Isten kezében van a biztonságunk

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján milyen irányokat tartanak a legfontosabbaknak az egyházvezetésben, készül-e majd ciklusterv, és melyek lesznek az előttünk álló időszak kiemelt feladatai?

Balog Zoltán: Ciklusterv készítése előtt és helyett azt kell együtt megkérdeznünk, hogy mire kaptuk mi együtt onnan felülről a ránk váró hat évet. Az elmúlt hetek intenzív munkával teltek az Elnökségi Tanácsban. A négy főgondnokból és négy püspökből álló testület tagjai egyetértettek abban, hogy a legfontosabb döntéseket mindig nyolcan, közösen hozzuk meg. Az elmúlt időszakban sikerült kizárólag konszenzusos döntéseket hozni. Nemcsak nekünk – akiket elnöknek választottak – kell feltennünk a „mire kaptuk” kérdést, hanem az egyházkerületekben, egyházmegyékben, gyülekezetekben is át kell ezt gondolni. Püspöktársaimmal nyolc, kiemelten fontos feladatot határoztunk meg. Az első helyen a lelkipásztori egzisztencia megerősítése áll. A második a gyülekezetek helyzetének átgondolása a népmozgalmi változások figyelembevételével és a világ átalakulásából következő szükséges módosításokkal. Fontos feladataink lesznek az intézmények, a misszió és a gyülekezetek összekapcsolásában. A lelkészképzés megújítása is sürgető feladat. Az énekeskönyvet, amely már majdnem végleges formájában elkészült, közkinccsé kell tenni.

Molnár János: Ami eddig jó volt, azt meg kell tartani, amin pedig szükséges változtatni, azt módosítani fogjuk. A koronavírus-járvány már több mint egy éve jelentősen meghatározza az életünket. A nehézségek mellett azonban új lehetőségeket, megoldásokat is hozott az életünkbe, munkavégzésünkbe, amelyeket a későbbiekben tovább vihetünk. Itt az internetes kapcsolattartás formáira is gondolok – és nem csak a gyülekezetek szintjén. A személyes találkozások fontosak, de van, amikor nem feltétlenül szükségesek. A járványhelyzet azt is megmutatta nekünk, hogy bármikor jöhet az életünkbe olyan rendkívüli helyzet, amelyre nem számítottunk.

Tehát nem érdemes hat évben gondolkozni?

Molnár János: De igen, mert mindig kellenek rövidebb és hoszszabb távú tervek.

Balog Zoltán: Fontos, hogy a célkitűzéseink lelki dimenzióját tartsuk szem előtt. Elnöktársammal abban is egyetértünk hogy azokat a kifejezéseinket, amelyeket a Biblia és az egyházi hagyományunk ad, ne felejtsük el, hanem használjuk. Mert ha szervezetfejlesztési, szervezetszociológiai szavakkal érvelünk, akkor kimarad belőle az a lelki tartalom, amely minket egyházzá tesz. Óvatosabban, kritikusabban kell használni a teológia melletti különféle segédtudományok, például a pszichológia szakkifejezéseit. A Biblia és a reformátori teológia fogalmain kell megmérnünk őket.

Molnár János:

A lényeget már kétezer évvel ezelőtt megkaptuk, az összes többit pedig nap mint nap hozza az élet. Nekem az egyházi választással kapcsolatban is voltak gondjaim. A választásnak nem arról kell szólnia, hogy a kampányidőszakban ki és mit mond. A lényeg az, hogy a jelölt mit tett, amíg odáig eljutott, hogyan ismerték meg őt, mit várnak és várhatnak el tőle. Nagyon fontos, hogy tisztázzuk, mit várhatunk magunktól, és mire tehetünk ígéretet.

Püspök úr egykori miniszterként, főgondnok úr pedig aktív polgármesterként lett egyházi vezető. Hogyan reagálnak az ezzel kapcsolatos kritikákra, és jelent-e ez valamit az egyház közéleti szerepvállalására nézve?

Molnár János: Ez a megbízatás és lehetőség minőségi ugrás: a polgármesteri feladataimnak köszönhetően komoly tapasztalatokat szereztem, amelyek sokat segítenek egyházi vezetői szolgálatomban is a következő időszakban. Emellett gyülekezeti tagként és presbiterként ismerem a gyülekezeteket, a berekfürdői Megbékélés Háza konferencia-központ vezetőjeként töltött harminc év alatt pedig sok hazai és külhoni gyülekezeti taggal, lelkésszel, egyházi vezetővel találkozhattam, a különböző látás- és gondolkodásmódok megismerése sokat tett a munkámhoz.

Balog Zoltán: A politika világában is lehet jót tanulni. Mindazt, ami abban segít, hogy egyházunk jobban tudja teljesíteni küldetését, használni fogom. Azt a rosszat pedig, amit láttam, megpróbálom nem beengedni az egyházba. A kritikus hangok inkább kívülről jöttek, olyanoktól, akik megpróbálnak éket verni az egyházon belül. Elszántak vagyunk abban, hogy ne engedjük be az egyházba a politikának, bizonyos médiumoknak a szétszakító, egymással szembefordító, démonikus erejét. Akinek okkal vagy akár ok nélkül fenntartásai vannak a közélettel szemben, annak megpróbáljuk tetteinkkel megnyerni a bizalmát. Döntéseinkkel kizárólag egyházunk ügyét fogjuk szolgálni.

A döntésekkel kapcsolatban az utóbbi hetekben már mindketten jelezték, hogy szeretnék, ha „világi elnök” helyett a „presbiteri elnök” megnevezést használnánk egyházunkban.

Balog Zoltán: Ezt együtt fogalmaztuk meg, nem is tudjuk már eldönteni, melyikünk mondta ki először. Ha valakit világinak nevezünk, a végén még azzá is válik, mi azonban azt szeretnénk, hogy az egyházi vezetők egyháziak maradjanak. A presbiteri elnök megszólítás sokkal helyénvalóbb. Szeretnénk, ha törvényeinkben is megjelenne ez. Éppen ezért ez lesz az első közös javaslatunk a Zsinatban. A zsinat-presbiteri elvben nem történik változás, csupán nyelvileg is megfelelünk majd a tisztség értelmezésének, hiszen a presbiterek a szó eredeti jelentése szerint a gyülekezet legtekintélyesebb tagjai, akiket vezetői feladatra választunk.

Főgondnok úr az egyházkerületi székfoglaló beszédében úgy fogalmazott, hogy a református lelkiség erősítése az egyik legfontosabb célja. Mit tehetnek ezért a presbiterek, gondnokok, főgondnokok?

Molnár János: Fontos, hogy gyülekezeti tagokként is feltegyük magunknak a kérdést, mitől vagyunk reformátusok, és hogyan tudjuk ezt továbbadni. Úgy kell élnünk, hogy mások is lássák rajtunk keresztyénségünket – de nem hivalkodva. Többféle feladata is lehet egy református gyülekezeti tagnak, presbiternek és főgondnoknak a gyülekezetben, azonban mindent meg kell előznie a református lelkiség erősítésének. Ezt a bibliaolvasás, az imádság, az Igével élés, de mindenekelőtt a gyülekezeti közösségben való élés segíti a legjobban.

Püspök úr a székfoglaló beszédében hangsúlyozta, hogy a hit védelmével kapcsolatban ne csak reagáljunk, hanem kezdeményezzünk is. Ez mit jelent a mindennapokban?

Balog Zoltán: Világméretű ideológiai küzdelem zajlik, nem szabad elveszíteni a bátorságunkat. A hit megvallása sohasem csak védekezésből születik, hanem azt a fajta aktivitást, kezdeményezést jelenti, hogy vállaljuk a hitünket – nemcsak szavakkal, hanem életvitelünkkel is. Amikor mások úgy gondolják, hogy az a korszak már lejárt, ahol egy édesanya és egy édesapa, valamint az általuk nevelt gyermekek jelentik azt a fajta boldogságot, amely a teremtési rendben gyökerezik, akkor a tiszta, felszabadult, örömben megélt család és párkapcsolatok önmagukban is hitvallást jelentenek. Ugyancsak a teremtési rendben gyökerezik az emberi méltóság, amely szerint minden ember Isten képére és hasonlatosságára van teremtve. Az is hitvallás Isten szeretett teremtménye, az ember mellett, hogy a saját világunkban más hangon beszélünk egymással és egymásról. Fontos, hogy amikor valakire nézve elmarasztaló döntést hozunk, a kritika forrása és alapja nem lehet más, mint az összetartozás Jézus Krisztus egyházában.

Várható, hogy a következő években a Zsinat tanítói szerepe is hangsúlyos lesz a törvényhozói feladatok mellett? Állásfoglalásokat is közzétesznek majd aktuális kérdésekben?

Balog Zoltán: Ezt a társadalmi környezet és a zsinati tagok döntése határozza majd meg. A magyar reformátusság egyik sajátossága a testületi vezetés. Elnöktársammal az Úristen után a Zsinatnak tartozunk számadással, főgondnokként és püspökként pedig az egyházkerületi közgyűlésnek. Ha születik olyan közös szándék a százfős zsinatban, hogy egy adott ügyben megnyilvánuljunk, mert szükség van a magyar református keresztyén hangra, akkor ezt meg fogjuk tenni. Azonban ne külső elvárásoktól tegyük függővé a megszólalásunkat, hanem attól a belső meggyőződéstől, amely figyel a világ történéseire is.

Említette a magyar reformátusság sajátosságát. A legutóbbi zsinaton úgy fogalmazott, hogy „mutassuk meg a keresztyén hit református, magyar arcát”. Milyennek látják ezt az arcot?

Balog Zoltán: Öntudatos, bátor és mégis alázattal él. Azt kimondani, hogy egyedül Istené a dicsőség, rendkívüli alázatot és viszszafogottságot jelent. Bár a mai világban úton-útfélen neveznek mindent „isteninek” és „imádnak” mindent, a keresztyén ember tisztában van azzal, hogy egy Istenünk van, és az igazán „emberi” éppen elég megbecsülés. Mi egyedül az élő Istent imádjuk. Nem imádjuk magunkat, a kisgyermekünket, a fagyit és a tévéműsort sem. Ha ebben a viszonyrendszerben élek, akkor tudom, hol van a helyem. Minél inkább a Mindenható Istentől függök egyedül, annál szabadabb vagyok a világban. Ebből származik az öntudatom, a biztonságérzetem, a bátorságom. Ezt üzeni nekünk az ősi református bibliai mondat: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31) Ebből nem gőg, nem arrogancia, nem a másik letiprása következik, hanem az a fajta bátor magabiztosság, hogy mi végső soron Isten kezében vagyunk. Ezzel a bátorsággal lehetünk ott az élet legkülönbözőbb területein. Ezt Bethlen Gábortól kezdve egészen a huszadik századi protestáns hitvallókig sokan megvallották és megvalósították az életükben.

Molnár János: A keresztyénségem óriási szabadságot ad. Látszólag egyre jobban megkötöm magam, valójában mégis egyre inkább felszabadulok. Erre példaként édesapám egyik régi prédikációjának példázatát idézném fel: a fa villanyoszlopokon úgy dolgozik a villanyszerelő, hogy a lábán mászóvas van, a derekát pedig odakötözi az oszlophoz. Ha nem köti oda magát, akkor a kezével kapaszkodnia kell, és nem tud dolgozni. Ha azonban biztonsággal odaköti magát, akkor szabad a keze. Az Istennel való kapcsolat is ilyen, amely felszabadít minden alól. De ha a kapcsolatom megszakad vele, akkor lezuhanok. Az „odakötözöttség” az alapja a keresztyénségemnek. A reformátusságomnak pedig fontos része az örökös visszatérés.

Mindennap eltávolodunk tőle, de újra és újra vissza is kell térnünk ahhoz, hogy adott élethelyzetben mire tanít a Biblia, mit mond Jézus.

Jelenleg istentiszteleti alkalmaink online térben zajlanak, idén húsvétkor sem találkozhatunk gyülekezeti közösségben. Mi az egyház feladata, felelőssége a mostani járványhelyzetben?

Molnár János: Fontosnak tartom, hogy a jelenlegi súlyos járványhelyzetben példát mutassunk. Óvatosnak kell lennünk abban, nehogy tévesen hivatkozzunk hitünkre. Kevés annyit mondani, hogy „imádkozzunk, és majd megsegít az Isten”. Nagy szükség van az imádságunkra, azonban amit a szakértők javasolnak és jónak tartanak, nemcsak elfogadnunk, hanem támogatnunk is kell. Úgy lesz majd, ahogy Urunk akarja, de nekünk is van feladatunk.

Balog Zoltán: Meg kell értenünk, mit jelent ebben a helyzetben az isteni figyelmeztetés mindnyájunknak személyesen, egyházunk, Magyarország és az egész világ számára. Meg kell újulni istentiszteleti alkalmainknak is. Amikor az elmúlt évben az online térbe kényszerültünk, sokan megkérdezték önmaguktól: Érthető, követhető a mondandóm az emberek számára? Szívesen hallgatnak? Megszólít ez bárkit? Nincs benne valamiféle mesterkéltség, amely elidegenítő? Ezek látszólag formai kérdések, de belülről jönnek, és arra irányulnak, mennyire fontos számomra az, aki a képernyő előtt vagy a templomi padban ül. Az eddigi életmódunk kérdésessé vált: valóban azt kell várnunk, hogy korábbi életünk visszatérjen, vagy érdemes lenne elgondolkoznunk azon, miben kellene máshogy élnünk, mint azelőtt? Válaszaink csak akkor lesznek hitelesek, ha magunk is megértjük Isten Igéjének üzenetét. Mert mi nem a világhelyzet önkényes elemzéséből tájékozódunk, hanem látva a minket körülvevő eseményeket, azt próbáljuk megérteni, mit üzen ezen keresztül Isten. Ehhez együtt és külön-külön is szükségünk van a Szentírásra. Biztonságot ad, hogy tudjuk: Isten kezében vagyunk. Ez olyan tanítása ennek a különleges helyzetnek, amely mindig érvényes, azonban most különösen fontos, hogy továbbítsuk a reményt, a bizonyosságot, valamint az isteni gondviselésbe vetett bizalmat.

A Károli Gáspár Református Egyetem az egyik olyan intézménye egyházunknak, ahol a még nem keresztyén fiatalok is könnyen kapcsolatba kerülhetnek egyházunkkal. Mi az oka, hogy márciustól bevezették a kancellári rendszert az intézményben?

Balog Zoltán: A kancellári rendszer jobb. Világosan megkülönbözteti egymástól az oktatási és tudományos, valamint az üzemeltetési és gazdasági feladatokat. Ez bevált más felsőoktatási intézményekben, ezért úgy gondoljuk, hogy itt is jobb és hatékonyabb működési rendszert biztosít majd.

Miben látják a Károli-egyetem szerepét?

Balog Zoltán: Az egyetem egyházunk szellemi és kulturális zászlóshajója lehet. A református keresztyén hitünknek intellektuális összerendezettsége van, és ezért kulturális, szellemi kisugárzása lehet. Ha van olyan egyetemünk, amely nemcsak képzési hely, hanem szellemi műhely is, akkor az is a feladata, hogy az egyházunkra bízott hitkincseket és az ezekből fakadó magatartásformákat a tudomány különböző területein képviselje. Ez nemcsak a teológiára vonatkozik, hanem az összes ott tanított tudományra – az a cél, hogy ilyen módon teremtse újra és erősítse a református értelmiséget. Minden tudománynak van „keresztyén olvasata”. Ezt kifejteni fontos szolgálat a tudományok világában. Ide tartozik az is, hogy az egyetemen minden hallgatónak legyen lehetősége találkozni a bibliai református hit vonzerejével.

Hogyan látják ökumenikus kapcsolatainkat és a keresztyénség helyzetét a világban?

Balog Zoltán: Még nem próbáltuk ki elég elszántan, hogy a történelmileg, kulturálisan, politikailag, földrajzilag különböző helyzetben élő keresztyén közösségek valóban tudják-e úgy igénybe venni a krisztusi alapot, hogy az több megértést hozzon létre közöttünk, mint amit az élet más területein a keresztyénség nélkül meg lehet teremteni. Én bízom benne, hogy ez lehetséges. A kereszténység állapotával kapcsolatban három dolgot látok: üldözöttség, elgyengülés és gyarapodás. Mindhárom tanít minket valamire, és ezt a tanítást kell megértenünk. A keresztyénség a hagyományos nyugat-európai formájában gyengül, de nem felejthetjük el, hogy erősödik olyan helyeken, ahol korábban nem voltak gyökerei. Nagy büszkeséggel, örömmel és kíváncsisággal tekintünk mindig Dél-Koreára, ahol ma a világon a legtöbb református él. Érdekes látni, hogyan tudott egy 16–17. századi megújulás a 20. században hitet ébreszteni és embereket Krisztushoz vonzani – olyan embereket, akik teljesen más kultúrában élnek, mint a 16–17. századi reformátorok, és másban, mint a 20. századi európai vagy amerikai emberek. Emellett az elmúlt években sok pozitív lépés történt az üldözött keresztyének melletti kiállásban, amely fontos ügy számunkra. Ha nem lesznek olyan keresztyének, akik még mindig Jézus anyanyelvén imádkozzák a Miatyánkot, akkor olyasmi fog elveszni a világkeresztyénségből, amiben a mi felelősségünk is tagadhatatlan. Én magam is jártam ezekben a közösségekben, és nagyon sok többletet kaptam az üldöztetést átélők hitéből.

Molnár János: Nem szabad elmosni a hitbeli különbségeket a különböző felekezetek között, azonban olyan ügyekben, amelyekben együtt fel tudunk lépni, fontos, hogy összefogjunk. Mostanra Európában elsősorban nem az életünk van veszélyben, hanem erkölcsi értelemben érezzük az üldözöttséget. Láthatjuk, hogyan szorítanák ki a keresztyénség erkölcsi tanítását, és próbálják megszégyeníteni azokat, akik megvallják hitüket. E mögött a nyugati világ pénzközpontúságát látom: ha a pénz, a hatalom vezérel bennünket, akkor elveszünk. Öngyilkosságba rohan az az irány, amely erre épít. Ennek ellen kell állnunk. Ilyen esetekben állást kell foglalnunk, de nem aszerint, mit vár el a világ, hanem a krisztusi alapokon. Az ember szereti azt megfogalmazni, amit elvárnak tőle, amiért dicséretet kap, de nekünk nem szabad másokhoz igazodnunk, mindig azt kell megnéznünk, mit mond Jézus Krisztus és a Biblia – nekünk ez az alap, függetlenül attól, mit állít a média, a politika vagy a nyugati világ.

Balog Zoltán: Főgondnok úrral egymástól húsz kilométerre töltöttük a gyermekkorunkat, mindketten lelkészcsaládban nőttünk fel. Nem felejtjük el, hogy a kommunizmus alatt azért tanulhattunk a körülményekhez képest gond nélkül középiskolában, mert holland keresztyének segítették az itt élő református közösségeket – ráadásul családjainkat ugyanaz a holland család támogatta. Ma hiányzik a nyugatiakkal az a testvéri közösség, amely ebből a segítségből származott. Szomorúan látom, hogy ezekkel az emberekkel, az ő gyermekeikkel, unokáikkal mára eltűnőben van az a közös nyelv, a hit nyelve, amelyet akkor beszéltünk. Újra meg kell találnunk a testvéri kapcsolatokat, de közben nem engedhetünk annak, amit a nyugati kereszténység egyes körei a társadalmi kérdésekben tőlünk mint modernt és korszellemnek megfelelőt elvárnak.

2021 húsvétján mit hangsúlyoznának különösen?

Balog Zoltán: A jelenlegi embert próbáló helyzetben talán jobban át tudjuk élni nagypéntek mélységét, azt, hogy mit jelent az emberi és az értünk vállalt krisztusi szenvedés. Ne felejtsük el, hogy nagypéntek nem egyszer történt meg: nagypéntek valósága velünk van – ott van velünk azoknak az embereknek a halálában, akiket elveszítettünk a járványban, azoknak az embereknek az életében, akik a legkülönbözőbb okokból ma is szenvednek, valamint a saját egyéni emberi tragédiáinkban is. De a feltámadás valósága is itt van velünk.

S ebből teljes élet lehet a beszorítottságban is.

Molnár János: Vigasztalást és reménységet kívánunk mindenkinek.