Nem három Isten van, hanem egy, és ez az egy Isten nem csupán úgy tesz, mintha három személy lenne, hanem valóságosan Atya, Fiú és Szentlélek. Nincs olyan illusztráció, amely kifejezhetné a Szentháromság titkát. Nem azért titok, mert nem kaptunk kijelentést Istentől, hanem azért, mert a végtelen Isten önmagában felfoghatatlan.
Miért ragaszkodunk mégis ehhez a bonyolult tanhoz? Nem a keresztyénségnek egyik távoli dogmája ez, amelyet letűnt korok hagyományaként őrizgetünk? Nem kellene újragondolnunk, ha a mai ember számára ennyire nehezen megragadható? Válaszoljon kérdéseinkre a Heidelbergi Káté 25. pontja: azért olyan drága kincs számunkra a Szentháromság tanítása, „mert Isten az ő Igéjében úgy jelentette ki magát, hogy ez a három különböző személy: az egy, valóságos és örök Isten”. Aki tehát vallást tesz a Szentháromság Istenről, az valójában Isten Igéjét veszi komolyan.
A gondolkodástörténet hullámai soha nem tudták megingatni vagy leépíteni a Szentháromság tanítását. Az egyház hitvallásai, az egyetemes zsinatok állásfoglalásai ugyanis éppen arra törekedtek, hogy gátat szabjanak az emberi okoskodásnak, és a „tekervényes ravaszságok” helyett a „tiszta és egyszerű igazságban” erősödjenek meg (Kálvin János). Elődeink arról az alázatról tettek tanúságot, hogy az emberivé tett, illetve idegen vallások képére igazított gondolatok helyett a Szentírás által kijelölt keretek között kell maradni, még ha az értelem oly nehezen fogja is fel azokat. „A Szentháromság tana nem magyarázza meg Isten titokzatos lényét, inkább azokat a határokat tűzi ki, amelyeken nem szabad túllépnünk” – fogalmaz R. C. Sproul.
Amint feladjuk a szentháromságtan finoman hangolt tételeit, a Biblia kijelentéseiben is válogatni kezdünk, és a magunk képére formáljuk Istent: az Atyából távoli és ismeretlen elmélet, Jézusból az események szerencsétlen együttállásának áldozata (vagy éppen kívülálló), a Szentlélekből pedig emberi erőlködés vagy személytelen erő lesz.
A Szentháromság tana azonban a „hit szabálya” (Augustinus), Isten ismeretének „tiszta képe” (Kálvin János). Megvallásával kifejezzük, hogy a bibliai kijelentés nem inspiráló üzenetek és tanmesék gyűjteménye, hanem betekintés Isten titkos tanácsába: ő megszólalt, értelmesen vizsgálható rendet alkotott a világban és életünkben (Róm 1,20). A történelem egy pontján Isten valóságos emberként jelent meg Jézusban, akinek a tisztelete és ismerete nélkül senki nem tisztelheti és ismerheti az Atyát (Jn 5,23; Mt 11,28). Önkéntes és helyettes áldozatával kifizette bűneink jogos büntetését (1Pt 2,24; 2Kor 5,21), hatalma volt arra, hogy letegye életét, és arra is, hogy feltámadásával visszavegye azt (Jn 10,18). Ugyanígy a Szentlélek is valóságos Isten, aki az Írásban megszólal (2Pt 1,21), aki bizonyságot tesz a hívőkben (Zsid 10,15), újjászülő munkájával összeköti az életüket Krisztus váltságművével (Jn 3,6–7.16), és templomává teszi testüket (1Kor 3,16).
A Szentháromság vasárnapján visszatekintünk az egyházi év ünnepeire, és összefoglaljuk mindazt, amit Istenről tudunk: ő Teremtőnk és Atyánk, Szabadítónk és Urunk, Megszentelőnk és Vigasztalónk. Ebben a hármasságban szívünk legbensőbb rezdüléséig igaznak ismerhetjük meg Isten szavát, mert nem annyit tudunk csupán, hogy ő létezik (Jak 2,19), hanem örömmel látjuk irántunk tanúsított jóságát. Ez az ismeret Kálvin szerint nem „üres és tünékeny spekuláció”, hanem bizalomra és engedelmességre indít Isten iránt.
Nagy tét forog tehát kockán. Nem engedhetjük meg, hogy könnyelműen elhagyjuk azt, amit elődeink imádságos lelkülettel, figyelmes bibliaolvasás nyomán megfogalmaztak, és amiért bizonyságtevők fellege adta az életét. Urunktól kapott küldetésünk, hogy a Szentháromság Isten üdvözítő tervét mindenkivel megismertessük (Mt 28,19), hitünk ugyanis nem magánügy, hanem egyetemes válasz az emberiség szükségére. Legyen ezután is életünket és egyházunkat meghatározó örömhír „az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége” (1Kor 13,13)!
A szerző a Budapest-Pesthidegkúti Református Egyházközség beosztott lelkésze, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanársegédje.
Az írást elolvashatják a Reformátusok Lapja legfrissebb számában olvashatják el, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!