Sáfárkodj okosan!

Gyermekkorunk ikonikus társasjátéka, a Gazdálkodj okosan! megtanított minket arra, hogy ne hagyjuk parlagon heverni javainkat, mert úgy előbb-utóbb elszegényedünk, hanem fektessük be, és akkor kamatostól kapjuk majd vissza. Olyan tanulság ez, amelyet Jézus Krisztus követőiként is hasznosíthatunk. Sáfárkodj okosan! – ez a mi „játékunk”. Ismerkedjünk meg a szabályokkal!

1. Vegyük számba a ránk bízott kincseket! A „játékvezető”, azaz Isten mindannyiunknak ad kincseket, ezeket talentumoknak nevezi a Szentírás. A talentumok egy része fizikai, más része lelki jellegű. A fizikai jellegű talentumok közé soroljuk az egyén szintjén a testi adottságainkat, a szellemi képességeinket, az ingó és ingatlan tulajdonunkat, a gyülekezet és az egyház szintjén mindezt kiegészíti a közösség tulajdonában álló infrastruktúra, tehát a templom, a gyülekezeti ház, a parókia és a többi. A lelki jellegű talentumokon elsősorban magát az evangéliumot és azokat a képességeket értjük, amelyeket felhasználva hozzájárulhatunk Isten népének lelki épüléséhez. Ilyen többek között az evangelizálás, a tanítás, a bátorítás ajándéka.
2. Ne hagyjuk parlagon heverni a vagyonunkat! Aki nem használja fel a kincseit, előbb-utóbb elszegényedik mind fizikai, mind lelki értelemben. Ha például egy gyülekezetnek van arra pénze, hogy leszigetelje az épületeit, de nem él a lehetőséggel, a fűtésszámla el fogja vinni minden megtakarítását. Az evangélium hirdetésének és az egymás iránti szolgálatnak a terhét megspórolva még ennél is súlyosabb következményekkel szembesülhetünk: a hit megerőtlenedik, a szeretet tüze kialszik, a templomaink pedig kiürülnek. Kincseink őrizgetése – akármennyire logikusnak tűnjön is – nem vezet eredményre. Sőt!
3. Ne is tékozoljunk! Ha olyasmibe vágunk bele, ami meghaladja az erőnket, azzal éppúgy nem használunk. Ha például egy gyülekezet úgy kezd bele energetikai rendszerének modernizálásába, hogy fele úton elfogy a pénze, akkor nem veszi hasznát a félig elkészült munkának, ellenben a kisebb, szintén hasznos változtatásokat sem tudja elvégezni. A lelki munkában sem ritka, hogy valaki rosszul méri fel a lehetőségeit, és túlvállalja magát. Nem egy és nem két lelkészkollégám, de más szolgálók életében is szomorúan láttam, amint a szolgálat tüzében a család először háttérbe szorult, majd meggyengült, végül pedig szétesett.
4. Az első korinthusi levélben így olvassuk: „...a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon...” (1Kor 4,2) A hűséges sáfárkodás alapja a gazda és a gazda akaratának ismerete. Hogyan juthatunk ennek az ismeretnek a birtokába? Egyrészt adott a Biblia, amelyen keresztül Isten bemutatkozik nekünk, mint teremtő, gondviselő, megváltó, megszentelő és ítélő Úr. Ez a tételes ismeret az imádság által egészen személyessé válik. Ráadásul ez az Úr nemcsak önmagát, hanem akaratát is feltárja előttünk törvényeiben és ígéreteiben. Ez az akarat szerteágazó, a fókuszában mindazonáltal az evangélium hirdetése és Isten gyermekeinek Jézus Krisztus képére való átformálása áll. A sáfárok elsődleges feladata tehát a Szentírás szorgalmas tanulmányozása és az elmélyült imaélet gyakorlása. Maga a hűséges sáfárkodás pedig akkor kezdődik, amikor egy ember vagy egy közösség meghozza a döntést, hogy Istenhez és az ő akaratához szabja az életét. Ez a döntés már rövid távon is gyümölcsöző.
5. A sportversenyek egyik jellegzetessége, hogy végül csak a legerősebb, a leggyorsabb, a legügyesebb győz, a többi hoppon marad. A sáfárkodás más műfaj: ebben a versenyszámban Isten hűséges gyermekei mindannyian győzelmet aratnak. Honnan tudjuk? A talentumok példázatában (Mt 25,14–30) nemcsak az a szolga kapott dicséretet, aki számszerűen a legtöbb talentumot tudta felmutatni az elszámolásnál, hanem az összes, aki a rábízott javakat hűségesen kezelte. A jutalom pedig nem más, mint az Úr örömében való részesülés: „...jöjj, és osztozz urad örömében!” (Mt 25,21)

A szerző a Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora