Engedelmesség, felhatalmazás kontra önállóság

Mit jelent az elhívás a szolgálatra?

Mózes apósának, Jetrónak, a midiánita papnak a nyáját őrizte, és eljutott a Hórebhez, az Isten hegyéhez. Ott időzve felfigyelt egy lángoló csipkebokorra, amely nem égett el. Csodálkozva szemlélte a jelenséget, majd közelebb ment, hogy alaposabban szemügyre vegye. Ekkor Isten megszólította, hogy vegye le a saruját, mert szent a föld, amelyen áll. Ez az első alkalom, hogy a Biblia egy helyet szentnek nevez. Isten elmondja a csodálkozó pásztornak, hogy meghallotta az izraeliták kiáltását, és megbízza egy lehetetlennek tűnő küldetéssel: „Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!” Isten nevén szólítja Mózest a csipkebokorból, bemutatkozik, és egyértelművé teszi az elhívás eredetét, vagyis hogy ő a küldő. Ez a mozzanat azért fontos a gyülekezetek szempontjából, mert veszélyes olyanokat szolgálatba állítani, akik nem ismerik Jézus Krisztus bűnt eltörlő kereszthalálát, az egyetlen utat, amelyen keresztül újra kapcsolatba kerülhetünk Istennel és megérthetjük kijelentését. Ezután tud megszólítani Isten Lelke. Luther Márton úgy írta le ezt a belső hívást, mint „Isten hangját, amelyet a hit által hallunk”. Jézus azt mondja, hogy az ő juhai hallgatnak a hangjára, és ő ismeri őket, ők pedig követik a pásztorukat. Az engedelmesség hiten alapul, és a hála segít a megtartásában. Isten Mózesnek is megismétli Ábrahámnak tett ígéretét, vagyis hogy leszármazottait nagy néppé és áldássá teszi az egész világ, az összes nemzet számára. A Mindenható azért hív el bennünket a szolgálatra, hogy áldássá legyünk mások életében. A különbség a tetteket mozgató hajtóerőben van: Isten hívott el, vagy a saját ambícióimat akarom megvalósítani? Mózes számára új perspektívát nyit, amikor megérti, hogy a Teremtő tud a testvérei nyomorúságáról, és változtatni akar rajta: „Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre.” Mózes szava elakad a feladat látszólagos kivitelezhetetlensége miatt: „Ki vagyok én?” De Isten így válaszol: „Én veled leszek.” Ez azt jelzi, nem annak van jelentősége, kicsoda Mózes önmagában, hanem az őt elhívónak. Az Úr nem kispályára visz, hanem olyan nagyívű küldetést ad, amelyet nélküle nem tudnánk elvégezni, amelyhez kevésnek érezzük magunkat. Lehet, hogy a megbízás bőven túlnő rajtunk, és nem ér véget az életünkkel, hanem folytatódik tovább. Nem baj, mert nem emlékművet állítunk magunknak, hanem egy folyamatot indítunk el.

Hogyan tapasztalta ezt a saját életében?

Amikor elfogadtam a gondnoki megbízásomat a szentendrei református gyülekezetben, sok kétséggel küzdöttem. Beszámoltam a bizonytalanságomról egy vezetői mentoromnak, aki örült, hogy vannak aggályaim. Így fogalmazott: „Ha nem lennének, nem volnál alkalmas. Mert egyedül úgysem fogod tudni ellátni, csak Istennel együtt.” Szükséges ez a fajta belső, jó értelemben vett bizonytalanság. Tisztában vagyok a képességeimmel, mégis tudom, önmagamban kevés vagyok. Ha pusztán emberi felkérésnek teszek eleget, akkor Isten felhatalmazása és ígérete helyett a saját magam által átgondolt tervet valósítom meg, az eshetőséget magam számolom ki és mérem fel. Azok közé tartozom, akik szeretnek mindent előre megtervezni. Mózesnek a Mindenható csak az első lépést mutatta meg: indulj el, ez az irány, majd mondom a többit. Hidd el, hogy lesz következő. Isten ad majd hozzá anyagi és humán erőforrást is. Ha valaki egyedül, partizánként próbálkozik, az mindig vitatható, mert Isten közösségben gondolkodik. Megszentelő munkájának része, hogy érintkezzünk a körülöttünk lévőkkel. Gyakran használ másokat arra, hogy vadhajtásainkat megmetssze, alázatban tartson, akár azáltal, hogy megtanít bocsánatot kérni vagy megbocsátani. Tehát ha Isten hív el, akkor megszólít, világos megbízást és közösségi felhatalmazást ad. Ha csak az emberi képességek figyelembevételével, kampányszerűen osztjuk a feladatokat, nem hozza meg a várt eredményt, nem lesz rajta áldás.

Mózeshez hasonlóan minket is elfoghat a kétség. Mit tesz ilyenkor Isten?

Előhozhat belőlünk olyan képességeket, amelyekről nem is tudtuk, hogy bennünk vannak. Ahogy múlnak az évek, feltételezzük magunkról, hogy megismertük a saját tulajdonságainkat, képességeinket, de Isten mindig meg tud minket lepni, hiszen ő teremtett minket. Vezetőként nem kell pánikba esnünk, mert általában nem rendelkezünk az összes olyan tulajdonsággal, amelyeket az álláspályázatokon követelményként fel szoktak sorolni. A felső vezetői tréningek gyakran azt sugallják, hogy az irányításhoz a kompetenciák hosszú sorát kell elsajátítanod. Pedig a vezetés közösségi műfaj, és ha bennem nincsenek meg bizonyos adottságok, akkor Isten mindig ad körém olyan embereket, akikben viszont megvannak. Nekem velük együtt kell vezetővé válnom. Pál klasszikus képe Krisztus testéről ezt is kiválóan példázza. Persze ha valakiben nincsenek meg azok a vezetési adottságok, amelyek minimálisan szükségesek az irányítás feladatának elvégzéséhez, akkor ő nem biztos, hogy vezető. Ilyen esetben ne várjuk el, hogy Isten majd azzá teszi, mert nem lesz rá alkalmas. Hadd illusztráljam egy egyszerű példával: nagyon szeretek énekelni, de nem tudok. Mondhatom, hogy bízzák rám a dicsőítés vezetését, mert ráadásul kicsit értek a gitárhoz is, de Isten nem fog nekem egyik napról a másikra szép hangot adni, bármennyire imádkozom is érte.

Miként tudjuk leírni a felhatalmazás folyamatát?

Nem az ember, hanem Isten teszi meg az első lépést. Azaz sohasem úgy kezdődik a folyamat, hogy mondom Istennek, mivel bízzon meg. Nehémiás könyvében, amelyet egyébként a Biblia menedzsmentkönyvének is szoktak nevezni, látjuk a felhatalmazás öt lépését. Különösen nagy segítség ezeknek az állomásoknak az áttekintése olyan lelkipásztoroknak, akik újonnan kerülnek egy közösségbe. Nehémiás korábban nem járt Jeruzsálemben, a perzsa király udvarából indult tartományi küldetésbe, abban az időben, amikor a palesztinai Júdát részben újra benépesítették a babilóniai száműzetésből szabadult zsidók. Artahsasztá király engedélyezte Nehémiásnak, hogy Palesztinába utazzon, és segítsen a romok újjáépítésében. Kíséretet és olyan dokumentumokat kapott, amelyek garantálták Júda perzsa hivatalnokainak segítségét. A könyv első fejezetében olvasunk Nehémiás imádságáról, amikor az Úr előtt leborulva megvallja saját és népe bűneit. Négy hónapi böjtölés után lép a király elé, aki azután megadja neki a szükséges felhatalmazást, hogy elindulhasson. Amikor Nehémiás a helyszínre érkezik, első dolga – ahogy azt Peter Drucker vezetési szakembertől megtanultuk –, hogy felméri a valóságot. Három napon át körbejárja éjszakánként a falakat, hogy megértse a helyzetet. Másodszor, odalép az emberekhez, és megszólítja őket. A gyülekezetben egy új lelkipásztor esetében kiemelkedően fontos a kapcsolatteremtés a munkatársakkal, a presbiterek, a szolgálatban lévők, a tagok meglátogatása. Nehémiás ezek után odaáll a nép elé, és őszintén, világosan feltárja a problémákat: „Magatok is látjátok, hogy milyen bajban vagyunk.” A gyülekezetünk tagjai vagy a kollégák a munkahelyünkön látják a gondokat, még akkor is, ha nem beszélnek róla. Ha valaki kedvesen, szeretettel szembesíti őket ezekkel, szívesen keresik a lehetséges megoldásokat. Amennyiben a vezető a munkatársak bevonása és a problémák feltárása nélkül lát munkához, akkor elveszíti környezete bizalmát. A negyedik lépésben Nehémiás érthetően, egyértelműen bemutatja a feladatot, a küldetést. Végül pedig, és ez a lépés az egyik legfontosabb, emlékezteti őket Isten hatalmára és kegyelmére. Így kap a küldetés transzcendens megerősítést: nem a magunk erejéből kell mindezt megtennünk, mert az Úr velünk van.

Milyen veszélyeket rejt magában az önállóság?

Vezetőként rendkívül fontos, hogy legyenek vezetőtársaink, akik önállóan tudnak szolgálatot végezni. Persze az autonómia nem eredményezheti a közösség szétbomlását vagy az önmegvalósítás elburjánzását. Amikor az Úr felszólítja Mózest, szabadítsa ki Izráelt az egyiptomi rabszolgatartók uralma alól, ő kezdetben elutasító, mert úgy véli, nem rendelkezik a megfelelő képességekkel. Miután kéri Istent, küldjön valaki mást, az Úr bevonja Áront, a bátyját. A tudat, hogy idősebb testvére ott van mellette, támogatja őt és beszél helyette, felszabadította Mózest. Áron a nép papjaként kapott megbízást, de távolról sem tökéletes. Életének számos esete tanúskodott a benne rejlő bizonytalanságról, legfőképpen, amikor a nép akaratának engedve aranyborjút öntött. Áron, Mózes helyettese, társvezetője, akinek önállósága önfejűségbe, önhittségbe csapott át, népszerű akart lenni, így célt és irányt tévesztett. A rosszul értelmezett önállóság következménye, ha a vezető és nyomában a közösség elfordul Istentől, és ennek látható, tragikus következményei lesznek. Isten megbüntette az aranyborjú imádását: „elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember”. Úgy is elveszthetjük a ránk bízottakat, olyanokat, akik éppen elindultak a megtérés útján, hogy látnak valami megbotránkoztatót, önzésünket, önmegvalósítási törekvéseinket, majd csalódottan megállapítják, ez pont ugyanolyan, mint az Isten nélküli világ. A vezetőnek ezért hatalmas felelőssége van, mert a téves viszonyulás az önállósághoz szervezeti vagy közösségi kultúra kérdése. Sorozatunk előző részében, a vezetői határoknál beszéltünk róla, hogy egy szervezetben kétfajta kultúra van: az egyik, amelyet a vezető megenged, a másik pedig, amelyet hagy kialakulni.

Mit tanulhatunk Mózes önfeláldozó felelősségvállalásából?

Bármilyen szervezet első számú vezetőjeként a legvégső felelősség a miénk, bárhol voltunk is a kérdéses időszakban. Néha hallom vezetőktől, hogy nem tudták befolyásolni az eseményeket. De ha ez igaz, akkor valójában nem vezetők. Hiszen a vezetés legfontosabb ismérve, hogy hatással van a környezetére, nem uralkodni akar, nem másokra mutogat. Mózes hibátlanul mutatja, hogyan vállal felelősséget egy vezető. Nagyon szereti Istent és a népét, ezért csak egyetlen megoldást lát a helyzet rendezésére, és azt mondja: Uram, neked büntetni kell, mert te tökéletes Isten vagy, és a bűnt nem fedezheted el. Büntess engem, és a népet kíméld meg a haragodtól! Magára veszi az események teljes terhét és következményeit. Mózes azt kéri, hogy Isten őt törölje ki a könyvéből mint a bűnösök helyettesét. Az ószövetségi próféta kiváló előképe Jézus Krisztus helyettes áldozatának. Isten Fia magára vette a megérdemelt haragot, hogy megbékéltessen a mennyei Atyával.