előző nap következő nap

„Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr...Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek” Ez 36,22–38

22Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok. 23Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – így szól az én Uram, az Úr –, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.
24Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. 25Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. 28Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. 29Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget. 30Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek. 31Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt. 32Nem tiértetek cselekszem – így szól az én Uram, az Úr –, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza!
33Így szól az én Uram, az Úr: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. 34Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára. 35Azt mondják majd: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje. A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat pedig újból megerősítették, és újból laknak bennük. 36Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr, építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az Úr, megmondtam, és meg is teszem!
37Így szól az én Uram, az Úr: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat. 38Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr.
A 35. rész zárómondata hasonló, de mégis mennyire más! Tegnapelőtt az ítéletről olvashattunk, ma pedig Isten kegyelmi tetteinek áradásáról. A megtisztulás vize, az új szív, az új lélek és a megújult életvitel mind az ő ajándéka. Munkájának eredménye pedig ez: „Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek" (28). Az Izráelnek adott ígéretet, majd csak az egyházra vonatkozó ígéret mennyei beteljesedése fogja felülírni: „...ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek..." (Jel 21,3).

RÉ 136 MRÉ 136

„...igaz szeretettel..."(2Jn) 2Jn

Két nagy témája van ennek a levélnek. Az egyik téma az igazság és a szeretet kapcsolata (4-6), a másik pedig az ottani tévtanítókhoz való viszony (7-11). Nagy feladat, ismerni az igazságot, és szeretni azokat, akik nem ismerik azt, mégpedig úgy szeretni őket, hogy nem feladjuk a jézusi igazságot, hanem másokat is odaszeretünk az Úrhoz. A tévtanítók lenézték a naivnak és primitívnek tartott apostoli bizonyságtételt, és a szellemi elit számára magas szinten akarták megfogalmazni az üzenetet. Ez ma is kísért, mert túl „szimpla” és tudománytalan az evangélium; mi is szeretnénk a bizonyságtétel helyett a világ „színvonalához” igazítani azt. Ne legyünk ilyenek, és ha gyenge még a hitünk, ne is érintkezzünk az ilyenekkel, mert terjed, mint a ragály (10). Aki azonban hisz az Úrban, annak nyitott szeretettel teli a szíve ezek felé is.