Értékvezérelt döntéseink

Napjaink során számtalan döntést hozunk, ezek közül jó néhány nem is tudatos, mégis vannak, amelyek kiemelkednek a többi közül. Életünk egy-egy útelágazásához érve a sorsfordító elhatározások feladják a leckét. Mindegyiknek az adja a nehézségét, hogy nem ismerjük, mi vár ránk. Az emberiség története során sokféle módon próbálta befolyásolni a jövőt, vagy legalább megtudakolni, hogy milyen kimenetre számíthat egy-egy eseménysor elindításakor. Az ókortól ismerős az a mód, ahogy egy-egy családfő vagy király eldöntötte a vitás kérdéseket, vagy amikor próféta mutatta meg a helyes utat. A Bibliából is ismerünk olyan történeteket, amikor a nép zavarba esett, és sorshúzással próbálta kideríteni, vajon mi lehet Isten akarata az adott helyzetben (1Sám 14,41–42; Jón 1,7; ApCsel 1,21–26). Mára a tudományos jövőkutatástól az ezoterikus horoszkópokig széles a paletta, de ha a személyes életünk meghatározó lépéseiről van szó, sokszor tanácstalanok vagyunk.

Útelágazás, választás, döntés, táblák, irány - Fotó: reformatus.hu

Fotó: reformatus.hu

A könnyebb helyzet az, amikor jó és rossz közül kell választanunk, vagy egyértelmű, mennyivel jobb az egyik választásunk kimenete a másiknál. A nehéz döntések éppen attól azok, hogy a mérleg nyelve nem billen egyik vagy másik irányba, hanem közel van egymáshoz a két lehetséges következmény. Akár abban, hogy mindegyik kívánatos és pozitív, akár abban, hogy mindkettő egyformán komplex: bármelyiknek az eredménye tartalmaz jó és rossz dolgokat is.

Döntéseink vagy épp nem döntéseink miatti sodródásaink mintázatokat rajzolnak ki életünkben, amelyek mögött felsejlenek az értékeink, az értékrendünk. Ezek olyan alapvető meggyőződések, amelyek az emberi élet végső céljaira vagy az életvitelre vonatkozó választásainkat tükrözik. Az életben vannak vallott és követett értékeink. A vallottak azok, amelyeket – amikor megkérdeznek minket és elgondolkozunk rajtuk – elvben fontosnak tartunk. A követett értékek ezekhez képest pedig azok, amelyeket az életvitelünk igazol. A kettő között lehet távolság, de ez a távolság egyben lehetőség is. Vallott értékeink válhatnak ebben iránytűvé számunkra: erre láthatjuk a fejlődési lehetőséget, növekedési potenciált, amelyhez fel kellene nőni. Ha megvan a bátorságunk, hogy vallott elveink szerint éljünk – még ha nem érjük is el azt, amit megálmodtunk magunkról –, érdekes dolog történik, ugyanis menet közben döntéseink visszahatnak ránk. Így az élet nem csupán kiszámíthatatlan sodródás a környezetünk elvárásai szerint, hanem tudatos, személyes választások eredménye is. Egy-egy döntés azt jelenti, hogy egyben más lehetőségeket kizárunk, így egyfelől szűkül a világ, de egyszersmind rendezetté is válik, elkezdem tudatosan értelmezni magam benne. Így ezek meghatározó elmeivé válnak személyes karakterünknek, vállalva, hogy az élet kiszámíthatatlan, és esetleg nem mindig jó irányba indultunk tovább. Személyiségformáló hatással bírnak, ahogy Ruth Chang fogalmaz: „Amikor választanunk kell az egy szinten lévő (döntési) opciók közül, akkor valami igazán figyelemreméltó dolgot tehetünk: lehetőségünk van odaállni az egyik opció mögé. Itt vagyok, ez a véleményem. Ez vagyok én. […] Úgy is mondhatjuk, hogy szerzőkké válunk, a saját életünk szerzőjévé. […] Éppen ezért a nehéz választás nem átok, hanem áldás.”

Az értékeken nem szoktunk naponta gondolkodni, de lehetnek olyan vízió elemei, amelyet megálmodunk saját magunkkal kapcsolatban. Ha a távoli jövőbe tekintek és nagy távlatokban is látom az életem, akkor a jelen küzdelmei és tanácstalansága más megvilágításba kerülnek. Az elképzelt jövőnkben lehetnek olyan várva várt életképek, amelyeknek előre örülünk, és bearanyozzák a felkészülési időszakot. Még nem valósult meg, de már kormányozhatom életem hajóját olyan irányba, amely közelebb visz ahhoz, amit megálmodtam, amit Isten tervezett velem. Seneca híres mondása szerint: semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. A döntés meghozatala után még számos küzdelem vár, de a legfontosabb megtörtént, elindultam és megvan a kikötő, ahová tartok.

A szerző református lelkipásztor, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék vezetője

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!