a politika a hétköznapok szintjén kevésbé méri fel, látja át, milyen erő van a hívő közösségekben. „A kétezer éves – Magyarországon ezeréves – keresztény folytonosság jelentősége nagyobb, mint gondolnánk. Ebben a folytonosságban nemzedékek adják tovább a hit tudatát, ami egyszerre kultúra, életmód, gondolkodásmód, világszemlélet.”

Balog Zoltán az interjú során beszélt az állam és egyház kapcsolatáról is. Azt látja, a gyülekezetek a krisztusi szemléletmód alapján gondolkodnak, nem a politikai alapján. „Az egyháznak nem kell megmondani, hogy mit kell csinálnia, mert Jézus Krisztus ezt kétezer éve már megtette.” Bár van egy szűkebb lelkészréteg, aki nem nézi jó szemmel az állami támogatásokat, de a püspök úgy véli, a hit- és gyülekezeti életet a hívek támogatják, de mivel az egyházak nagy intézményfenntartók, ezért az állami támogatásoknak is helyük van a közösségeknél, hiszen közfeladatok ellátásában vesznek részt.

A 777 újságírója kíváncsi volt arra is, hogyan érintette a püspököt, hogy egykori – egyébként református – munkatársából, Novák Katalinból köztársasági elnök lett. „Büszke és hálás vagyok, hogy olyan köztársasági elnöke lett Magyarországnak, aki nem csak papíron tagja egyházunknak, hanem hitvalló keresztyén is, akivel hosszú idő óta egy közösség tagjai vagyunk” – felelte Balog Zoltán. Úgy véli, hogy Novák Katalin úgy képviseli a keresztyén hitet, hogy az azoknak is vonzó lehet, akik még elutasítják azt.

Az interjúban kitértek a gyulafehérvári református egységnap emlékezetes pillanatára is, amikor Calin Maties román szenátor provokálni kezdte a szoboravató reformátusokat, mire Balog Zoltán egy baráti kézszorítással és öleléssel elnémította a provokátort. „Amikor elindultam a férfi felé, akkor az volt a célom, hogy elrángatom a Bethlen-szobortól, mert fel voltam háborodva azon, hogy miért rontja el az ünnepünket. Néhány másodperccel később már az volt a szívemben, hogy miért ne békejobbot nyújtsak inkább neki. Volt egy isteni ihletettsége a helyzetnek, mert egy románul tudó magyar püspököt megkérdeztem, hogy van románul az a szó, hogy békesség. Amikor odaértem a szenátorhoz, akkor annyit mondtam neki kezet nyújtva, hogy „Jézus, békesség”. A megrökönyödést és a görcsöt láttam az arcán, hogy igazából nem jó ilyennek lenni. Milyen rossz lehet gyűlölettel élni – és milyen jó lehet ebből kijönni! A megölelés gesztusa tőle indult el. Én viszonoztam.”