Fotótár

Istentisztelet előtt

A dédestapolcsányi református gyülekezet fiataljai készülnek a konfirmálásra a templom kertjében.
Fotó: Szalay László Pál

Emlékeztető

„Kegyelemből van üdvösségetek hit által." (Ef 2,8) Reformációi emlékköveket avattak május 21-én a Debrecen-nagyerdei református gyülekezet templomának kertjében.
Fotó: Máté Sándor

Holnap

Fiatal önkéntesek csatlakoztak Ady Endre és a Holnap irodalmi társaság asztaltársaságához Nagyváradon, a Szeretethíd első napján.
Fotó: Nagy Károly Zsolt

Óriások vállán állunk

Minden ember pedig javítsa önmagát. (Kálvin János) A reformáció 500. évfordulójára emlékeztető járólapok egyik a budapesti Kálvin téren.
Fotó: Dimény András

Ballagás

A Lónyay Utcai Református Gimnázium végzősei Kálvin János szobra előtt.
Fotó: Vargosz

Megmérettetés

Isten áldja az érettségiző diákokat! (A kép a Benkő István Református Gimnázium tavalyi ballagásán készült.)
Fotó: Dimény András

Szelíden

Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. (1Thessz 2,7)
Fotó: Dimény András

Fénysugár

Föl, föl! Lent mennyi a teher, a rom! / Csík, sáv: fent suhan a fénytorony / s évezredek mérik a hosszát. / Fény, fény, sugarak! Fények vagyunk / mind: Isten lelke, öröm, remény. (Szabó Lőrinc)
Fotó: Dimény András

Örökkévaló

Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten! (...) Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. (Zsolt 90,2.4)
Fotó: Kapás Csilla

Idő

Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben! (...) Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! (Zsolt 90,14.17)
Fotó: Kapás Csilla

< 1 2 3 ... 24 25 26 27 28 ... 75 76 77 >