Fotótár

Felfelé élni tanít a zene

... felzeng, mindig egyre felfelé / kívánkozik, kit terhek súlya nyom, / kitárt lélekkel várja az erőt, / mely felfelé ránt és lecsupaszít, (...) elég pár fényes, édes pillanat, / és megnyílik az ég, mindenkinek. (Szabó T. Anna: Újévi áriák, részlet)
Fotó: Kalocsai Richárd

Szünetben

Gyerekek a püspökladányi Erőss Lajos Református Általános Iskola korcsolyapályáján.
Fotó: Megyaszai Szilvia

2016 anno

Adjunk hálát, hogy gyülekezeteinkben – országszerte ezerháromszáz közösségben – hétről hétre, vasárnapról vasárnapra Jézus Krisztus szabadítását hirdethetik.
Fotó: Dimény András

2016. december

Decemberben a Magyar Református Szeretetszolgálat javára hirdetett gyűjtést a közmédia, valamint egész napos műsorfolyammal mutatta be a tavaly tíz éves református segélyszervezet sokszínű szolgálatát, 261 millió forintot gyűjtve annak támogatására.
Fotó: MTVA

2016. november

Novemberi ülésszakán Zsinatunk elfogadta a Második Helvét Hitvallás megújított magyar fordítását, a fogyatékkal élők befogadásáról nyilatkozott, csatlakozott a Reformáció gyermekei kezdeményezéshez, valamint döntött a jövő évi Csillagpont helyszínéről és időpontjáról.
Fotó: Dimény András

2016. október

Október 14-én ünnepi ülésen emlékezett meg egyházunk Zsinata az 1956-os forradalom hőseiről, áldozatairól, üldöztetést és hátratételt szenvedett túlélőiről. Az ünnepséget követően megkoszorúzták a budapesti mártír teológusok, Herczeg Lajos és Magócsi István, valamint Szentkirályi Klára ápolónő kopjafáját.
Fotó: Vargosz

2016 szeptember

Szeptember 18-án adtak hálát a budapesti skót misszió alapításának 175. évfordulójáért. A Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház közös gyülekezete sokat tett és tesz a főváros és az ország lelki ébredéséért, szociális érzékenyítéséért.
Fotó: Vargosz

2016. augusztus

Augusztusban tartották a Zsinati Ifjúsági Iroda idei Konfi+ szakmai műhelyét, melyen lelkészek, vallástanárok, hitoktatók és ifjúsági munkások próbálták megválaszolni a nem könnyű kérdést: mi is a szerepe a konfirmációnak a 21. században?
Fotó: Vargosz

2016. július

Július elején Kassán ülésezett a Generális Konvent. A Kárpát-medencei református egyházmegyék és egyházkerületek vetetői közös zsinatot hívtak össze 2017 nyarára, hogy azon elfogadják 450 éves hitvallásunk, a Második Helvét Hitvallás Buzogány Dezső által újrafordított szövegét. A csoportkép a Kassai Nemzeti Színház lépcsőjén készült.
Fotó: Asszonyi Eszter

2016. június

Június 24. és 26. között Balatonfüreden tartották a hetedik Református Egyházi Napokat Dunántúlon. Több mint tízezren vettek részt a lelki, közösségi és kulturális programokon. Két év múlva a somogyi egyházmegye ad majd otthont a REND-nek, képviselőjük épp átveszi a találkozó vándorzászlóját.
Fotó: REND

< 1 2 3 ... 28 29 30 31 32 ... 75 76 77 >