Amikor olyasvalamire lenne igény, ami nincs, két lehetőség közül választhat az ember. Sopánkodni felette és ábrándozni róla, vagy cselekedni a megvalósulásáért. Csűrös-Varga Vandával, Hekli Katalinnal és Varga Fannival az utóbbit választottuk, és nemcsak megálmodtunk egy megtartó és támogató közösséget, hanem mindent megtettünk, ami rajtunk állt, annak létrejöttéért. Elkezdtünk szervezni a valahol egy cipőben járóknak a találkozás lehetőségét, így és ezért született meg a lelkésznők és lelkésznék találkozója. Április 17-én már a harmadik ilyen együttlét valósult meg Budapesten, a Ráday utca 28-ban, amelyre Debrecentől Pápáig az ország különböző gyülekezeteiből gyűlt össze huszonkét lelkésznő és lelkészné, hogy arra keressék a választ: hogyan és mire vagyok szabad?
Az eddigi két alkalomtól eltérően most a kerekasztal-beszélgetés helyett nagyobb hangsúlyt kapott az egyéni meglátás kifejezése és a közös beszélgetés. Kezdésképpen mindenki megjeleníthette különböző eszközök segítségével (cérna, ragasztó, papír, lufi, gyertya, potpourri stb.), számára mit is jelent a szabadság. Az úszás, a természetben való séta, a kirándulás, a biciklizés, a nyitott ajtós kalitka, a híd, a tágas tér – csak néhány példa az elhangzott asszociációkból. Majd a közös imádság és éneklés után Jákób Judit Ibolya, a fehérvárcsurgói gyülekezet lelkipásztora hirdette az Igét közöttünk az Efézus 5 alapján. Már az igehirdetés elején elhangzott az, amiért nem mondtuk le a mostani eseményt: vannak ugyan történések, akár a közelmúltban is, amelyek hatnak ránk, közösségeinkre, amelyeknek akár aktív résztvevői vagyunk, akár passzív elszenvedői, de egy biztos: szükségünk van egymásra! Az első találkozó egyik üzenete vált újra fontossá: Isten úgy alkotott meg minket, hogy nem jó egyedül lenni, Krisztus szolgái egy test tagjai. Ez kiváltság, ajándék és csoda, hogy nemcsak tagok, hanem eszközei is lehetünk az Úrnak, mert ő nem mondott le rólunk! Beavat a terveibe, használ, ha engedelmes szívvel vagyunk felé, és ha az a mozgató rugónk: „Legyen meg a te akaratod.” Akik Krisztust követjük, létünk értelme őt felragyogtatni. Ezért intett az Ige, hogy vigyázzunk, hogyan élünk: használjuk ki bölcsen az időt, és ne legyünk meggondolatlanok! Ennek egy titka van, szüntelenül az Úr Jézusra nézni, vele lenni, és ő adja a Szentlelkét, hogy megtapasztaljuk mindennek a valóságát. És ahol Isten Lelke, ott a szabadság!
A kávészünet után megoszthattuk egymással a gondolatainkat arról, hogy jelenik meg a szabadság a szolgálatokban, a pihenésben, van-e szabadságunk a hibák beismerésére, érzelmeink vállalására? Jó volt megtapasztalni, hogy noha különbözőek vagyunk, sokféle válaszaink vannak, mégis Krisztus szeretete, a hozzá való ragaszkodás összeköt bennünket. Egyikünk se kíván Krisztus nélküli szabadságot magának, de tanulnunk kell, mit is jelent ez a hétköznapokban. Ezt mélyítette el a morzsaszedegetés is, amikor ki-ki elmondhatta, mit visz magával, milyen ajtón megy most ki, hogyan van jelen benne a szabadság.
A találkozót imaközösséggel zártuk, ahol leginkább megérezhettük: nem vagyunk egyedül a kérdéseinkkel, küzdelmeinkkel, örömeinkkel és terheinkkel. Mert az Úr velünk van, de mi is itt vagyunk egymásnak. Áldott legyen az Úr a találkozásért, és köszönet mindazoknak, akik segítettek ennek a lebonyolításában! Imádságos szívvel várjuk a következőt.
Miért is csinálták ezt?
Lelkésznők és lelkésznék találkozhattak egymással és válhattak egymás számára kölcsönösen megtartó erővé közös hivatásukban és szolgálatuk kihívásaiban. Miért léptem erre az útra, és mi tart meg az elhívásomban? – beszélgetéseikben elsősorban ezt a kérdést járták körül a résztvevők, mélyebbre nézve azonban a kérdés mögött számos más kétely, nehézség, de megoldás is felmerült.