Áthangszerelt

Volt egy idő, amikor egyházi rendezvényen szinte csak rezesbandával lehetett találkozni. Első néhány alkalommal még elragadó élmény így hallani dicséreteket, de aztán egy idő után már kicsit lázadtam. Mert nem minden áll jól és hitelesen egy rezesbandának. Erős vár a mi Istenünk – nagyon jó! Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt – szuper! De egy Szelíd szemed Úr Jézus… Vagy hogy a szezonnál maradjunk: Új világosság jelenék… ezek nem fújnivalók. Van olyan meghitt, csendes elsóhajtott könyörgés, amit vonósnégyessel hallgatnék, vagy egy szál hegedűn, magányos, félrehangolt pianínón. A tradicionális énekeken túl a dicsőítő nótáknak is valahogy megvan a szokásos fekvése: halkabb dob, gitár, fuvola, szintetizátor… Úgy feldob, ha bekeveredik valami „oda nem való”. Egy harmonika. Vagy bőgő.

Egy ismerősöm megosztott egy ismert dicsőítő nótát. Annyira jól ismert, hogy az én dicsőítés-finnyogó férjem is szokott rajta élcelődni. De a nyitókép máris kíváncsivá tett, mert a szokásos hangszerelés helyett egy cimbalom látszott. Elindítottam a videót. És jajj, de jó! Teljesen feldobta a reggelem, milyen szép, milyen összetett, ráismerek, de mégse, a szokásos, de mégse. Jólesett. És szeretnék még hallani fagotton, meg tilinkón, meg kalimbán, meg bendzsón, meg fésűn, meg nádsípon, meg műanyagcsöveken játszott dicséretet és zsoltárt!

Olyan az ember, hogy egy idő után kialakul a megszokott kör, a rutin. Sokszor csak az egyszerűség mentén, sokszor nincs is oka. De jó újrahangszerelni! Megfrissít. Újra figyelem a szöveget, amit talán már csak gépiesen énekeltem. Újra a bőröm alá mászik a ritmus, a dallam. De jó újrahangszerelni az imáimat vagy a bibliaolvasásom! De jó megfrissülni az evangéliumban!

Jézus Krisztus adventben azért jön, hogy az életemet halálból életre hangolja. Hogy a veszteség és szomorúság, a közöny és a szürkeség helyett az életemet a hála, a szeretet, a színek, a csodálat és az ebből fakadó dicsőítés járja át. Méltó, hogy minden hangszer és minden más eszközöm, tettem erről szóljon!