Időzavar, zavaros idő helyett…

„…amikor eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4/a). Ez a bibliai időpont-meghatározás befolyásolja a földi, számítható időnk józan beosztását és generálja azt az aktivitást, amellyel ki kell töltenünk a törvényszerűen elmúló időt.

Krisztus eljövetele és az általa elvégzett megváltás a sarokpontja annak, ami addig elmúlt, hiszen az ígértek benne és általa beteljesültek. Ugyanakkor ez ad a hátra levő időnek értelmet és tartalmat, mert ígérete arra is kiterjed, hogy a mostani időnk nemcsak lezáródik, hanem visszajövetelével kiteljesedik mindaz, amit értünk cselekedett.

2021 adventjében ennek igen komoly fegyelmező ereje van. Hiszen a földön jelenleg zajló események olykor magasra emelik az életünket azokkal a vívmányokkal és lélegzetelállító lehetőségekkel, amelyek megállíthatatlanul képződnek.

Másodpercnyi idő alatt beláthatatlan távolságra jut el az információ, sokszorosára nőtt a mobilitási sebesség, káprázatos találmányok töltik ki, s egyben foglalják el az ember alkalmi, múló idejét. Olykor kiszorítva onnan magát az embert, az embertársat, Istent. Ugyanakkor pusztító erővel jelenik meg egy világjárvány, a nemzetek, népcsoportok irányított vándorlása. A felborult teremtési rend újabb erőforrásokhoz, legalitáshoz jut, és az eredeti embernek adott szabadság helyett elszabadít a megírt élhető életrend kereteiből. Eldurvult jogigény a teremtésben adott nem megváltoztatására, az ösztön szabadjára engedése a jó rend helyét elfoglalva. Pedig az idők teljessége azt jelenti, hogy a számítható időnkben jelent meg az Isten annak érdekében, hogy az azt megelőző múltat, az akkori rövidnek mondható jelent és a még előttünk álló, nem ismert hosszúságú jövőt meghatározza, értelmesen, értékelhetően élhetővé tegye. Mert az idők teljessége azt jelenti, hogy Isten pontosan érkezett Jézus Krisztusban. Késés és sietés nélkül. Jól időzítve, alkalmas időben. Mint amikor a megszületés nem tartható már vissza, s a végső elmenetel pillanatai nem késleltethetők. Jézus közénk jövetele a helyet, a környezeti kultúrát, az akkori világtörténelmi eseményeket tekintve jól kiszámított volt. Ezért írja ezt az apostol: az idők teljességében. Betelt az idő az addigi emberi múltra nézve, és kinyílt az azt követő jövőre vonatkozóan is.

Mit jelent ez nekünk? Azt, hogy a mi mérhető időnk, az, amit ő a lehetőségeinkre szánt és rendelkezésünkre bocsátott, változatlanul Isten uralma alatt van. Azt jelenti, hogy minden időszakasz annak az Isten-megjelenésnek, a megváltásnak valóságában nyer értelmet. És ez nemcsak elgondolkodtató, hanem elkötelező ereje is van. Ennek az Isten-megjelenésnek és világot megfordító megváltáseseménynek a függvényében kell bánnunk a szabad akaratunk komolyan vételével, annak Isten uralma alá rendelésével. Felrázó Reményik Sándor verssora, amelyet levélként címzett a protestáns teológusokhoz: „Elkéstetek, elkéstetek vele, Az Igével, ki élet kenyere”. Adventet tartani azt jelenti, hogy fegyelemben élünk, hogy a kegyelem lehetséges megnyilvánulásaival idejében indulunk, érkezünk. Nemcsak küldünk valamit, hanem adunk. Nem üzenünk, hanem megjelenünk, személyesen mondjuk el. Nemcsak az ápoltatásról gondoskodunk, hanem lehetőleg ápolunk. Nem kifizetünk, hanem az időnkből, magunkból adunk. Vádló és emésztő dolog elkésni. Minden késés mögött ott húzódik az elsietés ténye. Valahol máshol vagyok még ahhoz képest, ahol lennem kellene és lehetne. Másokkal vagyok ahhoz képest, akiknek szüksége van rám, vagy akikre nekem van szükségem. Ez tartalmi vonalon időzavar és az élet dolgainak zűrzavara. Mennyivel jobb idejében, a múló, éppen ezért kényes és érzékeny természetű időben ott lenni. Isten ott volt. Itt volt. Az, ami Jézus megérkezésével történt, az valóban alkalmas, betelt időben történt. Ahogy jobban ki sem fejezhető: az idők teljessége. Időzavarunk, zavaros időnk gyógyítója lehet, ha értjük és kizárólagos igazodási pontként tartjuk az idők teljességét és annak tartalmát minden következményével együtt: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4).

A szerző a Nyírségi Református Egyházmegye esperese

Az írást elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további értékes és érdekes tartalmakat találnak.