A XIX. században irodalmi alkotóink folytatták az ősi mondavilág – még a XVI. században elkezdett – feldolgozását. Kimeríthetetlen mennyiségű témalehetőséget vett birtokba irodalmunk. Arany János a csodaszarvashoz kötődő mondákat irodalmunk klasszikusai közé emelte. A Toldi szerelme IX. fejezetében a szakadékba zuhant szarvas nyomán találnak a karlsbadi fürdő forrására. A mondák világában élő hősök így irodalmi alakokká váltak. A reformkor nagy alkotó triásza: Petőfi Sándor, Arany János és Tompa Mihály műveinek a népregék és mondák állandó ihletői. A várromok a reformkor jeles alakjainak kedvelt kirándulóhelyszínei voltak. Ezen belül is érdekes emléke a magyar természetjárásnak Petőfi és Tompa útja Murány várának romjaihoz. A nagy előd, Gyöngyösi István Mársal társolkodó Muranyi Venus című művének helyszínét látogatták meg. A hazai turisztika legnevesebb irodalmárai műveiben megörökített esemény volt a két költőnek ez az útja.
Tompa Mihályt megihlette a Csörsz árka, azonos című költeményében pontosan leírta a nagy árok elhelyezkedését:
„Az ároknak tövénél,
Ároktő most is áll
Borsodban, a Tiszának
Füzlepte partinál.
S a hely, hol véget ére,
Néptől megszállva lőn,
Épülvén Árokszállás
Az áldott sík mezőn.
Sok év letűnt, mióta
Az árok megszakadt.
De regék ajkán
Csörsz árka felmaradt.”
A tudósok világában sok vitát kiváltó nagy alföldi árokrendszer eredetével kapcsolatban a régész és történész közvélemény még nem jutott teljes egyetértésre. A hosszú, többek között Csörsz vezérről is elnevezett árokrendszer a Tisza-parti Tiszacsegével szembeni Ároktőtől kezdődik. A falu történetét Dienes Dénes lelkész írta meg igényes monográfiában.
Az árokrendszer az Alföld keleti részén déli irányban a Bánát vidékéig ért. Nyugatra Jászárokszállásig és a Dunáig tudjuk követni a nyomait. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a témával. A késő antik világ egy, a Római Birodalom szövetségében élő nép, a szarmaták védművének tartja. Az ezerkétszázhatvan kilométer hosszú árokrendszer maradványai alaposan megmozgatták a történészek fantáziáját. A keletkezéstörténet első magyarul leírt változatát Benczédi Székely István Chronica ez világnak jeles dolgairól című műve tartalmazza. A művet 1559-ben nyomtatták ki Krakkóban, ahol a szerző a tanulmányait végezte. „Ez a Czersz árokát meg ásta kit nem azért hittanak Czerszaroknac hogy a czersz kiral feleséget hozot volna maganac hanem azért hog az árkot az orszagnac oltalmára legelőször az csináltatta volna, meeg Attilanac előtte.”
Mai nyelvünkön folytatva a krónikát: az egykor mély árok töltésének tetejére fákat ültettek. A kapuknál őrök álltak. Nem csak egy, több ága is van az árokrendszernek a Duna és Tisza között. Gvadányi József hőse, a peleskei nótárius a Tiszán átkelve a Csörsz-árokba esett Ároktőnél, majd a Jászság irányába folytatta útját.
Tompa Mihály 1846-ban jelentette meg Népregék, népmondák címmel azt a kötetét, amelyben a Csörsz-árok legendáját visszavarázsolta reformkori irodalmunk világába. Székely István művét biztosan ismerte, hiszen Székely református lelkészként Károli Gáspár elődje volt Gönc és Olaszliszka vidékén.
Tompa Mihály élete szintén a közeli vidékhez kötődött, gyermekkorát Igriciben töltötte, majd Bején szolgált lelkipásztorként. Ott látogatta meg Petőfi 1847-ben. Később Kelemérben és Hanván volt lelkész. Egy ideig használatos írói álneve is a Kelemér név fordítottja, azaz Rém Elek volt. A szabadságharc leverése után írta a ma is gyakran idézett, A gólyához, illetve A madár, fiaihoz című verseit, amelyekben a hazaféltés érzését fogalmazta meg a magyarságnak. Arany János, Szász Károly és Lévay József barátsága és látogatásaik irodalmunk becses emlékhelyévé avatják Gömörnek ezt a szegletét. Kelemérben az emlékház, míg a ma Szlovákiához tartozó Hanván a költő sírja őrzi emlékét. A sírfelirat a hűséges barát, Arany János műve.
A szerző a Jászárokszállási Népfőiskolai Társaság tagja, az Edutus Egyetem oktatója.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!