„Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiről hallottuk, hogy megtörtént Kapernaumban, tedd meg itt is, a saját hazádban!” (Lk 4,23).
Úgy emlékszem, 12 éves lehettem, amikor jó szüleim, akik valahogy mindig kitalálták a gondolatomat, karácsonyra megleptek egy „Kis biológus” szettel. Ma is emlékszem a dobozára, az igénytelenül nyomtatott, fakó, német feliratú kartonra. Benne sok feleslegesnek ítélt „izé” között ott csillogott vágyaim tárgya a maga hűvös tökéletességében: egy mikroszkóp. Legfeljebb egy arasznyi műanyag házból állt a szerkezet, de az optikája Zeiss! Kipirult arccal vettem birtokba a fekete-ezüst fröccsöntött holmit. Nem maradt figyelmem a társuló szellemi ajándékra. (Szüleim szerint szellemi ajándéknak mindig kellett lennie.)
Csak a téli szünet vége felé, unalmamban lettem figyelmes a könyvre a fa alatt. Az Élet és Tudomány sorozat karcsú kötetére: Sebészkés és szemtükör. Belelapoztam a képek miatt.
Akkor találkoztam először Semmelweis Ignác nevével. Faltam a fejezetet, amelyik róla szólt. Egy fiatal magyar orvos küzd az anyákért. Csak annyit értettem akkor, hogy ő hős.
Csatázik az elemekkel, és nincs fegyvere, csak igaza, és éreztem, hogy az ő oldalán állok. Olyan akarok lenni, mint ő. Története a mai napig kísér, sokszor gondolok rá, erre a kicsit köpcös, bajuszos, nyílt tekintetű, tar fejű emberre, aki 47 évesen már halott volt. Az a kór vitte el, amely ellen életében küzdött. Az ő tudománya mindössze annyi volt, hogy megértette: maga az orvos viszi át a halálos kórt a vajúdó anyába – mosatlan kezével. Ó, micsoda szentségtörés! Az orvosi kart tenni felelőssé a gyermekágyi lázért? Nekimenni a bécsi akadémiai hatalmasságoknak, a nagy szakmai tekintélyeknek? Hol a bizonyíték? Hol vannak az argumentumok? Mindössze annyi volna a nagy tudomány, hogy klórmésszel kell kezet mosni vizsgálat előtt és után? Ugyan!? (Pasteur és Koch felfedezései a mikrobákról még jövőbeli fejlemény.)
Ám, ha ránagyítunk a képre, ha lehántjuk a történelem hagymaleveleit, előttünk áll a mindenkori gyógyító alakja. A szenvedélyesen gyógyító, betegeiért élő, értük minden kockázatot, nekifeszülést, harcot vállaló, önmagát nem kímélő gyógyító képe.
Hol vannak ma ők? Szerintem itt élnek közöttünk. Ismerik testünket-lelkünket gyermekkorunk óta. Elkísérnek a bölcsőtől a koporsóig a legkisebb faluban vagy a nagyvárosi klinikán. Nem fogadnak el hálapénzt, ügyelnek havi tízszer, kimennek terepre minden hívásra éjfélkor is, felveszik a telefont, és válaszolnak a kérdésre – zokszó nélkül. Ülnek a szakirodalom felett, felhajtják a legújabb gyógyszert és gyógymódot, megkeresik a legjobb ellátóhelyet, és végigkövetik betegük sorsát, nem hagyják magára. Szembeszállnak a finanszírozás bürokráciájával, tartják a lelket szülőben, gyerekben, családban. És igen! Itt vannak az ápolók, asszisztensek, gyógytornászok, dietetikusok, pszichológusok, sőt a kórházi takarító, portás, mindenki, aki lelke mélyéről járul hozzá a gyógyítás csodájához. Hősök ők is. Kicsi hősök, de hősök. Azért kelnek fel reggel, hogy aznap is átéljék az isteni csodát: gyógyítani jó.
A gyógyítás az élet. Nemcsak a mi életünk, de az övék is, mert a gyógyításban fel lehet oldódni, meg lehet felejtkezni a saját bajról, oda lehet adni az életet másokért.
Helyben vagyunk! Nekünk, keresztyéneknek beszédes a „mindenkiért odaadott saját élet” kifejezés. Nem tudunk másra gondolni, csak Krisztusra, aki az életét adta értünk. Nemcsak betegségből gyógyított az evangéliumok szövege szerint, de életünket gyógyította meg. Mi ezt úgy mondjuk: üdvösség. Latinul: salus. Ez a szó a gyógyulás, a jó közérzet, életképesség megfelelője. Egészség, gyógyulás, üdvösség összetartozik. Mint annak a Semmelweis-kori családapának az üdvössége, aki általa kapta vissza feleségét és gyermekét, tehát az életét.
A betegek világnapján is gondoljunk a gyógyítókra! Kérjük, hogy legyen erejük, kitartásuk, szenvedélyük a gyógyításban minden körülmény ellenére, ahogy neki, Krisztusban testvérünk Ignácnak volt mindhalálig.
A szerző a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának kórházlelkésze
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!