„Jelöljétek ki a menedékvárosokat…” Józs 20
1Ezután így szólt az Úr Józsuéhoz: 2Mondd ezt Izráel fiainak: Jelöljétek ki a menedékvárosokat, amelyekről Mózes által beszéltem nektek; 3hadd meneküljön oda a gyilkos, aki véletlenül és akaratán kívül ölt meg valakit. Legyenek azok menedékhelyeitek az elől, aki vérbosszút akar állni. 4Ha valaki egy ilyen városba menekül, álljon meg a városkapu bejáratánál, beszélje el ügyét a város véneinek füle hallatára. Azok pedig fogadják be maguk közé a városba, adjanak neki helyet, és lakjék köztük. 5Ha azután üldözi őt a vérbosszuló, ne szolgáltassák ki neki a gyilkost, mert akaratán kívül ölte meg embertársát, hiszen nem gyűlölte őt azelőtt. 6Lakjék abban a városban mindaddig, amíg a közösség elé nem áll ítélethozatalra, vagy amíg meg nem hal az a főpap, aki abban az időben lesz szolgálatban. Akkor ismét visszatérhet a gyilkos a maga városába és házába; abba a városba, amelyből elmenekült. 7Így különítették el Kedest Galileában, Naftáli hegyvidékén, Sikemet Efraim hegyvidékén és Kirjat-Arbát, azaz Hebrónt a Júda hegyvidékén. 8A Jordánon túl, Jerikótól keletre, kijelölték Becert Rúben törzséből a pusztában, a fennsíkon, Rámótot Gileádban Gád törzséből és Gólánt Básánban Manassé törzséből. 9Ezek lettek a kijelölt városok Izráel fiai és a köztük tartózkodó jövevények számára, hogy oda menekülhessen mindenki, aki véletlenül öl meg valakit, és ne haljon meg a vérbosszuló kezétől, amíg a közösség elé nem áll.
„Jelöljétek ki a menedékvárosokat..." (2). Isten gondoskodó szeretetéről beszél ez az utasítás. Nem csak lakóhelyet, élet- és munkalehetőséget ad népének, hanem védelmet is a végzetes helyzetekben. Ha valaki vétlenül ölt, azt a bosszúálló elérheti. Kell egy hely, ahova menekülhet a bajba jutott. Nekünk áldottabb menedékünk van: Krisztus kegyelme, amely elég bűneink eltörlésére. Áldott főpapunk halála által új életet kezdhetünk. E védelem biztonságában járom ma is az utamat.
RÉ 256 MRÉ 342
„…bővelkedtek hitben és igében és minden igyekezetben…” (2Kor 8,7–15) 2Kor 8,7–15
A valódi hit, mindig Igére figyelő hit, annak tartalmát is csak az Igéből nyerheti. E hit forrása pedig a testet öltött Ige, Jézus Krisztus, és a vele való közösség. Ebből a hitből megszentelt élet, vagyis szent igyekezet következik, amelynek tetten érhető jele a szeretet. Pál azonban a szeretet kapcsán pontosan fogalmaz, „tőlünk rátok áradó" szeretetről beszél (7), vagyis a szeretet mindig tőlem indul, és nem a másikra vár. A hívő élet ilyen, éppen ezért bővelkedő élet. Nincs nagyobb boldogság, mint hitben, Igében, ismeretben, igyekvő szeretetben bővelkedni. Az ilyen ember, a körülményeitől függetlenül, mindenkor bővelkedik. Ez a bővelkedés nem az egyéni kegyességben, hanem a gyülekezet közösségében adatik.