„…megragadta őt ott az Úr” Ez 1,1–14
1A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor én a fogságban élő nép között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomásokat láttam. 2A hónap ötödikén, Jójákin király fogságba vitelének ötödik évében, 3szólt az Úr igéje Ezékiel paphoz, Búzi fiához, a káldeusok országában, a Kebár folyó mellett, és megragadta őt ott az Úr. 4Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna. 5Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt, 6de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt. 7Lábaik egyenes lábak voltak, de lábfejük olyan volt, mint a borjúláb. Ragyogóak voltak, mint a fénylő réz. 8Szárnyuk alatt négyfelől emberi kezek voltak. Mind a négynek voltak arcai és szárnyai. 9Szárnyaik összeértek, egyiké a másikéhoz. Nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, mindegyik előre nézve tudott menni. 10Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek. 11Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve, ez a két szárny összeért, egyiké a másikéval, kettő pedig eltakarta a testüket. 12Mindegyik előre nézve tudott menni. Ahova a lélek akart menni, oda mentek, nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 13Ilyenek voltak az élőlények: külsejük olyan volt, mint az izzó parázs, és az élőlények közt, mintha égő fáklyák lobogtak volna. Tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak. 14Az élőlények járása-kelése olyannak látszott, mint a villámlás.
Nem erre a papságra készült Ezékiel. Ott minden más volt, fogságban voltak évek óta, templom helyett folyóparton tartottak istentiszteletet; furcsa, négyarcú, szárnyas állatokról volt látomása. Őt mégis ott ragadta meg az Úr. Ő pedig engedett, és próféta lett a szokatlan körülmények között. Isten a változó helyzetekben sem hagyja el népét, ad üzenetet, útmutatást, megragad bennünket is ott, ahol vagyunk. Figyeljünk rá, halljuk meg, amit üzen!
RÉ 18 MRÉ 18
„...feljebbvaló..." (Zsid 1,1–4) Zsid 1,1–4
Ez a bibliai könyv arra mutat rá, hogy az Írás igazi értelme Jézus Krisztus: - aki által Isten e végső időkben egyértelműen szólt hozzánk (2), és megmutatta magát nekünk; - aki által hordozza ezt a világmindenséget, - aki által megtisztított bennünket (3). Amennyiben Őt, az üdvözítő „többet" nem leljük fel az Írásban, haszontalan szolgák vagyunk. Jézus Krisztus „feljebbvaló" mindeneknél; csak Ő adhat értelmet, tartalmat, tartást mindennek. Ő mindenféle földi sátorház váza, ami nélkül hiábavaló bármiféle sátorponyva! Nekünk, Isten népének ezt a vázat kell kínálnunk és építenünk, mi pedig olyan gyakran csak ponyvát árulunk.