„…készülj Istened elé, Izráel!” Ám 4
1Halljátok meg ezt az igét, ti básáni tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok, hadd igyunk! 2Megesküdött szentségére az én Uram, az Úr, hogy eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket, maradékotokat pedig halászhorgokkal. 3A leomlott falon át mentek ki egymás után, és a Hermón felé hajtanak benneteket – így szól az Úr.4Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, Gilgálban vétkezzetek még többet! Hozzátok reggelenként áldozataitokat, harmadnapra tizedeiteket! 5Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, kiáltsátok, híreszteljétek, hogy önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! – így szól az én Uram, az Úr. 6Én meg azt tettem veletek, hogy nem volt harapnivaló városaitokban, kenyérhiány volt minden helységetekben, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr. 7Én az esőt is megvontam tőletek három hónappal az aratás előtt: az egyik városra adtam esőt, a másik városra nem adtam esőt. Az egyik föld kapott esőt, a másik föld nem kapott esőt, és kiszáradt. 8Két-három városból támolyogtak egy városba, hogy vizet ihassanak, de nem jutott nekik elég, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr.9Megvertelek benneteket aszállyal és gabonarozsdával, kertjeiteknek és szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét leette a sáska, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr. 10Dögvészt küldtem rátok, olyant, mint Egyiptomra. Ifjaitokat fegyverrel öltem meg, lovaitok zsákmányul estek. Táborotok bűze orrotokba szállt, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr. 11Olyan pusztulást hoztam rátok, mint amikor Sodomát és Gomorát elpusztította Isten. Olyanok lettetek, mint a tűzből kiragadott üszkös fadarab, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr. 12Ezért bánok így veled, Izráel! És mivel így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel! 13Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.
Milyen szomorú hallani, amikor egy édesanya könnyes szemmel mondja: „Nem bírok a gyermekemmel! Már mindent megpróbáltam, teljesen tehetetlen vagyok!” A mindenható Istennek is sokszor ezt kell elszenvednie népével. Ma is – mint Ámósz idejében – még az ünnepeket is a maga szórakozására használja fel sok ember ahelyett, hogy az üdvtörténet eseményeiben merülne el. Ezért fontos nekünk is az ige: „…készülj Istened elé, Izráel!”.
RÉ 156 MRÉ 166
„Jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak…” (Jel 8) Jel 8
Beszélgettem valakivel, aki komoly, tudós ember, igazán keresi az Urat. Azt kérte tőlem, hogy foglalkozzunk már valós kérdésekkel, és életszerű problémákat vessünk fel végre; ezekre pedig ne az állandóan hangoztatott, kegyesen sablonos feleleteket adjuk, amelyekkel a ma embere nem tud mit kezdeni. Szerinte a Szentírásban gyönyörűségesen benne van az Úr üdvösségesen megnyugtató válasza minden valós kérdésünkre, mi egyháziak azonban elakadunk a részleteken, valami miatt nem tudunk leásni a bibliai szöveg mélyén rejlő kincsig. Valóban jaj azoknak, akik a földön laknak, mert Isten kegyelme nélkül elvesznek, és jaj a Biblia magyarázóinak is, mert nem ásnak le a kincsig.