Ő tud vele kezdeni valamit

Amikor vége lesz ennek a járványnak, biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk az örömnek, a megkönnyebbülésnek, a köszönetnek az alkalmait – függetlenül hittől és világnézettől. De van más is, aminek teret kell adni. Ez az időszak, a járvány minden következményével, amit magával hozott, veszteséggel is jár. Nem lesz senki, aki nem veszít el valamit vagy valakit, ha vége lesz. Az örömön és hálán túl a veszteségeinkkel is foglalkozni kell.

Párok, akiktől ez az év elvette az évek óta tervezett esküvőt és lakodalmat. Középiskolások, akiktől az osztállyal megélt örömöket vette el, az évből egy fél nem kevés. Nagyszülők, akiknek csak pár colos monitorok nyitottak ablakot a nemrég született unokára. És vannak, akik elvesztettek valaki fontosat, és lehet, hogy még elbúcsúzni sem tudtak rendesen.

Elmaradó találkozások, be nem teljesülő szerelmek, elszürkült ünnepek, szemétkosárba dobott tervek, eltávolodás és gyász. Mind veszítünk valamit, valakit.

A Bibliában, Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy amikor Jézus odaért a körülötte nyüzsgő tömeggel együtt Nain városához, a sokaság útját egy temetői menet keresztezte. Egy özvegyasszonynak halt meg az egyetlen fia. Később Jézus hatalmas csodát tesz, visszahívja az életbe a fiút, de most vegyük azt észre, mi történik előtte. Jézus meglátja az asszonyt, megáll mellette. Megszánja és megszólítja. „Ne sírj” – és ez az ő szájából nem közhely, hanem egy mindennél nagyobb hatalom bátorítása. Aztán megérinti a koporsót, a tárgyat, ami mellett tehetetlen mindenki, de ő tud vele kezdeni valamit.

Jézus ugyanígy lát minket is, veszteségeinkkel együtt, tud és ért mindent, megáll mellettünk. Megszán és megszólít. „Ne sírj” – egy mindennél nagyobb hatalom bátorítása, részvéttel és szeretetben. Megérinti láthatatlanul a visszavonhatatlant, a tehetetlenségünket.
Vele együtt tudunk kezdeni bármit is azzal, amit elveszítettünk.