Viszonyítás az örökkévalósághoz

Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója, irodalmár egy cikkében a közéletből származó sajtófotókról értekezik. Arra a kérdésre keresi a választ: „Hazudik-e a sajtófotó?”, azaz milyen a közéleti fénykép valósághoz való viszonya. Azt írja: „egy kép ma már nem azért készül, hogy meggyőzzön az esemény valóságosságáról, hanem azért, hogy hatást gyakoroljon ránk. Nem arról van szó, hogy az esemény fotója meghamisítja az eseményvalóságot (tehát nem hazudik), hanem arról, hogy befolyásolja a valóságról alkotott képet (tehát manipulál, véleményt közvetít, véleményalkotásra késztet, elhallgatással dezinformál).”

A vizuális kommunikáció igen fontos helyet foglal el az életünkben nap mint nap. A mások vagy magunk által kiemelt képi pillanatrész önmagában is jelentéssel bír. Viszont ahogy Vitéz Ferenc rámutat, a kis kép végső értelme és jelentősége attól függően változhat, hogy ismerjük-e a hátteret, azokat az információkat, amelyek nincsenek rajta a képen. Mert azok akár teljesen módosíthatják a jelentést.

Bennünket is fenyeget, hogy az életünket, a világot és Istent fényképszerűen értékeljük. A helyes viszonyítás nélkül kiemeljük a számunkra fontos pillanatokat, és a valóság többi részét letakarjuk. Ez életveszélyes. Jézus a Hegyi beszédben következőket mondja: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,22–23).

Jézus olyanokról beszél, akik azt gondolják, hogy minden rendben van velük. Azért hihetik így, mert az életük jól megválasztott részletei ezt jelzik számukra. Ha csak az életünk kis képkockáira figyelünk, akkor könnyen félreértésekbe bonyolódhatunk. A rossz olykor jónak is tűnhet. De a jót is értékelhetjük ellentétesen. Így még olyan kijelentésekhez is eljuthatunk, hogy Jézus baloldali volt, mert ezreket lakatott jól. Vagy Jézus jobboldali volt, mert megerősítette a mózesi törvényt, azaz ragaszkodott a „hagyományhoz”. Miközben mindkét képkocka önmagában igaz, a Biblia teljessége alapján tudjuk, hogy Jézus országa nem ebből a világból való, nem emberi pártot vagy filozófiát képvisel. Aki nem jól akar lakatni, hanem rámutat halandóságunkra. Aki a törvény értelmét helyreállítja, és megmutatja, hogy új szívre van szükségünk. Ő maga a testté lett Isten, aki bűnbánatra és megtérésre hív.

Így lehet abból a legfontosabb kisképből, hogy egy gonosztevőt kivégeznek a kereszten, mert hazug módon királlyá tette magát (vö. Lk 23,38), a tágabb kontextus alapján az örökkévalóság üzenete. Hiszen a nagykép megmutatja, hogy „Isten előre elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, [...] őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt” (ApCsel 2,23–24).

Tűnhet úgy, főleg kívülről, hogy a helyes Isten-ismeretnek és a keresztyén hit megélésének, a Krisztusról szóló bizonyságtételnek nincs igazi következménye. A keresztyénekkel és a nem keresztyénekkel is megtörténhetnek ugyanazok itt, ebben a világban. Jézus halála és feltámadása megmutatja, hogy mindennek a végső értelmezési kerete az örök élet és az örök kárhozat. Legyen Isten és az ő szava, a Biblia a mi személyes viszonyítási keretünk! Lássuk és értelmezzük az életünket, a tetteinket folyamatokban, sőt, az egész világ menetét szemléljük az örökkévalóság felől!

Miközben sokszor becsapjuk magunkat és egymást, a valódi értelemre, a helyes viszonyításra van szükségünk. Minden e világi híreszteléssel ellentétben ne csupán az életünk kis képkockáira figyeljünk, hanem lássuk azokat egy nagyobb egész részeként. Isten történetének részeként, a bűneset–megváltás–utolsó ítélet fényében. Mert így nyeri el az életünk igazi értelmét és jelentőségét. Ha nincs ez a tág és biztos viszonyítási keret az életben, akkor a jó és a rossz felcserélődhet, és minden összekeveredhet. És ennek az idejét éljük most.