Keresztyén globalizáció

A latin „globus” kifejezés eredetileg gömb alakú vagy gömbhöz hasonló tárgyat jelent. A szót megfelelő kontextusban a Föld bolygóra, az emberiség otthonára is használjuk. Ez utóbbi értelemhez kapcsolódik a globalizáció kifejezés.

A természettudományos fejlődés következtében a világban levő fizikai távolságok immár könnyebben áthidalhatók, a kommunikációs lehetőségek gyarapodásának köszönhetően eltűntek az időbeli távolságok. Ezáltal az emberek, a hitrendszerek, a kultúrák, a szokások, az igazságról alkotott elgondolások minden korábbinál közelebb kerültek egymáshoz. A globalizáció tehát valós jelenség. Ahhoz, hogy ez a közelség fenntartható legyen, a különbözőségek egy részét fel kell számolni. Így válik a globalizáció szükségszerűen olyan törekvéssé, amely a világ egységesülésével az egész földre kiterjedő új kultúrát, új szokásokat, új hitrendszert és új igazságokat kíván létrehozni. Mindez ma már a biológiai nemiség, a család, a nemzet és a hagyományos erkölcs meghaladásában realizálódik. A jelenség technológiai megvalósításában minden korábbi lehetőséget felülmúl, mögöttes vágyát tekintve mégsem új. A globalizáció a történelemben folyamatosan megjelenő birodalomképzési törekvések újabb állomása. Honnan a mindenkori ember e belső vágya?

Isten uralkodásra teremtette az embert azzal a meghívással, hogy az egész földre kiterjedő gondoskodást, ha úgy tetszik, globális uralmat valósítson meg: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. (...) Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” (1Móz 1,26;28)

Az embert Isten eredendően arra hívta, hogy fogadja el az általa meghatározott jót és rosszat, és ehhez igazítsa társadalmi életét, valamint a természet gondozását. Az ember már a kezdetet követően másfajta uralom megvalósításába fogott. Ez a bűneset teológiai értelme, amely nem az ember globális lehetőségeit vette el, hanem a megvalósítás módját és célját változtatta meg. Az ember továbbra is egységbe kívánta szervezni a világot, de már nem Isten, hanem önmaga dicsőségére, a saját képességei és az általa készített fizikai eszközök által.

Ennek eredménye lett az erőszakosság és a gonoszság globális elterjedése. Isten válasza erre az özönvíz volt, amelyet Nóé vezetésével összesen nyolc kiválasztott ember élt túl. Az új fizikai kezdetet követően, a föld újranépesülésével az istentelenség is elterjedt. Az események Bábel tornyát eredményezték, ahol az ember a globális civilizációval és a technológia fejlődésével – akkor még az égetett tégla megjelenésével – továbbra is az egész világra kiterjedő sajátos uralomra tört. Új kezdetre volt szükség, de nem pusztán fizikai értelemben.

A világ egységesülési folyamata az, amikor Isten akarata teljesen megvalósul a földön, kiszorítva minden mást. Pál apostol írja Isten tervéről: „Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.” (Ef 1,10) A világ egységesülésére kizárólag Jézus Krisztusban van reménység. Az evangélium hirdetése által a keresztyén hit lelki kapcsolatot hoz létre Isten és ember között. Ez a személyes viszony elkezdi átrendezni az ember külső, fizikai életét.

Az emberi globalizációnak ettől függetlenül átmenetileg lehetnek és vannak jótékony hatásai azáltal, hogy akár az oktatásban, akár az orvoslásban jól működő rendszereket juttat el a világ különböző részeibe. Végső célja, a világegység létrehozása és fenntartása – ha úgy tetszik, a világmegváltás – emberi lehetőségekkel mégsem sikerülhet. Az emberi rendszerek egymás után dőlnek össze – legkésőbb a halálban. Az isteni globalizáció az új örök világot a helyi gyülekezetek evangéliumi szolgálata által építi. Tekintsünk így keresztyén életünkre és gyülekezeti szolgálatunkra.