„…ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat" Zak 7
1Így szólt az Úr igéje Zakariáshoz Dárius király uralkodásának negyedik évében, a kilencedik hónapnak, a Kiszlév hónapnak negyedik napján, 2amikor a bételiek elküldték Szárecert, Regem-Meleket és embereiket, hogy esedezzenek az Úrhoz, 3és kérdezzék meg a Seregek Urának házában levő papoktól és prófétáktól: Sírjunk-e az ötödik hónapban, megtartóztatva magunkat, ahogyan évek óta tesszük?
4Így szólt hozzám a Seregek Urának igéje: 5Mondd ezt az ország egész népének és a papoknak: Amikor böjtöltetek és gyászoltatok az elmúlt hetven év alatt, az ötödik és a hetedik hónapban, az én kedvemért tartottatok-e böjtöt? 6Amikor meg ettetek és ittatok, akkor nem a magatok kedvéért ettetek és ittatok?
7Hiszen az volt az Úr igéje, amelyet a régebbi próféták által hirdettetett, amikor még békében laktak Jeruzsálemben és a körülötte levő városokban, és amikor lakott volt a Délvidék és az alföld is, 8amit az Úr igéje Zakariásnak is mond. 9Ezt mondja a Seregek Ura: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! 10Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nyomorultat ne zsákmányoljátok ki, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat! 11De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. 12Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött lelke által a régebbi próféták útján. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura. 13Nem hallgattak rá, amikor ő kiáltott, ezért így szól a Seregek Ura: Én sem hallgatom meg őket, ha hozzám kiáltanak. 14Szétszórtam őket olyan népek közé, amelyeket nem ismertek, az ország pedig pusztán maradt utánuk, senki sem járt arra. Így tették pusztává a gyönyörű országot.

Az Istennek tetsző böjt nem látványos szertartás vagy szabályok betartása, hanem saját önző óemberünk megregulázása. A hit harcát harcolva naponta le kell győznünk a bennünk ágaskodó irigységet és elégedetlenséget, a másik ember elleni indulatainkat. Nem azt mondja az ige, hogy ne tegyetek egymás ellen semmi rosszat, hanem ne is tervezzetek; vagyis már a gonosz szándék megjelenésekor kérjünk Istentől szeretetet!
RÉ 103 MRÉ 103
„…nagyon elcsodálkoztam…” (Jel 17) Jel 17
Csak felsorolok a fejezetben hemzsegő üzenetek közül párat, az első hat versből: - Minden bűn paráznaság, testi és lelki értelemben azok vagyunk (2). - Ennek a paráznaságnak legtökéletesebb kifejezése ez a szó, hogy „utálatos". Gondoljunk csak bele, hogy hányszor vagyunk utálatosak, miközben egy érdekszituációban aranyserlegünket (hatalmunkat), egy másik érdekszituációban pedig ártatlanságunkat próbáljuk láttatni (felelősség áthárítása), akárcsak a nagy parázna, a fenevad lelkületével (4-5). Van utálatos természetű keresztyén is? - Ennek a paráznaságnak tetten érhető, bár leplezni próbált jele, hogy kárörvendők vagyunk, és megrészegedünk mások szenvedésén és bukásán, ahogy az asszony részeg a szentek vérétől (6). – Az ember szeretné hinni, hogy mindez túlzás, de nagyon elcsodálkozik, akárcsak a látomást befogadó János, amikor a saját bőrén tapasztalja, hogy mindez bizony így van. Igen Isten Igéjének nem hibás a diagnózisa (6) - Csak Krisztus pohara segíthet rajtunk, az Ő pohara az egyetlen, amiben ízletes bor van, és nem utálatosság; az Ő vére átjár, megtisztít, megvált.