előző nap következő nap

„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok" Lk 8,16–25

16"Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. 17Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. 18Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé."
19Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. 20Ezért tudtára adták neki: „Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének." 21Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják."
22Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: „Menjünk át a tó túlsó partjára!" El is indultak. 23Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. 24Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: „Mester, Mester, elveszünk!" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. 25Aztán ezt kérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?" Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: „Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?"

Nem csupán kiváltsága, hanem komoly felelőssége van az ige hallgatójának. Aki jól hallgatja, annak az életében világosság támad. Aki azonban a meghallott igét magába zárja, elrejti, úgy jár, mint aki a meggyújtott lámpást letakarja, s így kioltja fényét. Isten igéjének a lényege az, hogy világítson. Megvilágítja az ige hallgatóját, s általa mások számára is világosságot kínál.

RÉ 500 MRÉ 290

„Épségben van-e Absolon fiam?” (2Sám 18,19–32) 2Sám 18,19–32

Ismerjük a szituációt: kint szorongunk a műtő előtt, és várjuk a hírt, minden rendben van-e, él-e, felépül-e szerettünk? Nem lehetünk ott vele, ez az ő harca. Dávid sem lehet ott a harcban (18,5), de szorongva várja a hírt fiáról, Absolonról. Most nem népének győzelme érdekli; mindent felülír fiának állapota, aki ellene támadt ugyan, de aki mégiscsak a fia. Mit ér az élet a „magánélet” boldog rendezettsége nélkül; még ha sikeresek is vagyunk a világi terepen, és győzött is az általunk vezetett nép (7). Absolon kegyetlen véget ért! Dávid gyászol, de tudja, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki (31), parázna bűnei miatt. Lám, mennyien szenvedtek Dávid vétkei miatt. Hogyan tovább e rossz hír után? Mi már tudjuk a választ. Krisztusban jó hírt kaptunk. Minden történést eleve e hír fényéből szemlélve élhetünk meg. Persze fáj és meggyötör a rossz hír, de nem ejt kétségbe, mert Krisztus feltámadásának evangéliuma reménységre, vigaszra érlel.