Szeretetnyelve a főzés

A közösségi média felületeire feltöltött videóiból látszik a sütés-főzés iránti szeretete, amely az ételek pótolhatatlan fűszere. Honnan származik a gasztroszerelem?

Hagyományos vidéki családi modellt követtünk, a szüleim napkeltétől napnyugtáig dolgoztak, így a két nagymamám szoknyája mellett nőttem fel. Az egyikük kiválóan főzött, a másikuk páratlanul sütött, az összes cukrászt lepipálta. Nekik köszönhetem a sütés-főzés iránti rajongásomat. Élveztem az ételkészítés légkörét, nálunk a konyha állt a családi élet középpontjában. Hatéves koromban már egyedül sütöttem meg a kevert sütit, persze a mama leskelődött a háttérben, nehogy felgyújtsak valamit, de akkor ezt nem vettem észre, és kisgyerekként úgy éreztem, enyém a konyha, enyém a világ! Ott és akkor beleszerettem ebbe az érzésbe, és utána már nem nagyon lehetett engem kihessegetni a konyhából. Nagymamáék levestésztát adtak a kezembe gyurma helyett, hogy azt formázzam. Minden gyereknél az utánzás a tanulás elsődleges módja, azaz másolva tanultam a főzés örömét. Ha a kicsik azt látják, hogy a főzést, közös étkezést nem élvezzük, akkor az az ő étkezési szokásaikat is befolyásolni fogja. A rossz evő gyerekek egy részét kiparancsolják a konyhából, nem maszatolhatnak, nem ismerkedhetnek az étellel, akár a répa hámozott héjával, a brokkolirózsákkal, pedig ez felkeltheti az érdeklődésüket. Nem szabad azon aggódni, hogy koszt csinálnak, maszatosak lesznek. Hagyni kell a gyerekeket ott sertepertélni – engem hagytak.

Mégis a kommunikációt választotta szakmájának.

Szülői noszogatásra döntöttem másik pálya mellett, de amikor a fiam megszületett, és otthon maradtam vele néhány évig, elvégeztem egy cukrásziskolát. Annyira jól sikerült, hogy felbátorodtam, és beiratkoztam egy szakácskurzusra is. Visszatérve a munka világába hamar összetalálkoztam Stahl Judittal, akivel sok közös projekten dolgoztunk, és a Stahl Magazin különszámainak, a Martha Stuart Everyday Foodnak a főszerkesztőjeként úgy éreztem, hazaérkeztem. Nem állt hozzám közel a fotózás, mégis megtanultam, hogy a saját receptjeimet illusztrálni tudjam. Videóimat közösen forgatjuk a férjemmel.

Receptjei letisztultak, könnyen követhetők. Minden videóját ezzel a közvetlen mondattal kezdi: „Isten hozott a konyhámban!“ Mi áll az egyszerűség, a szeretetteljes üdvözlés mögött?

A nagypapámtól örököltem az életemet és a munkámat a mai napig meghatározó belső értékrendemet. Egyetlen nagypapám élt, így kialakult a családban, hogy rá nagyon kell vigyázni és szeretgetni, ami egyáltalán nem esett nehezemre, hiszen mi közel álltunk egymáshoz. Egyedül ő volt református a családban, és a kedvéért én is református lettem. Tizennégy évesen veszítettem el, halálával összeomlott a világ, nagyot fordult az életem. A temetése után elmentünk Dunaharasztiban a református templomba, ahol két ismerős arcot is láttam. Miután kifejezték részvétüket, meghívtak az ifjúsági közösségbe, az úgynevezett refifi alkalomra, ahol először találkoztam a református hit mélységeivel. Remek társaságra, igazi közösségre találtam. Fogékonyan szívtam magamba az általuk képviselt értékeket abban a korszakban. A témák, a mondanivaló segítettek nekem a zavaros kamaszévekben. Megkeresztelkedtem, konfirmáltam és ezzel a lépéssel „hivatalosan is” én vittem tovább a református vallást a családban. Az elsajátított értékrendet a szakácskönyvem is tükrözi, és a videók elején az üdvözlőmondat sem véletlen.

A virtuális térben elért sikerek mellett most belevágott ennek a színpompás képekkel illusztrált szakácskönyvnek a megírásába.

A megelőző időszakban nem telt el úgy nap, hogy valaki üzenetben, kommentben ne kérdezte volna meg tőlem, van-e szakácskönyvem, és hol lehet megvenni. Nincs? De hogyhogy nincs? És mikor lesz? Bevallom, magamtól nem jutott eszembe a szakácskönyvírás, de a követőim kedvéért belevágtam. A Harmat Kiadónál jelent meg, ami szintén nem véletlen. Dolgozom nekik, és amikor meghallották a terveimet, rögtön mellém álltak, mert ismernek és tudják, hogy nekem fontos az értékek átadása és a minőség. Mindenben támogattak és biztosították, hogy az elképzeléseimet maradéktalanul megvalósíthassam.

Milyen értékeket szeretne átadni az olvasóknak?

Mások táplálása, a gondoskodás felülről jövő ajándék. Az első tíz oldalon próbálom meggyőzni a közönségemet, hogy a főzés lehet a szeretet kifejezése, az öröm forrása. Más jókedvvel megfőzni egy vacsorát, és egészségeset, táplálót az asztalra tenni, mint kedvetlenül, a robotolás kínjával összedobni a fogásokat, tudva, hogy úgyis válogatni fognak, és semmivel nem lesznek megelégedve. Keresztyén értékek a konyhában is szükségesek. Fontos a türelem, az alázat egy-egy újítás esetén. A változtatásokhoz a család étrendjében, így a zöldségek bevezetéséhez is szelídséggel álljunk hozzá. Tehát ne zsaroljuk se a férjünket, se a gyermekeinket, hogy csak akkor kapnak sütit, ha megeszik a zöldséget. Sajnos sok keresztyén családban is találkozom ezzel a fenyítő, zsaroló hozzáállással, de nem jutunk így előbbre. Ha egyszerre csak kicsit változtatunk, rögtön örömmé válik maga a cselekedet. A bevásárlás is lehet a derű forrása, és nem nyűg. A piacon például ki tudom választani a nekem legjobban tetsző, feszes uborkát, ezután sokkal jobb kedvvel szeletelem fel. Így lesz a családnak örömteli légköre, boldogság, hogy most jót eszünk együtt, jól élhetünk együtt, és egymás szemébe nézve üljük körbe az asztalt. Szeretném segíteni a követőimet, hogy ebbe az irányba változhassanak.

Hogyan lehet a család érdeklődését a zöldségek fogyasztása felé terelni?

Sok megkeresést kapok anyukáktól, akik hiába tálalják fel a salátát, a zöldségeket, nem fogy. Ez sarkallt arra, hogy összeszedjem egy könyvbe azt az ötven bevált receptet, amelyet otthon már szeret a fiam és a férjem. Most már nem azért eszik meg a borsót, a brokkolit, mert én kérem, hanem mert olyan finom, hogy szeretik enni. Minden zöldséget lehet párolni, sütni, főzni. Más az íze a kelkáposztának, ha pároljuk, ha főzzük, ha sütjük. Egyes kutatások szerint ha valaki kilencszer találkozik egy zöldséggel, akkor az át tudja szakítani a gátat, és bekerülhet az illető által kedvelt ételek közé. Igen, ehhez kitartás kell. Legyen az a célunk, hogy ne kudarcként éljük meg a visszautasítást. Ha „elvérzett“ a párolt brokkoli, akkor csináljunk belőle sajtos fasírtot, mert ki nem dobjuk, és biztosíthatok mindenkit, hogy sajttal minden elfogy. Legközelebb süssük meg a brokkolit, és lehet, hogy célba érünk. Ha következetesen és kitartóan próbálkozunk, elfogadják majd a családtagok a zöldségeket. De természetesen nincs baj a hússal, sőt. A szakácskönyvem nem vega vagy vegán, található benne tíz húsos étel, de a receptekkel segítek a hús mennyiségét lecsökkenteni a zöldségek javára. Mondok példát egy okos megoldásra: ha a bolognai ragut választjuk, akkor az alaprecept 50 dkg darált húsra szól. Lecsökkentettem a húsmennyiséget 25 dekára, és 25 dkg vörös lencsével egészítettem ki. Egészséges a szervezetnek, olcsóbb is jóval, és ebben a mennyiségben még egy válogatós férfi sem vette észre a cserét. Ilyen trükkökkel kell elindulni. A családokban egyre több a különböző ételérzékenységben szenvedő, ezért a könyvemben rájuk is gondoltam Vannak benne süteményreceptek a palacsintától a tortáig, de kalóriában szegényebbek, rostban gazdagabbak.

Mitől működnek látványosan jól a receptjei a hétköznapok konyhájában?

Fontosnak tartom, hogy a könyvben szereplő ételekhez be tudtam vásárolni a lakhelyemen, a helybeli piacon. Az egyszerűség nekem azt is jelenti, hogy az étel hozzávalóit ne egy webshopból vagy különleges, gourmet-boltból tudjam csak beszerezni. Persze időnként ki kell próbálni bonyolult, különleges alapanyagokból készítendő recepteket is, de most az Együnk több zöldséget! ételeivel arra törekedtem, hogy aki használni akarja a könyvet, bárhol hozzájuthasson az alapanyagokhoz. Az alkotás folyamata mindig a vásárlással kezdődik: meglátok egy gyönyörű padlizsánt a piacon, vagy rám kacsint egy cukkini a zöldségesnél. Megveszem, és utána kitalálom, mi legyen belőle. Ha valami újat és finomat alkotok, akkor abból recept lesz.

Milyen tanácsot adna a fiataloknak, akiknek nincs túl sok gyakorlata, de szeretnének jól főzni? Hogyan lehetnek magabiztosak a konyhában?

Kitartással, türelemmel keressenek olyan receptet, amelybe bele mernek vágni. Az önbizalomnál nincs fontosabb a konyhában. Ha valaki magabiztosan veszi kezébe a fakanalat, és nem retteg, hogy jaj, most mi lesz, ha elrontom, akkor máris kipipálta a legrosszabbat. Ha kiválasztja magának a tojásfasírtot, de a végeredmény szárazabb lesz a kelleténél, vagy kicsit túlsült, akkor írja le a tapasztalatait, mit kifogásol benne, milyen hibát fedezett fel. Szükséges az alaposság, néha nyűgnek tűnik, de megéri. Egy héten belül készítse el ugyanazt az ételt újra, mert a tanulságokból, a tapasztalatból le fog szűrni annyit, hogy a következő alkalommal ne süsse túl, vagy lágyabbra keverje a masszát, illetve nézze meg újra a receptvideómat, hogy vajon hol tévedhetett el. Ez azért fontos, mert az ételek állagát is lehet látni, ami mindig sokat segít. Tanácsolom továbbá, hogy ne valamiféle ritkaságot válasszon, és fontos, hogy kedve legyen ahhoz az ételhez. Két alkalomból már össze lehet gyűjteni annyi tudást, hogy harmadszorra biztosan sikerülni fog. Nekem bárki bármelyik felületen írhat, kérdezhet, hamar válaszolok. Ha fotót küld, akkor nagy valószínűséggel meg tudom mondani, mi a probléma. Kiemelem továbbá a humort. Higgyék el, fontos! Miért? Mert ne gondolják, hogy nekem minden sikerül, engem ugyanúgy megtréfálnak az alapanyagok hiányosságai. Ha egy gyönyörű darab hús kienged, és a felére zsugorodik, mert vízbe áztatták, máris gondok vannak, és ha bekövetkezik a baj, a fiúkkal jót nevetünk. Ilyenkor szokták megkérdezni: „Biztos, hogy Wichmann Anna főzött nekünk?“

Szó szerint követi a receptjeit, vagy mindig hozzátesz valamit?

Csak akkor követem, ha a családom megkér, hogy pont olyat szeretne enni, mint a múltkor, de egyébként nagyon szeretek kalandozni, különösen a főzelékekkel. Mostanában rászoktam, hogy a zöldbabfőzeléknek nem a hagyományos receptjét használom, hanem krumplit és tojást is teszek bele a fehérje miatt, és nem paprikázom meg, hanem fehéren hagyom, és egy pici citromot használok az ecet helyett. A citrusos, krumplis, tojásos zöldbabfőzelék nekem nagyon ízlik. Szóval, ezt most zsinórban háromszor megfőztem, de minden alkalommal máshogy: egyszer petrezselymet, utána snidlinget, harmadszorra tárkonyt raktam bele. A negyedik variáció kapros lesz, kíváncsi vagyok, milyen. Az Annuskámra akkor kerül fel, ha meg tudom mondani, hogy ebből a négyből melyik ízlett a legjobban. Tehát egy-egy recept hosszú kísérletezés végeredménye.

Nagy, családi rendezvényeken milyen ételeket kínál?

Leginkább a főzéssel tudom kifejezni a szeretetemet, és a fiúk nagyon tudnak derülni rajtam, ha egy családi rendezvény előtt, például karácsony délben, kétnapos sütés-főzés után, a vendégek érkezése előtt fél órával egyszer csak megszólalok: „Fiúk, van egy ötletem.“ Az ötletből nálunk mindig étel lesz. Általában háromféle előételből áll a választék, amelyek között mindig van krém, mert azt meg lehet alkotni három nappal korábban. Kínálótálat is összeállítok, amelyen vékonyra szeletelt sajtokat rendezgetek el. A legjobb befektetések egyike a jó minőségű szeletelőgép. Sült hús, sajt frissen, gusztán gördül le a körkésről. Megpakolom továbbá aszalt paradicsommal, olívabogyóval, dióval, hadd csemegézzenek. Levesből mindig egyfélét szolgálok fel, hacsak nincs valamilyen ételallergiásom. Hagyományosan a krémleves a kedvenc. Főételből mindig hármat adok fel az asztalra.

Az Együnk több zöldséget! sikerét látva meglepi-e újabb könyvvel a követőtáborát?

A kötetnek, amelyet viccesen a zöldségek marketingkönyvének szoktam nevezni, rendkívül pozitív a fogadtatása. Úgyhogy ezen felbuzdulva most egy általános szakácskönyvön dolgozom. Tényleg nem számítottam ekkora sikerre, de nagyon hálás vagyok, és látom, hogy az Annuskám szakácskönyveknek van helye a világban