„…Izráel Istenének dicsősége ott volt fölöttük…” Ez 10
1Azután láttam, hogy a boltozaton a kerúbok feje fölött egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel. 2Az Úr pedig ezt mondta a gyolcsba öltözött férfinak: Menj be a kerúbok alatt levő kerekek közé, rakd tele mind a két markodat a kerúbok között levő parázzsal, és szórd azt a városra! Be is ment a szemem láttára. 3A kerúbok a templomtól jobbra álltak, amikor a férfi bement, és felhő töltötte be a belső udvart.
4Akkor az Úr dicsősége fölemelkedett a kerúbról, a templom küszöbénél. A templom megtelt a felhővel, az udvar pedig megtelt az Úr dicsőségének a fényével. 5A kerúbok szárnyainak zúgása elhallatszott a legszélső udvarig, mintha a mindenható Isten hangja szólt volna.
6Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak, hogy vegyen tüzet a kerúbok között levő kerekek közül, akkor az bement, és megállt a kerék mellett. 7Az egyik kerúb pedig kinyújtotta kezét a kerúbok közül a kerúbok között levő tűz felé, vett belőle, és odatette a gyolcsba öltözött férfi markába, az elvette, és eltávozott. 8A kerúbok szárnyai alatt emberi kéz alakja látszott.
9Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett, egyik kerék az egyik kerúb mellett, másik kerék a másik kerúb mellett, és olyanok voltak a kerekek, mint a ragyogó drágakövek. 10Mind a négynek az alakja egyformának látszott: mintha egyik kerék a másik kerékben lenne. 11Amikor jártak, négy irányban tudtak menni, és nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, hanem amerre az első akart menni, arra ment a többi is; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 12Egész testük és hátuk, kezeik és szárnyaik, meg a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négynek a kereke. 13A kerekeket pedig valaki a fülem hallatára forgóknak nevezte.
14Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második arc emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc. 15És fölemelkedtek a kerúbok. Ez az az élőlény, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam. 16Amikor a kerúbok jártak, a kerekek is jártak mellettük, amikor pedig a kerúbok fölemelték szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek sem maradtak el mellőlük. 17Ha azok álltak, ezek is álltak, ha azok fölemelkedtek, ezek is fölemelkedtek velük, mert az élőlény lelke irányította őket.
18Akkor elvonult az Úr dicsősége a templom küszöbétől, és helyet foglalt a kerúbok fölött. 19A kerúbok pedig fölemelték szárnyaikat, szemem láttára fölemelkedtek a földről, és elindultak a kerekekkel együtt. Az Úr háza keleti kapujának a bejáratánál megálltak, és Izráel Istenének dicsősége ott volt fölöttük. 20Ez az az élőlény, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam, Izráel Istene alatt, és fölismertem, hogy ezek kerúbok. 21Négy arca volt mindegyiknek, és négy szárnya volt mindegyiknek; a szárnyaik alatt olyanforma kezük volt, mint az embernek. 22Arcuk hasonló volt azokhoz az arcokhoz, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam, meg az alakjuk és ők maguk is. Mindegyik előre nézve tudott menni.
4Akkor az Úr dicsősége fölemelkedett a kerúbról, a templom küszöbénél. A templom megtelt a felhővel, az udvar pedig megtelt az Úr dicsőségének a fényével. 5A kerúbok szárnyainak zúgása elhallatszott a legszélső udvarig, mintha a mindenható Isten hangja szólt volna.
6Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak, hogy vegyen tüzet a kerúbok között levő kerekek közül, akkor az bement, és megállt a kerék mellett. 7Az egyik kerúb pedig kinyújtotta kezét a kerúbok közül a kerúbok között levő tűz felé, vett belőle, és odatette a gyolcsba öltözött férfi markába, az elvette, és eltávozott. 8A kerúbok szárnyai alatt emberi kéz alakja látszott.
9Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett, egyik kerék az egyik kerúb mellett, másik kerék a másik kerúb mellett, és olyanok voltak a kerekek, mint a ragyogó drágakövek. 10Mind a négynek az alakja egyformának látszott: mintha egyik kerék a másik kerékben lenne. 11Amikor jártak, négy irányban tudtak menni, és nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, hanem amerre az első akart menni, arra ment a többi is; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 12Egész testük és hátuk, kezeik és szárnyaik, meg a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négynek a kereke. 13A kerekeket pedig valaki a fülem hallatára forgóknak nevezte.
14Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második arc emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc. 15És fölemelkedtek a kerúbok. Ez az az élőlény, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam. 16Amikor a kerúbok jártak, a kerekek is jártak mellettük, amikor pedig a kerúbok fölemelték szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek sem maradtak el mellőlük. 17Ha azok álltak, ezek is álltak, ha azok fölemelkedtek, ezek is fölemelkedtek velük, mert az élőlény lelke irányította őket.
18Akkor elvonult az Úr dicsősége a templom küszöbétől, és helyet foglalt a kerúbok fölött. 19A kerúbok pedig fölemelték szárnyaikat, szemem láttára fölemelkedtek a földről, és elindultak a kerekekkel együtt. Az Úr háza keleti kapujának a bejáratánál megálltak, és Izráel Istenének dicsősége ott volt fölöttük. 20Ez az az élőlény, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam, Izráel Istene alatt, és fölismertem, hogy ezek kerúbok. 21Négy arca volt mindegyiknek, és négy szárnya volt mindegyiknek; a szárnyaik alatt olyanforma kezük volt, mint az embernek. 22Arcuk hasonló volt azokhoz az arcokhoz, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam, meg az alakjuk és ők maguk is. Mindegyik előre nézve tudott menni.
A próféta látomása kerúbokról azt üzeni, hogy akkor lehet áldás életünkön, akkor tud használni minket megváltó Urunk a maga szolgálatában, ha ott ragyog életünk felett Isten dicsősége. Kálvin János szívét hálaáldozatul ajánlotta Isten dicsőségének bizonyítására. A mennyei kerúbok helyett ma hozzánk hasonló egyszerű embereknek kell hirdetni, érthetővé, hitelessé és befogadhatóvá tenni Isten világot megváltó szeretetének dicsőségét.
RÉ 93 MRÉ 93
„…ígéretet tett…” (Zsid 6,13–20) Zsid 6,13–20
Csalódhattunk már többször, mert a nekünk tett ígéretek csak ígéretek maradtak. Bízzunk, reméljünk, de ne várjunk ígéretekre, és mi is megfontoltan ígérjünk. Gondoljunk Jézus Krisztus példázatára: az a szolga teljesítette a Gazda szándékát, aki azt mondta, hogy nincs kedve kimenni a szőlőbe dolgozni, később azonban mégis kiment; míg a másik megígérte, de nem ment ki (Máté 21,30). Az igenünk legyen igen (Jakab 5,12), de gondoljuk meg, hogy mikor van elég hitünk, reményünk, erőnk „igent" mondani. Meg kell tanulni nemet mondani, és hátha könyörül az Isten, melynek nyomán adatik erő, önmegtagadás, hogy igent mondjunk a másikra. Egy valaki, az élő Isten, úgy mondott igent ránk, hogy elhatározása változhatatlan (17)! Ez erős bátorítás arra nézve, hogy tele legyünk reménységgel (18), hogy lehorgonyozzunk végre az Ő kikötőjében (19), és mi is igent mondjunk másoknak és másokra.