„Áldott az Úr…, meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki” Lk 1,57–80
57Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. 58Meghallották a szomszédai és rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és együtt örültek vele. 59A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: „Nem, hanem János legyen a neve." 61Mire ezt mondták neki: „De hiszen senki sincs a te rokonságodban, akit így hívnának." 62Ekkor intettek az apjának, hogy minek akarja neveztetni. 63Ő táblát kért, és ezt írta rá: „János a neve." Erre mindenki elcsodálkozott. 64És egyszerre csak megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. 65Félelem szállta meg a körülöttük lakókat, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. 66Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?" Az Úr keze pedig valóban vele volt.
67Apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált:
68"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.
69Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,
70ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva:
71hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;
72hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,
73arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,
74hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,
75szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
76Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait,
77hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által,
78Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból;
79hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára."
80A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben.
67Apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált:
68"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.
69Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,
70ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva:
71hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;
72hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,
73arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,
74hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,
75szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
76Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait,
77hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által,
78Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból;
79hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára."
80A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben.
„Ha minden vasárnap meglátogatom Istent a templomban, akkor ő is meglátogat engem?" – kérdezte hittanórán az egyik gyerek, akinek azóta a templom és az otthona is az Úrral való találkozás helye. „Áldott az Úr..., meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki" (68). Zakariás és Erzsébet otthonában együtt örültek a rokonok és a szomszédok a gyermek születésének. Teljenek meg otthonaink és templomaink, hogy együtt örvendezzünk a bennünket meglátogató Úr irgalmas szeretetében!
RÉ 126 MRÉ 126
„Úgy estél el, mint akit álnok kéz ejt el…” (2Sám 3,22-39) 2 Sám 3,22-39
Joáb megölte Abnért. Mindkét hadvezér a saját érdekét nézte, és az érdekharcban valaki halálosan alul maradt, de a másik fél is csak pusztító kárát láthatta a viaskodásnak. A haraggal teli civakodásnak csak vesztesei lehetnek. Abnér számításból állt át Dávidhoz, Jóáb pedig nem bírta elviselni, hogy ezáltal az ő pozíciója veszélybe kerülhet. Lelkületéhez méltóan portyázásból érkezett meg Jóáb (22), amikor értesült az őt fenyegető változásról. Nem sokat teketóriázott, csellel végzett riválisával. Dávid nemcsak Abnért gyászolta, hanem az álnokság és gonoszság felett sírt (39). Dávid nem építi tudatosan a karrierjét. Életpályáját rábízza az Úrra. Bizony a részleteiben eltervezett, öntudatos életpályamodell, és az Isten áldása: két külön dolog. Aki tervezi az életét, az sok mindenre képes lehet, mint Jóáb és Abnér. Észre sem vesszük, hogy csak a céljaink számítanak, és álnokká lesz a „kezünk" (34), miközben csak az átkot tapasztalhatjuk meg, minden siker ellenére (28-30). Egy hívő ember mennyiben lehet saját életpályájának tudatos, ambíciós formálója?