„...felbolydult az egész város...” Mt 21,1-11
1Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, 2és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. 3Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” 4Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása: 5”Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” 6A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült. 8A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” 10Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: „Ki ez?” 11A sokaság ezt mondta: „Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.”
Jézus híre egyszer már nagy nyugtalanságot okozott Jeruzsálemben (Mt 2,3). Akkor azt terjesztették róla a napkeleti bölcsek, hogy ő „a zsidók királya”. Most azt mondja a nép, hogy ő „a Názáretből való próféta”. Bár mindkét kijelentés hordoz némi igazságot, egyik sem írja le pontosan, hogy kicsoda Jézus. A vele kapcsolatos tudatlanság és a félinformációk nyugtalan, az ő valódi ismeretén alapuló személyes hit nyugodt életet jelent.
RÉ 330 MRÉ 211
„…kérjen minden férfi…arany és ezüst ékszereket…" 2 Móz 11
A kivonulás előtt Izráel férfi tagjai ezüst és arany ékszereket kértek az egyiptomiaktól. Az Úr utasítására tették ezt. Isten pedig jóindulatot támasztott népe iránt az egyiptomiakban, ezért csak úgy adták az aranyat és az ezüstöt a kivonulásra készülő népnek (3). Az egyiptomiak lelkiismeret-furdalását az Úr támasztotta, akik a hosszú elnyomás valamiféle kárpótlását adták meg ezáltal. Egyiptom megítélésének ez a jóvátétel is része. Mégis, támadhatnak kérdéseink: ennyire fontos az elégtétel, a kárpótlás; nem elég, hogy végre mehetnek, és hogy igen megbűnhődik Egyiptom; efelett még a látható kincsek is kellenek? Hogyan viszonyul Isten akkori és mai népe az evilági kincsekhez, pénzhez? Az bizonyos, hogy a krisztusi üzenet mást mond a kincsekről. Nem akarjuk képmutató módon kijátszani egymás ellenében a földi és mennyei kincseket, de a kérdés annál elevenebben feszül nekünk: hol a szíved, mi a kincsed?