Sírva kapaszkodik a kilencéves kislány anyja kezébe, de az ötvenöt éves férfi a másik irányba húzza, és lassan kisétál a gyerekkel a kapun. Az egyik nagy nemzetközi hírcsatornán a minap levetített afganisztáni riport nemcsak a lányos apák, de minden jóérzésű ember számára döbbenetes. Az éhező nagycsalád ugyanis végsőkétségbeesésében készpénzért eladta egyik gyermekét. Szabályos üzleti tranzakciót látunk, amelynek végén a lefátyolozott kislánynak egy sporttáskányi ruhával felmálházva kell búcsút vennie szüleitől és testvéreitől.
A tudósítás az ázsiai országot sújtó katasztrófa jelképe lehetne. Az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO október végi jelentése szerint a közel negyvenmilliós ország több mint fele, 22 millió ember éhezik. A gyerekek különösen veszélyeztetettek. Hiába vonják meg gyakran a szülők saját szájuktól a falatot, becslések szerint több mint hárommillió öt év alatti gyerek élelmezése megoldatlan. Számítások szerint 2022 közepére a helyiek 97 százaléka (!) kevesebb mint napi két dollárból él majd. Szárazság, háború, koronavírus, gazdasági visszaesés – a csapások külön-külön is megviselnék Afganisztánt, de így együtt gyakorlatilag kezelhetetlen helyzetet eredményeznek. Miután az amerikai hadsereg augusztus végén kivonult, elapadtak a nemzetközi támogatások, és a táliboktól tartva számos segélyszervezet beszüntette tevékenységét.
Gondolhatjuk, hogy ez nem a mi problémánk, ám a 2015-ös (és most a lengyel-belarusz határon Lukasenko minszki diktátor által tudatosan előidézett) migrációs válság, illetve a Kínából elindult koronavírus-járvány megmutatta: nincsen a világnak olyan távoli pontja, amelynek katasztrófája ne befolyásolná a mi hétköznapjainkat is.
Az ENSZ még a tél előtt összehangolt globális cselekvést sürget, mert az ország már így is a földkerekség legsúlyosabb humanitárius katasztrófájának helyszíne. Aki teheti, menekül az éhség és a fanatizmus elől: a legtöbben a szomszédos Pakisztántól és Irántól kérnek oltalmat. E két országban jelenleg több mint kétmillió menekült él, élelmezésük, oktatásuk, gyógyításuk egyre nagyobb terheket ró az anyagiakban szintén nem dúskáló államokra.
Ezért indított gyűjtést november elején a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat a Pakisztánban élő afgán menekültek megsegítésére. A tájékoztatás szerint a „Tehillim SegítőKezek” szervezet ezer, Pakisztánban élő afgán menekült családnak igyekszik ételt, menedéket és ruházatot adni. A november elejéig összegyűlt adományok mintegy 70 család ellátására elegendők, a cél, hogy további 900 családnak segítsenek.
A Tehillim Segítő Kezek keresztyén szervezet, amely a pakisztáni nagyvárosban, Karacsiban található református egyházhoz kötődik. A tizenötmilliós gigapoliszban ők végzik a misszió – a sokszor fundamentalista muszlim közegben korántsem veszélytelen – munkáját. Ha valakik, akkor a Tehillim munkatársai tudják, kiknek és hogyan kell segíteni. Karacsiban él ugyanis a világ egyik legnagyobb, 300 ezer főt számláló afgán menekült közössége. Táboruk közelében épült fel az első, 2009-ben felszentelt református templom.
A kicsi keresztyén gyülekezet pedig mindent megtesz, hogy másokon segítsen – nekünk, az összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonságban és kényelemben élő európai keresztyéneknek kötelességünk a nehéz körülmények között helytálló hittestvéreink támogatása.
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – mondta a nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor. Ne bénítson minket a tudat, hogy segítségünk csak csepp a tengerben. Talán éppen a magyar reformátusok adománya segít majd egy családnak annyit, hogy ne kelljen, mint valami állatot, pénzért eladnia egyik gyermekét.
A szerző újságíró, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetének munkatársa.
Az írást elolvashatják a Reformátusok Lapja legfrissebb számában, amelyben további értékes és érdekes tartalmakat találnak.