Az év eleje mindannyiunkat a jövő felé fordít. Akár konkrét, éves terveken dolgozunk, akár csak a tűnődés formájában – amelyet talán meg sem fogalmazunk: vajon mit hoz a 2024-es év? Az emögött meghúzódó kérdéseket még kevésbé szeretnénk a felszínre engedni, hiszen több évtizedes biztonság, kiszámíthatóság tűnik megrendülni körülöttünk az elmúlt időszakban. Háború, gazdasági nehézségek, járvány, szélsőséges időjárási események – ezek várnak ránk (megint)?
Az alapérzés a fentiekkel kapcsolatban a tehetetlen sodródás. Hiszen mit tehetnénk egy-egy újabb váratlan esemény megakadályozására? Hogyan készülhetnénk fel? Mivel ezekre a kérdésekre az egyén válasza a „jobbára semmit, sehogyan”, marad nemcsak a tehetetlenség, hanem valamilyen furcsa hasadtság.
Talán a legjobb példa erre az, ahogyan az interneten a híreket olvassuk. Újra és újra elgondolkodom azon, mennyire abszurd helyzetben találom magam. Olvasom a megrendítő sorokat, akár az ukrajnai, akár a gázai háborúról, amelyek történelmi léptékű események. Belesajdul a szívem abba, hogy folyamatosan emberek százai, ezrei pusztulnak el. Fel-felfakad egy imádság a szívemből, különösen a háborúk első napjaiban (igen, ezt is töredelmes szívvel vallom). Majd továbblépek, nem tehetek mást, és a következő írásban a legfrissebb politikai ütésváltás vagy egy celeb legújabb botránya áll előttem. Hogyan kerülhetnek a történelmi mértékű tragédiák egy oldalra a jelentéktelen semmivel? És ha nem is az, mint például egy sportteljesítmény, akkor is abszurd. Hogyan lehetséges, hogy ezek között mozgok, mintha egy lapon említhetők lennének? És mégis egy lapon vannak, és ezt nem tudom megváltoztatni.
Jézus az utolsó napokkal kapcsolatos szavai jutnak gyakran az eszembe: „Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!” (Mt 24,36–42)
Van ebben valami félelmetes. Háborúk, járványok, katasztrófák rángatják a világunkat, olvasunk róluk, de ez nem állíthat meg. Mindannyiunknak végeznünk kell mindennapi feladatainkat, ugyanakkor akármi történik körülöttünk, amíg nem érezzük a bőrünkön, úgy teszünk, mintha nem lenne baj. Inkább nem veszünk tudomást arról, hogy a világ recseg-ropog, csak titkon reméljük, hogy a krach nem idén fog beütni.
Mit jelent ebben a helyzetben bölcsen élni? Hiszen az események menetét nem irányítjuk, a mindennapokat élnünk kell, a feladatainkat el kell végeznünk, és pihenni, ünnepelni is tudnunk kell. Jézus fenti soraiban készenlétre, figyelemre hív. Az elmúlt időszakban két bibliai szerző két bibliai gondolatát forgatom a szívemben azzal kapcsolatban, hogy mit jelent nem tehetetlenül sodródni, mit jelent bölcsen élni. A prédikátor így ír: „Azért edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata, hogy ezt tedd! Ruhád legyen mindig fehér, és fejedről ne hiányozzék az olaj! Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked a nap alatt, mulandó életed minden napján, mert ez jutott neked az életben, és munkád révén, amelyet fáradsággal végzel a nap alatt. Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!” (Préd 9,7–10)
Pál apostol pedig így tanácsol: „Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak, mintha semmijük sem volna, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik.” (1Kor 7,29b–31)
Éljünk hát mindennap hálával és felelősséggel, ugyanakkor a „mintha nem volna” lelki szabadságával. Isten Krisztusban erre váltott és szabadított meg bennünket!
A szerző a Dunamelléki Református Egyházkerület missziói referense
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!