Elvitték a keresztet: holnap a templom következik?

A vallás magánügy, hinni a templomban kell! – szajkózta a múlt század kommunista ideológiája. Napjainkban ugyanezt egyesek, a politikai korrektségre hivatkozva, már az elfogadás szóval magyarázzák. Mindez lefordítva azt jelenti: mivel a G7-találkozó résztvevői különböző vallásúak, ezért a feszület nem maradhat a teremben. De ez még csak egy kereszt körüli politikai vita, nem pedig keresztyénüldözés. Akkor mi közünk nekünk hozzá?

Nem ez az első eset, amikor politikai okokból vagy mondvacsinált ürüggyel támadja valaki a keresztyénséget. Az évezredek során nagyon sok hasonló esettel találkozhattak a hívők. A pannóniai keresztyénüldözésről írja Hudák Krisztina és Nagy Levente, hogy „A vizsgált mártírpereket büntetőjogi szempontból talán be lehet sorolni a politikai perek közé (…) A vértanúk ellenállásának motivációja viszont (…) nem politikai, hanem lelki természetű volt.” Ők azért szenvedtek mártírhalált, mert az állam törvényei ellenére nem voltak hajlandók pogány áldozatbemutatásra. Voltak olyan hívők is, akik nem a halált választották, hanem különböző módszerekkel kijátszották a rendszert. Mégis a mártíromságot vállalók hatalmas száma és halk ellenállása mélyen megdöbbentette a császárokat.

A magyar történelem is bővelkedik hasonló esetekben. Régi énekeskönyvünk 399. dicsérete őrzi Szepetneki János történetét, akit 1555-ben végeztek ki a törökök, amiért nem volt hajlandó megtagadni hitét. Földi életének utolsó estéjén ezt írta: „Kész vagyok mindenben néked engednem, Szent nevedért szörnyű halált szenvednem…” Ami megdöbbentő, hogy kivégzőiről is ír versében: „És lehessek azokhoz szeretettel, Akik háborgatnak, megölnek fegyverükkel.”

Az üldöztetésekhez azonban nem kell a távoli múltra visszatekinteni. Elég, ha megnézzük a XX. századi magyar eseményeket, hiszen nem a münsteri feszület volt az első kereszt, amit eltávolítottak. Abaújszántói elbeszélések szerint a vulkanikus eredetű Sátor-hegy csúcsán álló keresztet is politikai okokból távolították el. A kereszt eredetileg azt jelképezte, hogy a vulkán ellen a település lakosai Isten védelmét kérik. A feszület jól látható helyen állt, ezért szúrta az elvtársak szemét, így lehozták a hegyről. A hívőknek nem állt módjukban nyíltan kiállni mellette, de a hegy másnap morajlani kezdett, emiatt a kommunisták kénytelenek voltak megengedni a kereszt visszaállítását. A hegy ezután ismét lenyugodott.

De ahol egy keresztet ideológiai okokból eltávolítanak, ott már a templomok sincsenek biztonságban. A Baross téri református templomot is egy mondvacsinált ürüggyel rombolták le. „1966-ban a Népstadionban Atlétikai Európa-bajnokságot rendeztek. Mivel a szegényes kinézetű templom »rontotta a Stadionhoz vezető út városképét«, a hatóságok lebontásra ítélték…” Így a gyülekezet, bár próbált ellenállni, mégis kénytelen volt feladni a templomot és a Magyarországi Református Egyház Zsinati épületébe költözni.

És ahol a keresztet és a templomot eltávolíthatják, ott a prédikátor sincs biztonságban. 1946-ban Sarkadon a református lelkészt, Józsa Lászlót például „kétszer is internálni akarták mint klerikális rendszerellenséget”. A gyülekezet mindkétszer megakadályozta. Második alkalommal ráadásul több ezres tömeg gyűlt össze a kis településen, így a hatóságok nem tudtak mit tenni. A gyülekezetek többségének viszont nem volt elég ereje, hogy megvédje lelkipásztorát. Sokukat elköltöztették, bebörtönözték, megkínozták vagy titokban megölték.

De ahol a prédikátor nem beszélhet Istenről, ott hamarosan más sem dicsőítheti az Urat. Talán ismerősen cseng Jurij Gagarinnak, az első szovjet űrhajósnak a mondata: „A világmindenségben jártam, de Istennel nem találkoztam.” Életrajza szerint viszont ez a mondat eredetileg így hangzott el: „Az űrhajós nem tud úgy a világűrben keringeni, hogy Isten ne lenne ott a fejében és a szívében.”

Először csak egy kereszt, majd egy templom, ezután a lelkész, végül minden egyes hívő. Bonhoeffer mondatait erre is érthetjük: „Először a szocialistákért jöttek, és nem emeltem szót, mert nem voltam szocialista. Aztán a szakszervezetisekért, és nem emeltem szót, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán a zsidókért, de nem emeltem szót, mert nem vagyok zsidó. Végül értem jöttek, és senki sem maradt, aki szót emelt volna értem.” Ezért fontos, hogy mi szót emeljünk a keresztért addig, amíg csak egy keresztről van szó. A zsinat által liturgiai használatra ajánlott Barmeni Teológiai Nyilatkozatban ez szerepel: „Elvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint az egyház a küldetésének lényegét és a maga külső rendjét (…) bármiféle uralkodó világnézeti vagy politikai meggyőződés változásának alávethetné.” Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára pedig ezt mondta: „Soha ne tagadd meg az elveidet a béke és a nyugalom kedvéért!”

De vigyáznunk kell: a történelem során sokszor tévedett az egyház, amikor valami ellen emelt szót, ahelyett, hogy valaki, mégpedig az Úr Jézus Krisztus mellett állt volna ki. Meg kell védenünk a keresztyén értékeket, de közben nem felejthetjük el, hogy mégsem a másik legyőzése, hanem az evangélium szeretetteljes hirdetése a cél. Mi az Úr Jézust kövessük és róla tegyünk bizonyságot, bármerről fújjon is a szél a kősziklára!