A böjti időszak a lelki elcsendesedés lehetősége. Húsvétra felszabadultabb, Istennel megbékélt keresztyének leszünk. Lehet, hogy eddigi istenkeresésünk nem volt sikertörténetet, elképzelhető, hogy sok kudarc ért. Mégse adja fel a reményt, kedves Olvasóm, mert nem hiába keressük az Urat! Ilyen drága biztatást olvasunk a Bibliában: „...akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak” (Péld 8,17). Ha úgy érezzük, nem hallgatta meg imánkat, ha kéréseink nem teljesültek, akkor is jöhetünk hozzá. A húsvét előtti időszakban kiváltképpen való utat kínál nekünk az elcsendesedésre. Csendben, áhítattal végiggondolhatjuk azt, amire készülünk: mint szenvedett Jézus értünk, és lelki utunk közben Isten átölel bennünket kibeszélhetetlen szeretetével.
Az elcsendesedés egyik módja a helyes böjtölés, amelynek gyakorlatában és értelmezésében nyilvánvalóan nem vagyunk egyformák. De egyvalami közös: keressük az Urat. Isten Igéje pedig úgy segít ebben bennünket, hogy elmondja Ézsaiás próféta által, mi a helytelen böjt, majd azonnal elénk tárja az igaz böjtöt is, annak lényegét és áldásait (Ézs 58,5–11).
Ebben az időszakban mi, reformátusok is sok lelki áldást nyerhetünk, noha a böjt nem központi része a református kegyességnek.
Kálvin szerint is helye van a böjtnek nálunk is, bár „alsóbb rangú segédeszközként”. Egyetértünk vele, hiszen a normális keresztyén életben pusztán a lelki böjt is segít abban, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Mert nem a módszer a lényeg, ezért is említi Kálvin első helyen Jóel próféta intelmeit (Jóel 2,13): nem a ruhákat, hanem a szíveket kell megszaggatni. Három lelki eseményben lehet szerepe a böjtnek: a hívő élet kezdetekor, folytatásakor és rendkívüli napjaiban. Amikor a ninivebeliek meghallották Isten ítéletét és a rövidre szabott kegyelmi időt (még negyven nap, és elpusztul Ninive), zsákba öltöztek, hamut hintettek fejükre és böjtöltek.
A megtérés idején az ember felismeri bűneit, retteg Isten ítéletétől, lelkiismerete vádolja, Istent keresi, kegyelméért esedezik. „Tusakodás a hitért” – írja Júdás apostol (Júd 1,3). Ez a lelki-testi böjt: az ember mindent megvon magától, ami akadályt jelent abban, hogy csak Istenre és szabadítására figyelhessen testével-lelkével. Ha eljön Isten meglátogatásának ideje, akkor mi is tegyünk félre mindent, tagadjuk meg jó és rossz kívánságainkat, és egyedül csak Istent keressük. Ez a böjt, a mindenről lemondás lehet a megtérés eszköze (Jón 3,5). Másodszor, a böjt lehet a megszentelődés eszköze. A fentiekben leírt lelki tusakodás nemcsak a megtérés előtt, hanem a későbbiekben is előfordul. Hiszen az óembert le kell vetkőznünk (Ef 4,22). Erről tanít hitvallásos iratunk, a Heidelbergi Káté a 89. kérdés-feleletében. Régi természetünkkel harcolnunk kell. Le kell mondanunk igényeiről, követeléseiről.
A lemondás és megzabolázás eszköze az állandó böjt, a mértékletes élet, az önmegtartóztatás, a szent életben járás. A puritánok ezt minden[1]napi böjtnek nevezték. Harmadszor, a böjtnek van helye rendkívüli esetekben. Amikor nehéz körülmények miatt, szeretteinkért imádkozva, járvány idején, a háború rettentései között Isten előtt megalázzuk magunkat és úgy tárjuk elé a bajt, hogy az étkezés és az élet kérdéseiről is szinte megfeledkezünk. 2022 tavaszán, e cikk olvasásakor, gondolhatjuk úgy, hogy eljött a böjtölés ideje mind egyénileg, mind közösségileg. Az idézett ézsaiási kérdés után prófétai választ is kapunk arra nézve, hova vezet az igazi lelki böjt. Istennek tetsző, jó cselekedetekben bővölködő életre! Mindehhez ígéretet is csatol: „Akkor felhasad, mint hajnal, a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ” (Ézs 58,8). Most, mikor a böjti szelek fújnak, jó lenne Isten Lelkének zúgását és csendes tanítását is meghallani. Igéje lelki dolgokra figyelő, szent életre vezet bennünket.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!