A szívekhez utat találó ima

Leggyakrabban ünnepi alkalmakon, istentiszteleteken, díjátadókon csendül fel a Himnusz. Dallamát azonnal megismerjük. Kölcsey Ferenc költeménye kétszáz évvel ezelőtt, 1823. január 22-én készült el, zenéjét 1844-ben komponálta Erkel Ferenc. Törvény 1989. október 23. óta mondja ki, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”. A Himnusz regényes zenei történetét jártuk körbe.

A reformkorban egyre erőteljesebben jelentkezett az igény egy nyugati mintájú nemzeti ének létrehozására. A XIX. századot megelőzően Magyarországon a katolikus magyarság „néphimnusza” a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű énekek voltak, a reformátusoké pedig a Tebenned bíztunk, elejétől fogva kezdetű 90. zsoltárének volt. Népszerű volt a Rákóczi-nóta is. Az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalos himnusza a Gott erhalte volt, amelynek nem volt egyöntetű támogatottsága. 1823. január 22-én Kölcsey Ferenc megírja a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Az első publikálásakor még csupán Hymnus címmel, alcím nélkül jelent meg, viszont a költő összegyűjtött munkáinak 1832-es kiadásában és az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziraton is ezzel a teljesebb, és a költemény szándékát közelebbről meghatározó címmel szerepel.

Himnusz, kézirat jo (f.OSZK)

Az eredeti kézirat

Fotó: Országos Széchenyi Könyvtár

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén az utóbb nemzeti himnuszunkká vált verse, a Hymnus kéziratát. A Himnusz 200 programsorozatban országszerte számos előadás várja az érdeklődőket. A kézirat és a megzenésített változat leirata eredetiben január 22-én, 9-től 16 óráig látható a nagyközönség számára az Országos Széchényi Könyvtárban.

Kölcsey Ferenc (f.Wikipedia)

Kölcsey Ferenc Anton Einsle olajfestményén

Fotó: Wikipedia

1844 februárjában Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdetett a Hymnus megzenésítésére. A határidő 1844. május 1. volt. „20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve” – olvasható a Himnusz történetéről a kölcsy.org oldalon. Erkel Ferenc egy Gárdonyi Gézának adott interjúban azt állította, hogy nem gondolt a megzenésítésre, míg a határidő előtti utolsó napon Bartay be nem zárta őt a szobába azzal, hogy addig nem engedi ki, míg meg nem írja a művet. Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatójának tanulmánya szerint ezt a legendát több dolog is cáfolja. Egyrészt, a beérkezett műveket sorszámmal látták el, és az Erkel által beadott pályázat az egyes sorszámot kapta. A zeneszerző emellett nem vett részt a zsűri munkájában, ami egyértelműen jelzi a komponálási szándékot. A bírálóbizottság 1844. június 15-én hozta meg egyhangú döntését. A protokolláris bemutatót 1844. július 2-án tartották meg a Nemzeti Színházban, Erkel győztes dala mellett további öt, dicséretet kapó komponista himnuszával együtt. Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Erkel Ferenc szépunokája a Bartók rádiónak adott interjúban kiemelte: 1844-ben a Bartay András által kiírt pályázatra összesen tizenhárom mű érkezett be. A fennmaradt írásos emlékek alapján volt közöttük capella, vagyis hangszerkíséret nélküli többszólamú kórusmű, volt magyaros stílusú pályamű, valamint négyszólamú, vegyeskarra írt, indulószerű dallam is.

Erkel Ferenc 1845-ben készült portréja (f.Wikipedia)

Erkel Ferenc 1845-ben készült portréja

Fotó: Wikipedia

Batta András zenetörténész írása szerint nemzeti fohászunk nem tartozik a legkönnyebben énekelhető himnuszok közé. De éppen ima jellege talált utat a magyar szívekhez a márciusi forradalom előtt, a szorongattatás éveiben és később is. Jelképes, hogy népszerűségének korai, fontos állomásai nagy magyarjainkhoz kötődtek. Először 1844 augusztusában az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi gőzhajó avatási ünnepségén hangzott el. Az első nyomtatott kiadás ajánlása Deák Ferencnek szólt. 1848. március 15-e mámorában is felcsendült a Nemzeti Színházban. 1856-ban Kölcsey Ferenc síremlékének avatásán énekelték Szatmárcsekén. Birodalmi jelentőségre 1865-ben, a kiegyezést megelőző országgyűlés megnyitásakor, Ferenc József bevonulásakor emelkedett, de elhangzott 1894-ben Kossuth Lajos ravatalánál is.

Himnusz, Erkel Ferenc kottarészlet (f.OSZK)

Erkel Ferenc kottájának részlete

Fotó: Országos Széchenyi Könyvtár

A megzenésített Hymnus hamar közismert lett, országosan elterjedt. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után a nemzeti érzést leginkább kifejező népénekké vált annak ellenére is, hogy tiltották. Később, a konszolidáció éveiben vált a nemzeti egység zenei szimbólumává. Bódiss Tamás, a Magyarországi Református Egyház egyházzenei vezetője portálunknak elmondta: a Seprődi János 1907. december 5-i előszavával Kolozsváron megjelent református énekeskönyv már tartalmazza nemzeti himnuszunkat, mégpedig minden versszak szövegével. Ez ilyen szinten biztosan az első megjelenés. Az átmenetinek szánt énekgyűjtemény az 1837-es kolozsvári énekeskönyvet szelektálta, megtartotta annak számozását, majd Új énekek felirattal, elölről kezdett arab számozással adott legalább annyi új éneket. A Himnuszt az Új énekek Alkalmi feliratú 7. fejezetének végére teszi, Hazafias ünnepen megjelöléssel. Az 1921-es énekeskönyvben a záró énekek sorában találjuk a Himnuszt, annak első és utolsó versszakával.

Himnusz, énekesköny jó (f.Bódiss Tamás)

A Himnusz a református énekeskönyvben

Fotó: Bódiss Tamás

Első előadásától kezdődően Erkel Himnusza a legkülönfélébb változatokban élt. Számos eltérés volt már az első kiadás és a pályázati példány között is, ám ezeket akkor még valószínűleg Erkel javításai nyomán kottázták. A későbbiekben azonban a kiadók, feldolgozók, előadók nemzeti énekként kezelték a Himnusz zenei anyagát, és akárcsak egy közdal vagy népdal esetében megengedettnek gondolták az apróbb változtatásokat. Vizinger Zsolt, az MTA Zenetudományi Intézet tudományos segédmunkatársa írása szerint az egyik eltérés – számos további apró változtatáson kívül – az volt, hogy bizonytalanná vált az utolsó négy sor ismétlése, amelyet a pályázati példány még tartalmazott, de ez később részben vagy teljesen elmaradt. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter 1939. június 2-án (15.151/939. III. szám alatt) kiadta az erre vonatkozó rendelkezést: maradt az elő- és utójáték, törölték az utolsó sorok ismétlését, és egy apró prozódiai változást vezettek be.

Az ekkor érvénybe lépett vegyeskari és zenekari változatot a köztudat máig Dohnányi Ernőhöz, a Filharmóniai társaság elnökéhez, a Zeneakadémia főigazgatójához köti. Valóban ő volt megbízva a feladattal, de az ekkor hivatalosított változat, amely sok tekintetben eltér az eredetitől, már jóval korábban kialakult. Így játszották évtizedek óta a Magyar Királyi Operaházban, maga Dohnányi is sokszor vezényelhette ezt a változatot. Az áthangszerelés és számos további beavatkozás tehát a Himnusz XIX. századi előadói gyakorlatát tükrözi, Dohnányi ezen csak kicsit igazított: ő hozta be a cintányért és a kisdobot a zenekarba, és hagyta el a tam-tamot vagy mély harangot, amit Erkel maga jegyzett be a pályázati partitúrába, és a pozsonyi harangok ihlették.

Hímnusz (f.Sebestyén László)

Fotó: Sebestyén László

Batta András zenetörténész írása szerint további fontos változás, hogy a Himnusz hangnemét Erkel Ferenc Esz-dúrban határozta meg. Ebben viszont nehéz énekelni, mert széles a hangterjedelem és nagyok a dallamlépések. Az éneklő gyülekezetnek általában vagy az alsó vagy a fölső hangokkal van baja. Gyakorlatorientált kóruskarnagyok részéről merült föl – jogosan – hogy egy jobban bejárható hangnemben, B-dúrban kellene énekelni a Himnuszt. A tempót tekintve valószínű, hogy az idők folyamán lassult az előadásmód. Az eredeti, verbunkos jellegű zene a feszesebb ritmizálás miatt valamivel élénkebb tempót tesz lehetővé. Erkel az „Andante religioso” tempó- és karaktermegjelölést hagyta ránk, tehát nem túl lassú tempót írt elő, de vallási áhítattal, bensőséges előadással. Ebben a szellemben hangzott el az utóbbi húsz évben többször hangversenyen és hangfelvételen egyaránt Erkel Himnusza, sőt, 2013-ban a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére elkészült a nemzetközi versenysport időkeretében is helytálló, ugyanakkor autentikus zenekari változat a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

Kölcsey és Erkel Himnusza azon kevés állami himnuszok egyike, amely 1945 után is érvényben maradt. Létét 1952-ben fenyegette veszély, amikor Kodály Zoltán 70. születésnapjának ünneplését kihasználva felvetették egy új himnusz megalkotásának lehetőségét. Szövegírónak Illyés Gyulára esett volna a választás, azonban mind a ketten visszautasították a felkérést. A rendszerváltáskor, 1989. október 23-ig végül törvénybe foglalták (XXXI tv. 36. §: „A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”). Így került be az alaptörvénybe 2011-ben, amelynek élén a 2012-es módosítás óta mottóként szerepel: „Isten, áldd meg a magyart”.

Felhasznált források:

Batta András Széchenyi-díjas, Erkel Ferenc-díjas zenetörténész írása, https://www.magyarhimnusz.hu/a-magyar-himnusz-regenye/

Magyarország zenetörténete online, Magyarország zenetörténete IV. – Magyarország zenetörténete online (zti.hu), Vizinger Zsolt írása.

A Bartók rádió Összhang című műsora.

A Kölcsey-ház oldala.