„Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek...” Fil 1,18–30
18Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok. 19Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. 20Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. 21Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! 22Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. 23Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; 24de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. 25Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre; 26így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok. 27Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, 28és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől. 29Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, 30és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.
Gyakran előfordul, hogy a gyermek szégyent hoz szüleire, s ilyenkor azt mondjuk, hogy méltatlan a szülőkhöz az, ahogyan viselkedett. Vajon mi nem hozunk-e sokszor szégyent Krisztusra életvitelünkkel? Az evangéliumhoz méltó viselkedés nem a templomok és imaházak szentséget sugalló légkörében, hanem a hétköznapok kísértésekkel teli élethelyzeteiben látszik meg. Nekünk, Krisztus követőinek egy célunk lehet: engedelmeskedni Urunknak!
RÉ 90 MRÉ 90 Zsolt 90
„…Mindennek megszabott ideje van…” (Préd 3,1-8) Préd 3,1-8
Az idő nagy probléma. Nem kis teljesítmény valahová időben odaérni, ott végig „jól" viselkedni, az idővel jól gazdálkodni, nem lopni a napot, de nem is gürcölni. Az egész földi életet illetően pedig az jelenti a kihívást, hogy képesek vagyunk-e elhordozni azt, hogy telik az idő. Az örök élet hitével megáldott embernek telik az idő, vagyis közben egyre inkább kiteljesedik az élete, hit nélkül pedig múlik az idő, és elmúlik az élet. Istentől való ajándék, ha valaki tudja, hogy mikor minek van az ideje, és abban Isten akaratát felismerve, kéri az erőt, a bölcsességet, a vezetést. A mai Igében olvasható ellentétpárok mindkét tagja hangsúlyos. Vegyük észre, hogy több esetben nem az általunk kedvesnek gondolt tevékenység olvasható elől, mert adódhat olyan, amikor először rombolni kell, hogy ténylegesen újat lehessen építeni. Boldog ember az, aki felismeri az idők jeleit saját életében, sőt Jézus Krisztus eljövetelét illetően is, hogy amikor Ő eljön, készen találjon bennünket.