„…lefekszem és elalszom…”

Nemrég egy ismerősömmel találkoztam, aki többek között arról panaszkodott, hogy gondjai vannak az alvással. Nehezen jön álom a szemére, éjszaka többször is felébred, és ez gyakran megtörténik. Ilyenkor altatóval is csak néhány órát tud pihenni, és ez napi munkáját is befolyásolja. Azelőtt ilyen gondjai nem voltak, és ezt a rendkívüli helyzetet a napi rossz hírekkel magyarázta. Ezek közül is különösképpen azzal, amely szerint hazánkban is elképzelhető a világjárvány folytatása, a negyedik hullám. Szavai elgondolkodtattak. Lám, az alvászavar is lehet korunk egyik nagy nehézsége, amelynek szélsőséges esetei: nem alszunk, amikor ideje lenne, és elalszunk, amikor ébernek kellene lenünk – például az autóban, a volán mellett. A Bibliában is olvashatunk az alvásról, például a küldetése elől menekülő Jónás esetében (Jón 1,5) vagy a nagyheti események közepette, amikor a tanítványok elalszanak Jézus közelében (Mt 26,36–41), de Isten nem szunnyad el (Zsolt 121,3–4).

Ezek után szinte irigyeljük Dávid királyt, aki a neki tulajdonított és a címben idézett zsoltárversben (Zsolt 3,6) arról vall, hogy lefekszik és elalszik – nyomát sem találjuk az álmatlan ember hánykolódásának. Pedig szomorú helyzetben született e csendes vallomás. Fia, Absolon fellázadt apja ellen (2Sám 15,1–6), és Dávidnak menekülnie kellett. Fájdalmát csak erősítette, hogy sokan mondták: nem segít rajta az Isten (Zsolt 3,3). Manapság is sok ember van tele panasszal, amit fokoz a bizonytalanság, azok a hírek, amelyek nem a pandémia nagyon várt végéről, hanem annak esetleges folytatódásáról szólnak. A kilátástalanság bénító hatása akkor is, ma is hatalmas erővel tud ránk nehezedni, de van valami, amiben a keresztyén ember különbözhet a mai átlagembertől. Ez az Isten iránti bizalom, amely Dávidot a rossz időkben is jellemezte. Ezt bizonyítja a 3. zsoltár hangneme. Nem akarja kegyetlenül megtorolni fia lázadását (2Sám 18,5), hanem Isten elé viszi panaszát. Imádság lesz belőle, és amikor ez elhangzik, csodálatos ajándékban részesül: békességet talál Istennél. Ahogy igénkben is olvashatjuk, amit még további szavakkal is megerősít: „…fölébredek, mert az Úr támogat engem.” (Zsolt 3,6)

Ezekben a sokak által reménytelennek tűnő napokban nagy szükségünk van erre a bizalomra. Rábízni az életemet, értékeimet valakire, akiben megbízom. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kérdései annak, aki ráhagyatkozik valaki másra. A szintén Dávidnak tulajdonított 13. zsoltárban is elhangzik a kérdés, amely nem felelősségre vonás, ellenben erős érzelmi töltete van: „Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?” (2) De Dávid ezek után is kitartott Ura, az élő Isten mellett.

Aki ezzel a bizalommal hagyatkozik Istenre, az nem fél (Zsolt 3,7), mert békességet talál nála. Ez nem a külső körülmények ideig-óráig tartó csendje, hanem állapot, amely a bennünk lévő rendezett viszonyokat tükrözi. Ennek hármas vetülete a békesség önmagammal, másokkal és Istennel. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, meddig tart a bizonytalanság, de egyet tudunk: Isten kezében vagyunk – és ez elég! „Életem ideje kezedben van…” (Zsolt 31,16, Károli-ford.) Ebben a tudatban erősítsen meg Isten ifj. Vizi István versének néhány részletével, amelynek címe: Mindent Isten kezébe.

„Tégy mindent Isten kezébe! / Ne kérdezd tőle, mit ad cserébe, / Hisz Tőle kaptad földi életed / És megváltásod elvégeztetett. / Hagyj mindent Isten kezében! / Mit Néki adtál, bízd rá egészen. / »Az Úrra hagyjad minden utadat«, / Ó, add át Néki teljes önmagad! / Végy mindent Isten kezéből! / Jót akar néked egész szívéből, / Fogadd el tőle a jót, a szépet, / Belső nyugalmat és békességet. / De vedd át azt is, mi fáj és éget, / Nyomorúságot vagy betegséget, / Mert ebből fakad a kipróbált élet. / Tégy bátran vallást Jézus nevéről, / Végy mindent Isten kezéből!”