„…de nem tudták” Lk 9,37–50
37A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje. 38És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: „Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem. 39Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, rázza őt és tajtékzik, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte. 40Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták." 41Ekkor Jézus így szólt: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat!" 42Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának. 43Ekkor mindnyájan elámultak az Isten nagyságán.
Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak: 44"Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat: az Emberfia emberek kezébe adatik!" 45De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről.
46Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb. 47Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; 48majd ezt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy."
49Ekkor megszólalt János: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt." 50Jézus azonban ezt mondta neki: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van."
Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak: 44"Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat: az Emberfia emberek kezébe adatik!" 45De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről.
46Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb. 47Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; 48majd ezt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy."
49Ekkor megszólalt János: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt." 50Jézus azonban ezt mondta neki: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van."
A tanítványi kudarc fájdalmas summázata ez, amit más összefüggésekben naponta átélünk ma is. „Kishitűségetek miatt" (Mt 17,20) nem gyógyult meg a beteg – olvassuk. Amikor tudatában vagyunk helyzetünk realitásának, az megnehezítheti az imádságot. A láthatókra nézünk, és nehéz hinni abban, ami jóllehet egészen valóságos, de azon túl van. Ma melyik realitás az erősebb? Amit látok és megtanultam, vagy az, amit Jézus adhat (vö. Lk 5,5)?
RÉ 42 MRÉ 42
„… magasra emelt férfi…”(2Sám 23) 2Sám 23
Aki magasra jutott, annak tudnia kell mindazokat, amelyeket a mai Igében olvasunk. - Az Úr emelte őt magasra, és nem a maga erejéből jutott odáig. Még ha gyarló emberi mesterkedések kísérték is emelkedését, akkor is az Úr megengedő akarata emelte az illetőt magasra (1). - Aki magasra jutott, annak az Urat kell képviselnie, és nem önmagát; minden megnyilvánulásában az Urat kell megjelenítenie, az Úr illatát illatozni, mint a parfüm, mint az Úr felkentje (1-2). – Aki magasra jutott, annak az emberek javát kell szolgálni, hogy felhőtlen legyen az életük, olyan, mint az éjszakai eső után felserkenő fű reggel (3-4). - Akik magasra jutottak, és nem ilyenek, azok olyanok, mint a tövis, érinthetetlenek, de egyszer vassal ragadják meg őket és tűzzel égettetnek meg. Nagy teher magasra jutni.