„…mert engem is megragadott a Krisztus Jézus” Fil 3,12–14
12Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. 13Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, 14de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
Pál bevallja, hogy hitének nem birtokosa, ami által tétlenül élvezheti Krisztusban megtalált új életét. A Krisztus által megragadott csak a célban – a Krisztussal való közösség fontosságában – lehet biztos. Körülményeink és gyarló emberi természetünk nap mint nap elbizonytalanítanak ebben a közösségben, de ezeket „elfelejtvén" folytathatjuk futásunkat, ha látjuk a célként kitűzött közösség mindenekfelett való értékét.
RÉ 91 MRÉ 91
„…Isten kezében vannak…” (Préd 9) Préd 9
Minden ember mindenkori tapasztalata olvasható a mai fejezetben, olyan igazságok, amelyekről nem illik beszélni, de amelyek mindenkit meggyötörnek. Minden érhet mindenkit (2), függetlenül igazától, vagy vétkétől, bármikor kelepcébe kerülhet (12). Az emberek szíve tele van gonoszsággal és esztelenséggel (3). Úgy tűnik, hogy a halál mindent elvesz tőlünk, emlékünk elvész, igyekezetünk tova tűnik, biztosabb élni, mert nagy titok a halál, vagyis jobb az élő kutya, mint a döglött oroszlán (4-6). Ezért élvezzük az életet, nem féktelenül, de cselekedve azt, amit Isten a kezünk ügyébe adott, mert annak most van az ideje (7-10). Az eredmény pedig emberi logikával követhetetlen, mert nem a gyorsak győznek a futásban, hanem sokféle körülmény lehet oka a győzelemnek (11). Mindehhez azonban a Prédikátor is hozzáteszi, hogy Isten kezében vagyunk (1), és ez boldog bizonyosság. Igaza van abban is, hogy egy földi életünk van, és nem közömbös, hogy az Istentől kapott lehetőségekkel hogyan élünk, ugyanakkor húzzuk meg csak az ívet az Újszövetségig, Krisztusig. Máris kiderül, ha csak ebben az életben reménykedünk az Úrban, szánalomra méltóak vagyunk (1Korinthus 15,9), mert az Úrban bízni az örök élet reménysége nélkül teljes képtelenség! A Prédikátor „elvisz a mennyegző ajtajáig. Balga, aki nem lép be rajta." (Szabó Andor)