„…tégy jelt azoknak az embereknek a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek…” Ez 9
1Ezután így kiáltott nagy hangon a fülem hallatára: Eljött a város büntetésének ideje. Mindenkinek a kezében ott van már a pusztító eszköz. 2Íme, hat férfi jött a Felső-kapu felől, amely északra néz, fegyver volt mindegyiknek a kezében. De volt közöttük egy gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszközök voltak az oldalán. Bejöttek, és odaálltak a rézoltár mellé.
3Ekkor Izráel Istenének a dicsősége fölemelkedett a kerúbról, amely fölött volt, a templom küszöbéhez vonult, és szólította a gyolcsba öltözött férfit, akinek az oldalán íróeszközök voltak.
4Ezt mondta neki az Úr: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak az embereknek a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek amiatt a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne. 5A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek! 6Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz az emberekhez ne nyúljatok, akiken jel van! Az én szentélyemnél kezdjétek el! Elkezdték tehát az öregeken, akik a templom előtt voltak. 7Majd ezt mondta nekik: Tegyétek tisztátalanná a templomot, és töltsétek meg az udvarokat halálra sebzettekkel! Menjetek! Ők tehát mentek, és öldököltek a városban.
8Amíg öldököltek, én ott maradtam, arcra borultam, és így kiáltottam: Ó, Uram, Uram! El akarod pusztítani Izráel egész maradékát, amikor kitöltöd haragodat Jeruzsálemen? 9De ő így felelt nekem: Izráel és Júda házának a bűne igen-igen nagy, hiszen tele van az ország vérontással, és tele van a város törvénysértéssel, mert azt mondják, hogy elhagyta az Úr az országot, és nem lát az Úr. 10Azért én sem szánakozom, és nem leszek könyörületes: fejükre olvasom tetteiket.
11Ekkor a gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszközök voltak az oldalán, ilyen jelentést tett: Megtettem, amit parancsoltál.
3Ekkor Izráel Istenének a dicsősége fölemelkedett a kerúbról, amely fölött volt, a templom küszöbéhez vonult, és szólította a gyolcsba öltözött férfit, akinek az oldalán íróeszközök voltak.
4Ezt mondta neki az Úr: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak az embereknek a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek amiatt a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne. 5A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek! 6Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz az emberekhez ne nyúljatok, akiken jel van! Az én szentélyemnél kezdjétek el! Elkezdték tehát az öregeken, akik a templom előtt voltak. 7Majd ezt mondta nekik: Tegyétek tisztátalanná a templomot, és töltsétek meg az udvarokat halálra sebzettekkel! Menjetek! Ők tehát mentek, és öldököltek a városban.
8Amíg öldököltek, én ott maradtam, arcra borultam, és így kiáltottam: Ó, Uram, Uram! El akarod pusztítani Izráel egész maradékát, amikor kitöltöd haragodat Jeruzsálemen? 9De ő így felelt nekem: Izráel és Júda házának a bűne igen-igen nagy, hiszen tele van az ország vérontással, és tele van a város törvénysértéssel, mert azt mondják, hogy elhagyta az Úr az országot, és nem lát az Úr. 10Azért én sem szánakozom, és nem leszek könyörületes: fejükre olvasom tetteiket.
11Ekkor a gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszközök voltak az oldalán, ilyen jelentést tett: Megtettem, amit parancsoltál.
Isten ismeri azokat, akik a bálványimádás, az Isten elleni lázadás miatt bánkódnak és szenvednek. Saját sérelmeink, veszteségeink, vagy egészségügyi problémáink miatt milyen sok jajt kiáltunk, és mennyi könnyet ejtünk. Mennyire tudunk bánkódni nemzedékünk istentelensége, az egyház hitelvesztése és missziói igyekezetünk eredménytelensége miatt? Kinek fáj az, hogy egyházunk szeretetotthonaiban nem csak odaszánt életű diakónusok szolgálnak? Hordozzuk-e Isten szolgáinak, Jézus barátainak a szent jelét homlokunkon?
RÉ 205 MRÉ 307
"Rólatok azonban, szeretteim, jobbat gondolunk..." (Zsid 6,9–12) Zsid 6,9–12
Tegnap arról olvastunk, hogy lehetetlen, hogy akik visszaestek, ismét megtérjenek. Isten azonban jobbat gondol rólunk, ami üdvösséggel jár (9). Eleshetnek az övéi is, de soha többé nem esnek vissza a halálba, mert az Isten szeretetétől senki és semmi nem választhat el minket soha többé. Ez az üdvbizonyosság. Merd ezt a jót gondolni magadról, amit Isten gondolt rólad; és merj könyörögve, üdvösségesen jót gondolni a másikról is. Ez az üdvösség cselekedetekben lesz láthatóvá (10), abban az igyekezetben, amely Isten erejével, napról napra jobbá akar lenni, és szeretettel telibbé akarja tenni a világot is maga körül, amíg reménysége egészen be nem teljesedik (11). Ezt az igyekezetet pedig türelem kíséri (12): főként a másik ember elhordozásában.