előző nap következő nap

„Ő fogja felépíteni az Úr templomát…” Zak 6

1Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. Ezek a hegyek érchegyek voltak. 2Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, 3a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig erős, tarka lovak. 4Megszólaltam, és ezt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mire valók ezek, uram? 5Az angyal így felelt nekem: Ezek most indulnak a négy égtáj felé, miután ott álltak az egész föld Ura előtt. 6A fekete lovak észak földjére mennek; utánuk mennek a fehérek, a tarkák pedig dél földjére mennek. 7Az erősek is előálltak, és indulni akartak, hogy bejárják a földet. Ezt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet. 8Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták lelkemet észak földjén. 9Így szólt hozzám az Úr igéje: 10Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilóniából jöttek. Menj el még ma Jósijjának, Cefanjá fiának a házához, 11és vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére. 12Ezt mondd neki: Így szól a Seregek Ura: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti az Úr templomát. 13Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik, trónra lép, és uralkodik. Egy pap is lesz mellette a trónon, és békés egyetértés lesz kettőjük között. 14A korona pedig legyen ott az Úr templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Cefanjá fiának a jóságára. 15Eljönnek a távol lakók is, és építik az Úr templomát. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok. Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az Úrnak a szavára.
Ez a gyönyörű ige Jézus Krisztusban teljesedett be. Mást jelent rombolni, megint mást építkezni, és egészen mást jelent felépíteni valamit. Ami felépült, az készen van. Ebben a világban azonban soha semmi nem készül el, minden befejezetlen. Ami kész, máris lehet javítani, mert azonnal romlásnak indul. A mi Urunk az örök élet templomát építette fel nekünk, ahol többé nem árt senki, nem halványul el a szép, ahol késszé válunk.

RÉ 165 MRÉ 153

„…hogy gyötörje az embereket a napnak tűző sugaraival…” (Jel 16) Jel 16

A csapások szinte pontokba szedve állnak előttünk felsorolva, ami azt jelzi, hogy a harag poharainak kiöntése között vannak szünetek. Isten alkalmat ad az embereknek, hogy átgondolják helyzetüket. Már tapasztaljuk ezeket a csapásokat. Bizony bennem felidéződött ez az Ige, amikor az idén nyáron gyötört bennünket a tűző nap, a rekkenő meleg (8), az aszály. De azóta már kaptunk fellélegzést, egy kis esőt. Az Úr ad még időt átgondolni a dolgainkat; megtérésre hív, és arra, hogy kegyelmében megerősödjünk, Őáltala tisztábbá és jobbá legyünk. Amennyiben ez a töredelmes szív a válaszunk a gyötrelmekre, akkor az Övéi vagyunk, és nem a fenevadé (2); ezek ugyanis a gyötrelmek során sem tértek meg, sőt káromlón perlekedtek (11). Isten őrizzen meg bennünket ettől.