Férfiasan tökéletlen, de elég jó apák

Valljuk be férfiasan, hogy a zsidó–keresztyén hagyomány nem segíti azokat a mai apákat, akik meg akarnak felelni korunk kihívásainak. A világirodalom legősibb apaképei – Kronosz kegyetlenségétől Odüsszeusz távollétén át Lear király elvakultságáig – a szigorú, szeretetet ki nem mutató hatalmat testesítették meg. Az ószövetségi pátriárkák közül előbb jut eszünkbe a fiát majdnem feláldozó Ábrahám, mint a Józsefet körülrajongó Jákób. János evangéliumának legtöbbet idézett versében is egyszülött Fiát adja a szeretett világért az Atyaisten. A legújabb kori lélektan viszont már bizonyítja, hogy az egészséges lélek az anyai kötődés mellett igényli a szoros atyai kapcsolatot is, amelyben nemcsak a szeretet korábban nőiesnek ítélt kifejezési formáinak jut hely, hanem a gyengeség beismerésének is.

Véssey Miklós a Képmás magazinban megjelent rövid írásai egyfajta naplóként követik végig egy fiatal férfi apává válásának lépéseit. A rovat címéből – Apa, kezdődik! – az írásjeleket elhagyó kötetcím sokkal kifejezőbb lett. A példás tömörségű, két-három oldalas írások többsége az apai nézőpontból mutatja be a várandósság, a szülés, a gyereknevelés és a szülői hozzáállás különböző formáinak kellő arányérzékkel váltogatott ironikus-játékos, lírai-érzelmes, emelkedett és főleg őszinte történeteit.
Az írások lendületes és olvasmányos stílusán elsősorban a kötet népszerűsítésében is szerepet vállaló Lackfi János hatása érezhető. Az analógiás, metaforikus képzettársítások és a szójátékok uralják a szövegeket, gyakran közhasználatú fogalmakat helyezve új megvilágításba. Az „apa” előtagú összetett szavas címek közül is kiemelkedik az „Apaisten”, amelynek „Ha Isten úgy néz rám, ahogy én a fiamra…” kezdetű mondatai a Gondviselő szeretetét állítják párhuzamba a gyakorlati apai gondoskodással. Az „Apakéz” az egymást követő nemzedékek kezeit sorolja fel, az „Apa a mennyekben” a csecsemővel a tevékenységein át azonosulni igyekvő apát, az „Apaméh” kevésbé groteszk ötlettel az anyát helyettesíteni igyekvő friss apukát. Az élményszerűséghez a legtöbb novellában az első személyű elbeszélő is hozzájárul, míg a szülőszoba előtt várakozó vagy a játszótéren felügyelő férfiak általánosított rajza közismert vonásokat vázol fel karikatúraszerűen elnagyolva.
Szabó Lőrinc Lóci-verseit idézik a szerepcserés helyzetgyakorlatok, mint például „A fiam fejében”, amelyben a kisfiú fantáziája mozgatja a valós szereplőket, így száguldozik a szomszéd a kukás bácsival és a pénztáros nénivel a sehová nem vivő autópályán a kis piros kocsiban. Egyszerű ötletek abszurd kifejtése jelenik meg az „Apa ad”-ban is, ahol az egész világot hajlandó megmozgatni az apa, mígnem rájön, a fiának éppen rá van szüksége, mintha az „úgy szerette az Isten a világot” emberi változatát látnánk.
Jellemzőek az ismétlések, különös módon az értékvesztést, hiányt, veszedelmet vagy éppen a hatalmas kincset emlegető szövegekben. Az „Apa nincs, mert…”, „Akkor sem, ha…” kezdetű felsorolások egymás után jönnek, a kötet végére pedig a második gyermek – kislány – születése körüli írások közé a büszke apa listája került „A lányom mosolya” című írásban. A hasonló fogalmakra metaforákat kereső ujjgyakorlatok közül ez lett talán a legszebb, amely a szeretet jelének erejével Madáchot is idézi: „e földre csak mosolyom hoz gyönyört…” A túlzásokkal színesített szóképek az elfogult apa csodálatát hivatottak tükrözni, és egyfajta mintát is adnak ahhoz, hogyan viszonyuljunk gyermekünkhöz és fejezzük ki szeretetünket. „A lányom mosolya életcél. Munkahelyet váltunk, másik városba költözünk…, és mindez bőven megéri, ha a végén ott van az a mosoly.”
Véssey Miklós apatárcáit valószínűleg a keresztyén értelmiségiek jól körülírható csoportja olvassa, akik apaként esetleg maguk is megharcolták a kisebb-nagyobb csatáikat, mondjuk egy elindulás közben, mint a „Két beszélgetés” semleges címét követő két narráció nélküli rövid dialógusban. Az elsőben nincs feloldása a gyerek tiltakozásának, a másodikban viszont a szülő fejleszti tovább a beleélős játékot: „itt a cipőd, felszereljük a téli gumit”.
A szerző elkerülte az olcsó népszerűség elcsépelt eszközeit. A kihalófélben lévő, hagyományos újságírás műfajai közül az egyik legnehezebbet választotta, amely éppen rövidsége miatt élheti túl a nyomtatott sajtó hanyatlását, hiszen ezt még a képernyőn is gyorsan be lehet fogadni, közösségi médián megosztva is élvezhető. Az egypercesbe oltott tárcanovella azonban mesterségbeli tudást is igényel.