„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!” Zak 4
1A velem beszélő angyal újra fölébresztett engem, ahogyan álmából szokták fölébreszteni az embert, 2és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem: Egy színarany lámpatartót látok, tetején egy tál; hét mécses van rajta, és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van. 3Két olajfa áll mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra. 4Megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mit jelentenek ezek, uram? 5A velem beszélő angyal így válaszolt nekem: Nem tudod, mit jelentenek? Azt mondtam: Nem, uram! 6Erre ő így szólt hozzám: Az Úr igéje ezt mondja Zerubbábelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura. 7Ki vagy te, nagy hegy? Síksággá válsz Zerubbábel előtt! Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: Áldás, áldás szálljon rá! 8Azután így szólt hozzám az Úr igéje: 9Zerubbábel keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő keze fogja bevégezni. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. 10Mert akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet. Az a hét mécses pedig az Úr szemeit jelenti, amelyek áttekintik az egész földet. 11Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem tőle: Mit jelent ez a két olajfa a lámpatartó jobb és bal oldalán? 12Másodszor is megszólaltam, és megkérdeztem: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj? 13Azt mondta nekem: Nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, uram! 14Ekkor így felelt: Ezek ketten a felkentek, akik az egész föld Urának a szolgálatára állnak.
Lehetséges-e krisztusi lelkülettel „pásztorolni” egy közösséget, egy társadalmat: rendezni emberi kapcsolatokat, kisimítani egymásnak feszülő ellentéteket. Megjelenhet-e a krisztusi szeretet hatalma egészen konkrétan a gazdaságban, a vezetésben, a kormányzásban, vagy ez csak valamiféle „belterjes etika”, mert a hatalom és az erőszak elválaszthatatlanok?! Áldott-e a krisztusi szelídség?
RÉ 241 MRÉ 367„…beérett a föld aratni valója…” (Jel 14,14–20) Jel 14,14–20
Aki hívő szívvel, rendszeresen tanulmányozza az Igét, és nyitott szemmel jár a világban, valamint Isten világosságában tekint önmagára is, az tudja, hogy megérett a világ az ítéletre, vagyis ahogy az Ige fogalmaz, beérett a föld aratni valója. Mindannyiunk élete hasonló módon fejeződik be, éles sarló által, fájdalmas búcsúval kell e földi világtól megválnunk, bűnös életünk zsoldjaként. Van azonban különbség. Isten gyermekeinek végét aratáshoz hasonlítja az Ige, mint csűrbe betakarított, megbecsült magot (Victor János). De van egy másfajta vég is: itt a szüretből nem tiszta bor lesz, hanem az Isten ellen lázadó élet vért fakaszt a borsajtóból, értelmetlenül kifolyt vért, amely nem szolgálta senki javát. Mindaz, amit az ember nem Isten jóváhagyásával halmozott fel, kipréseltetik, széthullik, és nemcsak az lesz nyilvánvalóvá, hogy mennyi vér és szenvedés árán lehetett azokat megteremteni, hanem e lelkület ítélete is véres széthullás lesz. Urunk, jogos ítéleted előtt meg nem állhatunk, kegyelmeddel végy körül bennünket, hogy ez a kegyelem tisztítson meg bennünket a krisztusi életre!