Árvákból meggazdagítók

Akár egy nemes projekt zászlóbontásának is beillene a Ráday Házban napokkal ezelőtt nyílt képzőművészeti kiállítás. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának tavaszi balatonszárszói ülésén már megfogant ugyanis a terv egy olyan művésztelep létrehozataláról, ahol hátrányos helyzetű fiatal tehetségeknek tartanának kurzusokat. A szervezést a Református Oktatási Szolgálat karolná fel, a kurzusokon többek között szerepet kapna a Rádayban bemutatkozó cigány festőcsoport is, amelynek tagjai Balogh Tibor, Káli-Horváth Kálmán, Kiss László, Vári Zsolt és Borkó Marianna. Egyiküknek, Balogh Tibornak koncepcionális feladatai lennének a valószínűleg Balaton-parti református művésztelepen.

A kiállításmegnyitón Bruckner László, a Református Oktatási Szolgálat vezetője megerősítette a terv hírét: – Az egyházban mi úgy gondoljuk, jó volna, ha olyan gyermekek, fiatalok, akik az öt itt kiállító művész hajdani helyzetében vannak, önmaguk keresése közben ilyen művésztelepi kurzusokon fölismerhessék: a művészet önkifejezési nyelvük és akár kitörési pontjuk lehet, amelyhez emberi mintát, szakmai fogódzókat, fortélyokat is kapnak. Főként tehát valamifajta „keltetőnek” képzelem el ezt a művésztelepet, és azon vagyunk, hogy helyszínt találjunk hozzá és üzemeltetni is tudjuk – mondta el érdeklődésünkre.

S hogy honnan jönnének a résztvevők? Nos, Bruckner László elsősorban a református iskolákban és tanodákban, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat által kísért családokban felbukkanó hátrányos helyzetű tehetségekre gondol.

Ami a kiállítókat illeti: filmre kívánkozna, hogy öt, berkeszi, illetve tiszadobi intézetben nevelkedő árva, egyazon évfolyamhoz tartozó cigány gyerek a művészeti tanáruk, Sárossy Attila rajzszakkörében rákap az alkotás ízére, iskolai könyvtárból kikölcsönzött reneszánsz albumokat búj, illetve egymástól inspirálódik, hogy egyre tudatosabban éledjen bennük egy másik valóság. Fokról fokra közös alkotóműhelyt hoznak létre, magukat később „Free-Presszionisták”-nak nevezik el. Ebben a játékos szóban, amely hangalakilag az impresszionistákra hajaz, benne van az a megragadott művészi szabadság, amelyre még a zord és zárt intézeti világ keretei között találtak rá. De benne van az a nyomás – presszió – is, amely alatt egykor éltek, de amely művészi alkotásokat sajtolt ki belőlük. 2008 óta nagyobb kihagyásokkal bár, de újra-újra közös kiállítások megrendezésére fognak össze.

Az ötösfogat történetének további különlegessége, hogy tagjai mind istenhívőkké váltak. Ebbe belejátszott, hogy egyik vezéregyéniségük, Káli-Horváth Kálmán tizenhét évesen megtért, és ez hullámokat vert a többiek szívében is. Káli-Horváth ma a Hold utcai gyülekezet tagja, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom) igazgatója, művészeti tevékenységét tekintve kiváló versmondó, sőt: író-költő is.

A Free-Presszionisták alkotócsoport ötven év körül járó tagjai jól kiegészítik egymást. Balogh Tibornak nagy szakmai hatása van a többiekre, ami abból is fakad, hogy ő az első roma az országban, aki elvégezte (grafikus szakon) a képzőművészeti egyetemet. Jelenleg a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában képzőművészeti szabadiskolát vezet, továbbá tehetségeket gondoz, filozofikus és művészeti tárgyú írásai születnek. Balogh az evengélikus felekezethez csatlakozott valaha, de gyakran felbukkan a református cigánymisszió önkénteseként is. A közösségből Vári Zsolt az, aki önként magára vette kiállításaik tervezésének, kivitelezésének a terhét.

Nézzük most már ezeknek az előadóknak a hajdani árvaságát, vegyük például Káli-Horváth Kálmán esetét! Kétévesen került állami gondozásba: akkor emelte ki a gyámügy széthulló családja környezetéből. – Nyolcan voltunk testvérek, ráadásul apám-anyám alkoholista volt. Én voltam a legkisebb gyermek. Már kezdetben sem a szüleim neveltek, hanem az egyik nővérem. A cigánytelepen úgy adtak kézről-kézre az asszonyok, akiknek akkoriban csecsemőjük volt. Így jutottam anyatejhez, így lett sok tejtestvérem. Ez az „anyatejszerződés” elég volt ahhoz, hogy később beépítsem identitásomba a cigányságot és a velük való közösségvállalást – vall nekünk első éveiről.

Aki azonban kétlené, hogy a magyarsága is az önazonossága része, annak megemlítjük, hogy a Ráday Házban tartott kiállítás megnyitóján Káli-Horváth Kálmán a legnagyobb magától értetődéssel tolmácsolta Petőfi Sándor egyik legnehezebben mondható hosszúversét (Világosságot!). Előadásmódjának izzó szenvedélye és leleményessége Latinovitsot idézte.

S hogy miért az a címe a képzőművészeti kiállításnak, hogy Az árvaság szakralitása? Összefoglaljuk a megnyitón létrejött kerekasztal-beszélgetés alapján, ahol a kérdéseket Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány vezetője és Eperjesi Tamás, a Református Oktatási Szolgálat munkatársa tette föl. A keresztyén alkotóművészek azt fejtegették, hogy az Atya a Fiát árvaként adta nekünk, a bűnnel teli földön kellett helytállnia emberként, Istenként. Ő, azaz Jézus szakralizálta az árvaságot azzal, hogy mindenkitől elhagyatottan áldozati halált halt, és életével, halálával közösséget, egyházat teremtett. Másfelől az öt állami gondozott mélyről indult, de kibontakozó alkotótevékenységük révén árvákból adakozókká váltak, hiszen műveikkel gazdagítanak, felüdítenek másokat.

Balogh Tibor az, aki kimondja: – Lépéselőnynek bizonyult a súlyos hátrányokkal indulás, tudniillik hogy gyermekotthonokban nőttünk fel… A teremtő Úristen bizonyítékul adta a művészetet, amit mi is gyakorolunk, hogy rámutasson arra: ő létezik!

A kerekasztal-beszélgetés során az volt a benyomásunk, ezek az árvaságból induló művészemberek gazdag lelkivilágúak, kiegyensúlyozottak, sebződéseik begyógyultak. Gondolataikat elegáns szófűzéssel közlik, belülről fakadó szívélyességgel. Kiss Sándor nemrégi műtétéről is beszél, amelyen csodásan megsegítette Isten. Vári Zsolt elárulja, képzőművészeti pályázatot szeretne szervezni állami gondozott gyerekeknek. Nem látszat-, hanem érdemi díjakat osztana ki azon, mountain bike-okat vagy éppen művészeti felszerelést, ami nekik annak idején hiányzott… Borkó Marianna – Káli-Horváth Kálmán felesége –, az ötödik alkotó nem sokáig ült a többiekkel a pódiumon, mert kislányuk a széksorok közül nagyon igényelte a társaságát.

A patkó alakban sorakozó képekről ránk gyakorolt összhatás eleven: pasztózusan vászonra vagy farostlemezre fölhordott, életes színektől ragyognak ezek az alkotások. Angyal és Jézus feltűnően gyakran kap rajtuk főszerepet. Olykor egészen mellbevágó művészi ötletek bűvölnek el minket. Ilyen Káli-Horváth Kálmán egyik alkotása, amelynek kerete bevásárlóközponti hungarocell csomagolóanyag. Elülső része nyitott – talán egy nagyobb elektronikai eszköz megóvására szolgált eredetileg. Persze nem rögtön ismered föl, hiszen a hungarocell felületét vegyianyaggal, festékkel kezelték, hogy ódon és áhítatot keltő benyomást keltsen. Nem is keret ez, ha jobban megnézzük, olyan, mintha kicsiben Jézus sziklába vájt, ideiglenes sírjába engedne bepillantást. A sír feltámadás utáni, tehát üres, de mégsem egészen: a Megváltó (már megdőlt) keresztfáját látjuk benne megfestve, meg egy azt átellenben metsző másik, látomásos, karcsú, vérszínű, függőleges keresztet. Egy magyar népének jut róla eszünkbe: „nem láttam én szebb gyümölcsfát, mint a Jézus keresztfáját, piros vérrel virágozik”.

Legtöbbet talán Balogh Tibor lenyűgöző grafikája előtt időzünk: „Cigány asszony tánca az angyallal”. Okkal társítható ehhez az alkotáshoz a Jákób harca az angyallal bibliai története és annak valamelyik képi feldolgozása, Borsos Miklós rajza például. Itt azonban nem harc van, hanem tánc. Ezt nyilván a cigány asszony kezdeményezte – talán hogy egy kis protekciót járjon ki az angyal közbenjárásával Istentől családja vagy népe számára. Mindenesetre az angyal, aki magasabb a cigányasszonynál, készségesen lehajtja hozzá a fejét, hogy egy szemmagasságba kerüljenek.

Részletgazdag grafika Balogh Tiboré, de nem a naturalizmus rigolyái szerint. A mennyei küldött köntöse – az angyali empátia kifejezésére? – éppúgy rojtos, foszladozó, mint a nő ruházata. Mintha folt hátán foltot is látnánk a felületén. De úgy is értelmezhetjük, az angyalköntös olyan mintázatú, mint a gyermekotthonná alakított kastély arborétumában az ősfák pikkelyszerű kérge. Túlgondolás? Előzőleg a művész nosztalgiával említette a kastélyparkot és benne a roppant fatörzsek mintázatát, úgyhogy nem kizárt, hogy eredeti művésszé érve ezt vitte át a grafikus egy végtelenül jóságos, békés, részvéttel teli, de az evangélium üzenetéből nem engedő angyal megjelenítésébe.

A részletgazdagság az arcok ráncaira is vonatkozik, igen, itt valójában mind a földöntúli lény, mind a tiszadobi cigány asszony mitikusan idősként van ábrázolva. Régóta folyhat már ez a különös tánc, régóta keresi a cigányságot az Isten…

Két Ige éled bennünk a Ráday Ház dísztermét elhagyva. Az egyiket Balog Zoltán püspök hozta szóba a kiállításmegnyitó igei köszöntőjében: „Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből.” (Ézs 53,2). Jézussal így jelenik meg – amint a cigányok felzárkózásáért sokat tevő volt miniszter és püspök magyarázza – „lenyomottságból érték”, egy „kis baráti társaság nagy csodája”. A közismertebb másik szentírási részlet az Újszövetségből való (Mt 20,16): „Így lesznek az utolsókból elsők” – és ezt talán nem is kell magyarázni egy ilyen, teljes személyiségünket megszólító kulturális esemény után.