Legyünk vakmerőek a hitben!

Tudod, mit jelent hinni? Előre kikészíteni a kosarakat, akkor amikor még nincs semmid, amikor még éhes vagy. Gondoskodni arról, hogy a maradéknak legyen hely, annak az ételnek, ami már nem kell, akkor, amikor még csak a hiányodat akarod betölteni. Ez az a hit, ahova el kell jutni.

Mindannyian éhesek vagyunk most. Éhezünk a megszokottra, az éveken keresztül belénk ivódott decemberi ritmusra. Vágyunk az emberekre, a találkozásokra, a szervezés miatti stresszre. Szükségünk van a megszokott lépésekre és a megérkezésre, majd karácsonykor, oda, ahova szoktunk.

Mindannyian éhesek vagyunk most. Több szabadság kellene, több lehetőség, egy kis ártatlan felelőtlenség. De jó lenne nem megtervezni minden mozdulatot a találkozásnál, nem méricskélni, következmények nélkül elfelejteni maszkot és fertőtlenítőszert. Éhesek vagyunk a biztonságra, a kiszámíthatóságra.

És ezért imádkozunk, Isten elé hozzuk éhségünket. Közben azt is nehezen hisszük el, hogy be tudja tölteni a hiányt, hogy képes és kész rá. Ennyire semmi a mi bizalmunk.

Tudod, mit jelent igazán hinni? Már az éhség idején kikészíteni nem egy, nem kettő, hanem tizenkét teli kosarat – csak a maradéknak. Mert megadja az Isten, ami kell, ráadásul több is jut. Akkor is jutott minden kishitű tanítványra egy-egy teli kosár. Most is fog.

Legyünk vakmerőek a hitben. Már most készüljünk a maradékra, a puszta közepén, éhesen. Számolgassuk, mennyi lesz, ami már nem kell, amit továbbadhatunk, amit másokra pazarolhatunk abból, amit megkapunk. Mert ne legyen kérdés, lesz maradék.

Legyünk vakmerőek így a hitben, mindezek után, a nehéz ünnepvárás után, még így is kapunk annyit, amit továbboszthatunk. Tudsz így hinni? Én vajon tudok? Nem próbáljuk meg, pont idén, amikor ez annyira lehetetlennek tűnik?