Az „Elkötelezett Polgár” jókedvű adakozó

A Forbes magazin és a Bridge Budapest Elkötelezett Polgár kitüntetését vette át a napokban Kovács Levente református presbiter. Erre a független, tekintélyes díjra olyan személyeket jelölnek, akik vállalható módon felépített magánvagyonukból rendszeres és arányaiban is jelentős adakozók, valamint a támogatásuknak köszönhetően nagy hatású program valósult meg. A kitüntetés indoklásában kiemelték a Kovács Levente által kigondolt és finanszírozott Evangélium21 című képzőművészeti gyűjteményt, amely Jézus életét és hatását mutatja be kortárs magyar művészek értelmezésében. A nagy hatású gyűjtemény első kiállítása Debrecenben, a Modemben volt (mint arról a Reformátusok Lapja is beszámolt), márciusban pedig Rómában nyílik meg a következő tárlat.

Kovács Levente „Elkötelezett polgár” kitüntetést vesz át, 2023 január Fotó: Kovács Zalán László

Kovács Levente számos református kezdeményezést támogatott

Fotó: Kovács Zalán László

Kovács Leventét rendszeres egyházi adományozóként is ismerhetjük, többek között pápai diákokat segített hozzá féléves amerikai tanulmányúthoz, úrasztali kelyheket, illetve úrasztalát adományozott rászoruló gyülekezeteinknek, támogatta református iskoláink matematikaversenyeit, elindította a Budapesti Protestáns Szakkollégiumot.

A Magyar Bankszövetség főtitkáraként irányítója a Jótett Bank nevű projektnek, amely évente háromezer véradaggal segíti betegek gyógyulását, a járvány idején kétezer diákot látott el informatikai eszközökkel, az elmúlt évben pedig több mint százezer fát ültetett. Személyes közreműködésével több, frissen alapított egyházi intézményt szereltek fel egykori bankszékházak bútoraival.

Kovács Levente 2023 január Fotó: Kovács Zalán László

Kovács Levente református presbiter

Fotó: Kovács Zalán László

Az őrbottyáni szeretetotthon fogyatékos gyermekeinek nyári üdültetése óta a magyarbólyi parókián Kovács Levente életének fontos része a református egyházért végzett önkéntes munka, melyet teljes jövedelmének legalább a tizedével egészít ki. Tekintettel arra, hogy ma Magyarországon sokkal több a támogatásra szoruló egyén, mint az adományozó, a személyes példamutatást és a saját forrásból való adakozást keresztyéni kötelességnek tartja. Az aktuális adományozási célt saját tapasztalatai alapján határozza meg.