„Azon a napon meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe…” Zak 3
1Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. 2Az Úr angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? 3Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. 4Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. 5Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az Úr angyala ott állt. 6És így figyelmeztette az Úr angyala Jósuát: 7Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. 8Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot! 9Mert itt van egy kő, amelyet Jósua elé tettem. Ezen az egy kövön hét szem van, én magam véstem bele a mintákat – így szól a Seregek Ura. Egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűnét. 10Így szól a Seregek Ura: Azon a napon meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá.
Azzal, hogy meghívok valakit magamhoz a kertembe vagy a házamba, kifejezem a másik iránt érzett tiszteletemet és bizalmamat. Ma egyre ritkábbak a meghívások, vagyis egyre csökken a másik iránt érzett tisztelet és bizalom. Zakariás könyve harmadik részének zárása egy üdvprófécia, mert minden tisztelet és bizalom egyben üdvösségélmény is: Krisztus jelenlétét tapasztalhatjuk meg általa.
RÉ 124 MRÉ 124 Zsolt 124
„…vele száznegyvennégyezren…” (Jel 14,1–13) Jel 14,1–13
A száznegyvennégyezer elpecsételt (7,1-10) az antikrisztusi erők támadása után is (12. és 13. fejezetek) ugyanannyi. Ennek a számnak éppen ebben van a jelentősége. Isten népe hűséggel elszenvedte a fenevad támadásait és üldözéseit, de Isten egyetlenegyet sem hagyott elveszni közülük. Hiábavaló és eredménytelen a Sátánnak és csatlósainak megannyi támadása. Isten hatalmasabb, mint mindenféle sátáni erő! Nemcsak egyéni hívő életünk harcaiban, hanem Isten népének jövőjére nézve is evangélium a mai üzenet! Sőt, a mai Ige azt is üzeni, hogy az Úr a történelem Ura is, amely a világ sorát az Ő általa rendelt végcél felé viszi. A Teremtés Hetén ezt is jó tudni!