Jutna még itt szék vendégeknek is

Ma megnéztem, mi történt velem pontosan egy évvel ezelőtt. A mobiltelefon segít ilyenkor – a fényképekben, jegyzetekben, térképadatokban ott van minden. Egy éve feleségem gyülekezetében női konferencia volt, és neki segítettem. Százötven ember együtt, majd csoportokban, előadások, műhelyek, nyüzsgés, jóleső kis káosz, közös ebéd a ritkán látott ismerősökkel. Emlékszem, némi idegeskedés volt bennünk az elején, aztán ahogy látszott, hogy működik a terv, egyre nagyobb nyugalom, a végén pedig jóleső fáradtság.

Ma nincs körülöttem százötven ember, mert nem lehet. Nem szerveztünk konferenciát, mert nem szabad. Az ebédlőasztal körül most a családom ülhet, ami jó, csak hát jutna még itt szék vendégeknek is... Teljesen más ez az év, ez a novembervég, ez az adventindulás. Persze nem csak nekem, mind így vagyunk ezzel. Egy éve több mozgással, szabadon a találkozásra, most beszorulva, szűkebb lehetőségekkel, korlátozva.

Aztán persze végiggondoltam, hogy te, Uram, mit csináltál egy éve. Ott, azon a konferencián dolgoztál velünk együtt, és dolgoztál rajtunk is, tartalmat adtál, kipótoltad a hiányosságokat, segítettél előadónak és hallgatónak.

És most, Uram? Dolgozol velünk és rajtunk is, tartalmat adsz, kipótolod a hiányosságokat, segítesz. Annyi minden más most, de te ugyanaz vagy.

Tudom jól, hogy a tavalyi szabadságom akkor nem értékeltem megfelelően, a mostani korlátok között pedig nem veszem észre a lehetőséget. Ebben is akarsz segíteni. Te vagy, Uram, az állandóságunk, mindannyiunknak te voltál, vagy és leszel a lényeget adó. Mert a lényeg ugyanaz ma, legyek bárhol, bármiben: aki az örökkévalóságon kívül egy emberi életet is képes voltál kitölteni, veled együtt betölteni a rendelkezésre álló teret békével, örömmel és szeretettel. Aztán ugyanígy holnap és egy év múlva. Akármi történjék is körülöttünk.