Mit várjunk?

Gyerekkoromban sokszor kaptam csokikalendáriumot adventkor. Apró kis ajándékok az elrejtettségben, vajon mi lapulhat az ablakok alatt. Ma sem tudom, hogy a gyártók fantáziátlanságából vagy a nyughatatlan természetemből adódott, de sosem adtam fel a reményt, hogy másnap a csoki helyett talán valami izgalmasabbat találok a perforált papírablak alatt. Egy rágót. Egy nyalókát vagy csillagszórót. De mindig csak a csoki nézett velem szembe kissé más formába öntve. A mai szigorú szabályok szerint már a csoki titulust sem kaphatná meg, inkább csak kakaós tejbevonó. A legjobban azt utáltam, ha a külső rajz is azt ábrázolta, amit belül találhatok. Akkor már csak a hibában reménykedhettem, vagy abban, hogy a doboz tartalma összerázódott és mégis csak adódik valami meglepetés – az ajándékdoboz helyén, mondjuk egy hóember ül.

Hát ezúttal alaposan felrázódott az a kalendárium, és van bőven meglepetés, csak mintha a csoki helyén záptojás lenne. Teljesen felfordult az egész világ. Idén biztosan más lesz az ünnep is. De milyen? Lesz-e egyáltalán? Ebben a nagy sötétségben, ijedtségben meg tud-e jelenni az evangélium? Istenem, ugye belekiabálsz ebbe a félelemmel és haraggal teli felfordulásba?

Úgy érzem, a keleti bölcseknél is távolabbról indulunk idén az ünnep lényegéhez. Mert ők legalább vágyakoztak a titok, a Messiás után. Mi meg mit várunk? Vakcinát, javuló statisztikákat, adventi vásárt, jobb esetben a találkozást a családdal és látni, hogy visszaáll minden a szokásos kerékvágásba. Újra csokit a naptárba?! Kicsinyes.

Kevesebbet kérünk és akarunk, mint amit te adni akarsz. Uram, segíts rád vágyakozni! Segíts hozzád közeledni! Segíts a szemünket elsőként rád függeszteni, és csak aztán a hírekre. Segíts a te szabadításodat jobban érezni, mint a bajt a hátunkon. Segíts úgy közeledni az ünnephez, hogy abban ne régi emlékekhez, vágyakhoz, Instagram-ideákhoz, vagy a megszokotthoz közeledjünk, hanem az eget átszakító kegyelemhez!